A homok is termővé válik, ha takarjuk és hagyjuk dolgozni

Hupuczi Júlia két homokhátsági szelvényről és a talajmegújító technológia fontosságáról

A talajszelvények feltárása az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a gazdálkodók megértsék: a talajuk jóval több, mint az a felső 20–30 centiméter, amit nap mint nap művelnek. Egy „normális” talaj 1,5–2 méter vastagságú, és a növény életképességéhez, a talaj termékenységéhez a teljes szelvény harmonikus működésére szükség van. Nemcsak a felső rétegnek, hanem az alsó talajszinteknek is megvan a maguk funkciója, szerepe – és ez csak akkor tud jól működni, ha ezek a zónák megfelelő kapcsolatban állnak egymással. Mindezt Hupuczi Júlia, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense mondja, aki az Év Talaja versenyen a kiskunmajsai, illetve a Terroir-sorozatban egy ásotthalmi szelvényt elemzett idén.

Tanulni népszerűtlen, gyakorolni közkedvelt a talajtant

A kutató szerint a gazdák többsége akkor döbben rá a talaj fontosságára és szép összetettségére, amikor egy szakszerűen preparált talajszelvényt lát: nem egy „sima gödröt”, hanem olyan profilt, ahol a rétegek határai, színei, szerkezete egyértelműen látszanak, és valaki végig is magyarázza az összefüggéseket. Ilyenkor értik meg igazán, mi történik a gyökérzónán túl, és mitől lesz vagy marad termő a táblájuk.

A docens arról is beszélt, hogy ebben a tudáshiányban sajnos az agrárképzés is benne van: véleménye szerint sok agrárvégzettségű „nem szereti” a talajtant. Ennek egyik oka az lehet, hogy a tantárgy rendkívül összetett – fizikai, kémiai és biológiai folyamatokat kell benne összefüggéseiben megérteni. A másik, hogy sok képzésben mellőzött, „letudandó” tárgyként kezelik. Az viszont gyakori tapasztalata, hogy amikor a gazdálkodó már a saját bőrén érzi, hogy foglalkoznia kell a talajával, és elkezdi érteni az összefüggéseket, akkor hirtelen érdekessé és fontossá válik számára ez a tudás.

Az elmúlt 3–4 évben Hupuczi Júlia szerint látványosan nőtt az érdeklődés a talajszelvény-bemutatók iránt. Nemcsak többen mennek ki egy-egy feltárásra, hanem „sokkal jobb kérdések” hangzanak el: a gazdák már saját problémáikat, tábláikat próbálják értelmezni a látottak alapján, és ez azt jelzi, hogy előzetes tudásuk, tapasztalatuk is gyarapodott.

Kiskunmajsán „beszélt” a szelvény: még a homok is megmenthető a növénytermesztésnek

Az idei Év Talaja választáson a kiskunmajsai talajszelvény képviselte a térséget. Hupuczi Júlia szerint e profilnak több szempontból is nagy a jelentősége. Egyrészt homoktalajról van szó, és a Dél-Alföldön, a Homokhátságon nagy kiterjedésben találhatók hasonló adottságú táblák – ezek művelése a változó klímaviszonyok között ma az egyik legnagyobb fejtörést okozza a gazdáknak.

Másrészt a majsai tábla egy talajmegújító gazdálkodói közösség tagjához tartozik (lásd alább!), regeneratív módon művelt terület, ahová az egyetem rendszeresen visszajár mérni, vizsgálni. A docens szerint különösen tanulságos összevetni ezt a területet a környék hagyományos művelésű tábláival: jól látszik, mennyire más állapotba kerülhet ugyanaz a homok, ha a gazda tudatosan a talajéletre, a szerkezetre, a szervesanyag-megőrzésre fókuszál.

A majsai szelvényt egy homokbucka tetején ásták ki. A Duna-Tisza közi homokot a szél buckákba és buckaközi mélyedésekbe rendezte; a vizsgált profil a bucka csúcsán helyezkedik el. Fentről lefelé nézve először egy tipikus humuszos homokréteg látszik: a felszín közelében kissé sötétebb, majd fokozatosan világosodik. A meglepetés az alsó szelvényszakaszban érkezett: egy bizonyos mélység alatt a szín újra sötétedni kezdett, majd a homok szinte szurokfeketére váltott, tapintásra pedig durva, „malteros” hatásúvá vált.

A kiskunmajsai szelvényt 2025 tavaszán saját területén ásta Szabó Zoltán, egy, a Talajmegújító Gazdák Egyesülete és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által közösen indított kutatás keretében. Szabó Zoltán maga is egyesületi tag, gazdálkodásában a talajtani szempontokat részesíti előnyben. „Célommá vált, hogy javítsam a talajaim vízmegtartó- és tápanyagszolgáltató-képességét, hogy ne csupán termeljek, hanem valóban építsem is a talajt. Meggyőződésem, hogy a termékeny talaj alapja az aktív mikrobiológiai élet, amely csak akkor tud fennmaradni, ha elegendő szerves anyag, illetve megfelelően párás, hűvös környezet áll rendelkezésére. Ezt a feltételrendszert csak úgy lehet biztosítani, ha a termelés során mulcsot hagyunk a felszínen, minimalizáljuk a bolygatást, és a gyökerekkel folyamatosan tápláljuk a talajéletet. Különösen igaz ez a homoktalajok esetében, ahol a nagy pórustér és az alacsony humusztartalom miatt gyenge a vízmegtartó-képesség, ráadásul a kvarcszemcsék a nyári melegben akár 70 °C-ra is felmelegedhetnek. Nem szeretném, hogy a gazdaságom sivataggá váljon – ezért döntöttem a regeneratív gazdálkodás mellett. Hiszem, hogy ezzel a szemlélettel élhetőbb környezetet hagyhatok hátra az utókornak” – olvasható a Talaj.hu oldalán, ahol a jelöltek és a közönségszavazás is megismerhető volt. E szelvény nevezésével azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a talajok védelme, regenerálása és a tudományos tudás gyakorlati alkalmazása a jó irány a jövő mezőgazdasága felé.

Mélyebbre ásva izgalmas rétegek tárulnak fel

„A talajoknál az ilyen színváltás nem jellemző” – magyarázta a kutató. A szelvényben lefelé haladva azután a fekete réteg szürkére, majd nagyon világos, csaknem fehéres szürkére váltott. Mint kiderült, a feltárás során a területen tipikusan előforduló édesvízi mészkő – helyi nevén darázskő, varangykő – rétegét fogták meg. Ez a réteg a buckás, semlyékes tájakon jellegzetes képződmény. A homokban mozgó karbonát bizonyos mélységben kicsapódik, cementáló, mészköves réteget hozva létre. Ennek régészeti-kultúrtörténeti jelentősége is van. Az Alföldön ez volt az egyik kevés helyben elérhető kőzetféleség, ezért építőanyagként használták. Talajtani szempontból azonban talán még fontosabb a vízgazdálkodási szerepe: a mészköves szint megfogja, felduzzasztja a lefelé szivárgó vizet, így javítja a homoktalaj víztartó-képességét. A feketébb, felette lévő sáv azért is alakul ki, mert a víz itt „megreked”, és a szerves anyag is felhalmozódik ebben a zónában.

Hupuczi Júlia elmondta, hogy a nevezett Év Talaja-szelvény mellett néhány méterrel arrébb, a bucka alján is ástak egy másik profilt. Ott ugyanaz a nagyon sötét, humuszos-mészköves réteg már közvetlenül a felszín alatt jelent meg – a felette lévő, csaknem egy méternyi homok hiányzott. Ez a két szelvény együtt látványosan mutatja, milyen szélsőségesen különböző növénytermesztési körülmények lehetnek egyetlen táblán belül is, pusztán a mikrodomborzat és a homokmozgás következtében.

Felszínvédelem, takarónövény, gyökérlazítás – nincs reménytelen talaj!

A docens szerint mindez egyben azt is üzeni, hogy még az olyan, „reménytelennek” gondolt, nagyon laza homoktalajokon is van esély a termékenység javítására – de ez jóval nehezebb, hosszabb folyamat, mint egy kötöttebb talajnál. Itt elsődleges cél a felszín védelme, majd a szerves anyag felhalmozása, a humusztartalom lassú növelése.

Hupuczi Júlia szerint, ha homokon termékenységet akarunk építeni, az első lépés az, hogy a talajfelszín lehetőleg 365 napon át takart legyen – élő vagy elhalt növényzettel. A mulcs, a szármaradvány passzív védelem: jó szolgálatot tesz, de a szerves anyagot többnyire az UV- sugárzás bontja le. Az élő takarónövények gyökérzónája viszont „aktív védelmet” ad: javítja a szerkezetet, táplálja a talajbiológiát, gyökércsatornákat hoz létre.

A homok felső néhány centimétere jellemzően gyorsan átforrósodik, kiszárad és szél által erősen erodálódik, miközben 10 centi alatt a szervesanyag-veszteség és a művelés miatt a réteg „betonkeményre” tud tömörödni. A klasszikus, nagy energiaigényű alapművelések – mélyszántás, intenzív lazítás – szerinte homokon csak rövid ideig hatásosak, a talaj szerkezete gyorsan „visszaromlik”. Ezzel szemben a gyökerekkel végzett „biológiai lazítás” energiahatékonyabb, és közben szerves anyagot juttat a talajba, erősíti a talaj életet.

A gépesítésről azt mondta: nem kell és nem is lehet egyik évről a másikra mindent lecserélni vagy azonnal direktvetésre átállni. Azt javasolja, hogy a gazda a területének egy kisebb részén kísérletezzen – olyan táblarészen, amelynek esetleges kockázata nem veszélyezteti a megélhetését –, de ezt ne „hasraütés-szerűen” tegye, hanem előzetes tájékozódás, tervezés után.

A homoktalajokon a szántást egyértelműen elhagyandónak tartja: ez az összes regeneráló folyamatot azonnal szétveri, és lerombolja a talajéletet. Átmeneti megoldásként – azoknak, akik még nem állnak készen a radikális váltásra – az ásógépet említi, amely tapasztalataik szerint homokon egyenletes, kedvező állapotot alakít ki, és a talaj szempontjából jóval kíméletesebb, mint a forgatásos szántás.

Néhány év alatt markáns javulás érhető el

Arra a kérdésre, hogy mennyi idő alatt látható érdemi javulás egy „makacs” homoktalajon, azt válaszolta: nagyon heterogén, de reális célként évnél hosszabb távval érdemes számolni. Aki saját földben gondolkodik vagy 20–30 évre bérel területet, annak ez még bőven belátható idő. Kötöttebb talajokon szerinte 4–5 év után már jól érzékelhető, hogy megáll a romlás, stabilizálódik az állapot, majd elindul a javulás. Viszont a homoknál a nagy levegőtartalom és az alacsony kiinduló humusztartalom miatt ez lassabb.

A talaj „három lába” – a kémia, a biológia és a fizika – közül a kémiai állapotot viszonylag gyorsabban lehet javítani, a biológia és a fizika azonban sokkal több időt igényel. Pozitívumként emelte ki, hogy nem csak a „kész” humusz számít jó szerves anyagnak: a félig átalakult, úgynevezett nem valódi humuszanyagok is jelentősen javítják a víz- és tápanyagtartó-képességet, és ezekből már 1–2 év alatt is képes valamennyi felhalmozódni.

Hangsúlyozta: a tanulást nem lehet megspórolni. Aki hosszú távon a talajába akar fektetni, annak folyamatosan tanulnia, figyelnie, kísérleteznie kell. Ugyanakkor léteznek olyan „alapszabályok”, amelyekre bátran lehet építeni: a természetet érdemes másolni. A természetben nincs csupasz talajfelszín, a talajban mindig vannak gyökerek; ha ezeket az alapelveket beépítjük a művelésbe, rossz irányba már nem indulunk el.

Ásotthalom: eltemetett A-szint és a homok valódi potenciálja

A docens az ásotthalmi Terroir-szelvényről is beszélt, amely szintén a Duna-Tisza közi Homokhátságon található, de más jelenségre hívja fel a figyelmet. Sok homoktalaj-szelvényben megfigyelhető, hogy a humusztartalom lefelé gyorsan csökken, a homok egyre világosabbá válik – majd 60–80 cm körül hirtelen egy nagyon sötét, akár 10 cm vastag réteg jelenik meg, amely alatt ismét fokozatosan világosodik a talaj.

Ez az úgynevezett eltemetett A-szint: egy egykori talajfelszín humuszos rétege, amelyre a későbbi homokmozgások több tíz centiméternyi homokot hordtak rá. A régi talajfelszín megszűnt, a talajképződés a ráhordott, új homokrétegen indult el, miközben az eredeti, sötét humuszos szint „befagyott” mélyen a profilban.

A mért színek, humusztartalmak azt jelzik, hogy az eltemetett szint jóval gazdagabb szerves anyagban, mint a mai, felszíni, humuszos réteg. Hupuczi Júlia szerint ez fontos üzenet: bizonyítja, hogy ezek a területek valaha jóval magasabb humusztartalommal is működtek, tehát a mostani alacsony értékek nem a táj „eredendő gyengeségét”, hanem az intenzív művelés hosszú távú hatását tükrözik.

Az ásotthalmi szelvény ezért szerinte reményt is ad: azt mutatja, hogy a homok is képes komoly humuszfelhalmozásra, ha a talajhasználat ezt támogatja. Regeneratív műveléssel, talajéletet támogató technológiákkal a termékenység és a humusztartalom fokozatosan növelhető – bár lassan és következetes munkával.

A szőlőben ásott ásotthalmi szelvénynél egyébként jól megfigyelhető a rigoleke hatása – hívta fel a figyelmet a szakember. Szőlőtelepítés előtt a talaj előkészítését mindig rigolekével végezték, ez adja a szelvény felső részének márványos mintázatát. Talajtani szempontból itt az a fő probléma, hogy a humuszos homoktalajok humuszszintje igen vékony, többnyire 10–15 cm, alatta már egy jóval alacsonyabb szervesanyag-tartalmú talajrész jön. A rigoleke ezt a kettőt összekeverte. Ez még inkább fokozta a humuszveszteséget a területeken.

Összegzésként Hupuczi Júlia úgy fogalmazott: a kiskunmajsai és az ásotthalmi szelvény egyaránt azt üzeni a gazdáknak, hogy a talaj „nem csak por és sár”, hanem élő, változó rendszer, amelyben a múlt nyomai, a jelen beavatkozásai és a jövő lehetőségei egyszerre olvashatók ki. Aki ezt a mélységet megismeri, az egészen más szemmel fog a saját tábláira, a művelés technológiájára és a talajmegújításba fektetett munkára tekinteni.

Kohout Zoltán

Agrárágazat Tudástár: Talajszelvény – A talajszelvény a talaj „metszete”: egy 1,5–2 méter mélyen feltárt profil, ahol rétegenként látszik a talaj színe, szerkezete, humusza, karbonátos (pl. darázskő) vagy tömörödött szintje, és ebből következtetni lehet a vízmozgásra, gyökérjárhatóságra, termékenységre és a művelés hatásaira. Homokon különösen tanulságos, mert megmutatja, miért kulcs a 365 napos takarás (mulcs, takarónövény), a bolygatás csökkentése és a „biológiai lazítás”: így a talajélet és a szervesanyag lassan javíthatja a víz- és tápanyagtartást.