fbpx

A mezőgazdaság bruttó kibocsátása 2,9 ezer milliárd

Írta: Barna Ferenc - 2021 november 10.

2020-ban meghaladta a 2,9 ezer milliárd forintot a hazai mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátása, ez 4,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az emelkedés a szemes kukorica árának és a tejtermelésnek köszönhető.

 

Kukorica
A kukorica növelte a mezőgazdaság kibocsátott értékét (Fotó: Horizont Média)

 

Mezőgazdasági számlarendszer, 2020

A hazai mezőgazdaság 2020-as teljesítményét értékelő KSH kiadvány szerint a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátása 1735 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal magasabb az előző évinél.

A friss zöldségek 200 milliárd, a friss gyümölcsök, szőlő és bor 161 milliárd forinttal, míg az élő állatok 708 milliárd forinttal, az állati termékek pedig 296 milliárd (ezen belül a tejtermelés 210 milliárd) forinttal járultak hozzá a teljes kibocsátáshoz.

 

Azonban a mezőgazdasági termékek volumene csökkent

Ugyanakkor megállapították, hogy 2020-ban az országban 2,4 százalékkal csökkent a mezőgazdasági termékek volumene. A legnagyobb termelésvisszaesés a gyümölcsféléket, a takarmánynövényeket és az élő állatokat érintette.

A KSH adatai szerint gabonából 2,3 millió hektárról csaknem 16 millió tonna termést takarítottak be. A betakarított terület az előző évi növekedés után 120 ezer hektárral zsugorodott. A termésmennyiség 0,5 százalékkal kevesebb lett, de kukoricából 8,4 millió tonnát, az előző évinél 1,6 százalékkal nagyobb mennyiséget takarítottak be. A gabonafélék a teljes mezőgazdasági kibocsátás volumenét 0,1 százalékponttal csökkentették, ezen belül a szemes kukorica viszont 0,3 százalékponttal növelte azt.

 

Sárgabarack
A növénytermesztés volumene csökkent (Fotó: Horizont Média)

 

Gyümölcsfélék – 15%-os visszaesés

A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,4 százalékkal csökkent tavaly éves összevetésben, elsősorban a gyümölcsfélék (15 százalékos), a takarmánynövények (5,4 százalékos) és az ipari növények (2,6 százalékos) termelésének visszaesése miatt.

Az élő állatok és az állati termékek termelése pedig 2,3 százalékkal szűkült 2020-ban. Az állati termékek kibocsátása 1,9 százalékkal visszaesett, a termékcsoporton belül csak a tej termelése nőtt 2,8 százalékkal.

 

Egységes adatközlés az EU felé

Az Európai Unióban a tagállamok egységesen készítik el és küldik meg az Eurostat számára a Mezőgazdasági számlarendszer adatait. A jelenlegi kiadvány elkészítésekor az adatok még nem véglegesek, így az előzetes információkat hasonlították össze.

Ezek alapján a KSH megállapította, hogy a 27 tagállamot tekintve 2020-ban a közösség mezőgazdasági kibocsátásának értéke 412 milliárd euró volt, az egy évvel korábbinál 1,4 százalékkal kevesebb. A mezőgazdasági kibocsátás rangsorában Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia állt az élen, együtt a teljes uniós kibocsátás 65 százalékát állították elő 2020-ban.

 

Talajművelés, háttérben napraforgó és magasfeszültség
Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia áll az élen, magyar
mezőgazdaság 2,1%-ot képvisel az EU-ban (Fotó: Horizont Média)

 

Magyarország az előzetes adatok szerint az EU mezőgazdasági kibocsátásának 2,1 százalékát állította elő tavaly: a növényi termékek 2,3; az állatok és állati termékek 1,8 százalékát adta az ország.

 

Forrás: Sajtóközlemény