Továbbra sincs nyugalom a mezőgazdaságban: a baromfitartók Csongrád után Nógrádban készülhetnek a madárinfluenza megjelenésére…
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy Nógrád vármegyei tenyész lúdtartó telepen. Az eset ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság és az állattenyésztés számára továbbra is komoly kockázatot jelent a járvány megjelenése.
A fertőzést a Nógrád vármegyei Szügy településen található, mintegy 6 700 egyedből álló tenyész lúdállományban erősítette meg az állategészségügyi hatóság. A betegség gyanúja az állományban tapasztalt idegrendszeri tünetek és a megemelkedett elhullási arány miatt merült fel. A laboratóriumi vizsgálatok során a vírus H5N1 altípusát azonosították.
Az érintett állomány felszámolása jelenleg is folyamatban van, ezzel párhuzamosan zajlik a járványügyi nyomozás. A hatóság a gazdaság körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet jelölt ki.
A Nébih hangsúlyozza: a madárinfluenza a mezőgazdaság szempontjából kevésbé kockázatos, alacsony baromfisűrűségű területeken is megjelenhet. A fertőzés megelőzése érdekében kiemelten fontos a baromfik és a vadon élő madarak közötti közvetlen és közvetett érintkezés minimalizálása, valamint a járványvédelmi előírások következetes betartása.
A madárinfluenzával kapcsolatos, folyamatosan frissülő információk a Nébih tematikus oldalán érhetők el – írta a Nébih.
Agrárágazat Tudástár: Magas patogenitású madárinfluenza (H5N1) – A H5N1 altípusú, magas patogenitású madárinfluenza gyors lefolyású, súlyos elhullással járó vírusos betegség, amely baromfiállományokban azonnali felszámolást, védő- és megfigyelési körzetek kijelölését teszi szükségessé, és alacsony állománysűrűségű térségekben is komoly járványügyi kockázatot jelent.

