Lehet még sikerágazat a méhészet?

Interjú Bross Péterrel, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnökével az ágazat helyzetéről, kihívásairól és jövőjéről

Az elmúlt években a méhészeti ágazat egyszerre került gazdasági, piaci és környezeti nyomás alá. Az olcsó importmézek, a klímaváltozás, a termelési költségek emelkedése és a méhegészségügyi problémák egyaránt próbára teszik a hazai méhészeket. Mindeközben a beporzók szerepe a mezőgazdaságban fontosabb, mint valaha. A magyar méhészet helyzetéről, az ágazat legnagyobb kihívásairól és a lehetséges megoldásokról beszélgettem Bross Péterrel, az OMME elnökével.

Bross Péter Pestszentlőrincen nőtt fel, ami akkoriban inkább falusi, mint fővárosi környezethez hasonlított. Nagypapájától az állatok szeretetét örökölte, a méhek világához pedig Gál József és Sarudi Ferenc méhészek vitték közelebb. Józsi bácsi győzte meg a szülőket, hogy Péter tizenévesként megkaphassa első méhcsaládjait. Története így kezdődött.

Méhészből érdekképviselő

Annak idején mi vitt rá arra, hogy megmérettesd magad?

– Kiskoromtól tudtam, hogy agrármérnök szeretnék lenni. Gödöllőn végeztem el az egyetemet. Diplomával a zsebemben bejelentettem otthon, hogy főállású méhész leszek. Ez a ’90-es évek elején nagy riadalmat keltett a szüleimben, mert ők még úgy gondolkodtak: legyen egy biztos munkahelyed, ahonnan majd nyugdíjba mész. Először minden méhészeti bevételemet visszaforgattam, telephelyet vásároltam, fejlesztettem. A méhész családból származó feleségemmel 600 méhcsaláddal dolgoztunk. Néhány év elteltével éreztem, hogy csak a méhekkel való foglalkozás, hiába óriási munka, felelősség és kockázat, valamiért nem elégít ki teljes mértékben. Pedig akkoriban még az anyagi oldalával sem volt gond: a ’90-es és 2000-es években kedvezőbb volt a méz nagybani felvásárlási ára, és a méhekkel sem volt annyi probléma, mint manapság. Elkezdtem aktívabban dolgozni a Budapesti Méhészek Egyesületében, megválasztottak az OMME Küldöttgyűlésének küldöttévé. 1998-ban Intéző Bizottsági tag, 2001-ben elnökhelyettes, 2004-ben pedig elnök lettem. A szakmában tudják rólam, hogy nyitott vagyok, a megszerzett tudást szívesen átadom, és szeretek tenni az emberekért.

Mi az OMME feladata?

– Nagyon nehéz röviden összefoglalni, mi egy mezőgazdasági ágazat érdekvédelmi és képviseleti szervezetének a feladata. Sokkal több, mint amit a külső szemlélő, legyen akár méhész, akár mézfogyasztó lát. A legfontosabb, hogy az ágazat normális, kiegyensúlyozott működéséhez szükséges jogszabályok rendben legyenek, és a gyorsan változó világban aktuálisak maradjanak. Magyarul: a minisztériumok mindenkori jogszabályalkotási munkájához adjuk a szakmai hátteret, és amikor szükséges, mi kezdeményezzük a módosítást is. Egyik legfontosabb feladatunk 2004 óta a méhészek segítése és tájékoztatása az uniós ágazati források maximális felhasználása érdekében. Napjaink egyik legnagyobb kihívása pedig az, hogy a méhészeti ágazat, a méhészek és a méhek jelentőségét, valamint a mézet mint természetes élelmiszert megismertessük a lakossággal. Röviden: legyen közügy a méhész, a méh és a méz. Ha nekem nem éri meg méhészkedni, vagy a méheim elpusztulnak a környezetbe kijuttatott káros anyagoktól, az nemcsak engem érint. Hatása lesz a gyümölcsfák termésére, sok szántóföldi kultúrára, sőt, a környezetünk élővilágára is. Méhek nélkül nincs élet – ezt tudnia kell mindenkinek, és ennek átadása a mi feladatunk.

Mennyire látható az egyesület munkája a lakosság számára?

– Szerintem abszolút látható, hiszen sok pozitív visszajelzést kapunk a méhészektől és a lakosságtól is. Piacos méhészek szoktak felhívni, hogy például: „Megint beszéltél a hársmézről valamelyik rádióadásban? Mert nagyon vitték, keresték és hivatkoztak a műsorra!” Húsz évvel ezelőtt nem adtunk el üvegben repcemézet, most pedig keresik, egyre népszerűbb. Egyre többen tisztában vannak a termelői méz jelentőségével, ma már több mézet adnak el a méhészek közvetlenül, mint a kiskereskedelem összesen. Ez egyértelműen bizonyítja az évek óta tartó edukációs munkát. A beporzók jelentőségéről is egyre többen tudnak, és sokan tesznek is a védelmükért. Számtalan lakossági e-mailt kap az egyesület a mézről, a méhekről vagy éppen az ázsiai lódarázsról.

Téli veszteségek és bizonytalan szezon

Hogy alakul eddig az idei szezon termelési szempontból?

– A 2025/26-os télből az ország méhcsaládjai kb. 15% veszteséggel jöttek ki. Ez önmagában magas szám, hiszen kb. 150 ezer méhcsalád elvesztését jelenti. Magas, ha a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek 1–2%-os téli veszteségeihez hasonlítjuk. De ha a 2024/25-ös télhez mérjük, amikor 40% körül volt a veszteség, akkor egy picit lelkesebbek lehetünk. A kitelelt méhek sokkal jobb állapotban voltak idén tavasszal, mint egy évvel korábban. A legtöbb méhészetben akácérett családokkal várták a május elején induló akácvirágzást. Eddig a méhészeti év a legtöbb méhésznek nem alakul rosszul, de inkább úgy fogalmaznék: a kedvezőtlen előjelek és tapasztalatok – aszály, késő tavaszi fagyok, az akácvirágzás alatti eső és hideg – ellenére lett mézünk. Persze most is vannak méhészek, akiknek nagyon rossz évük van eddig.

A tavalyi méhpusztulások hatására mennyire érződik az ágazatban a bizonytalanság vagy a pályaelhagyás?

– Abszolút érződik, de nemcsak a tavalyi nagy téli veszteségek miatt. Nagyon összetettek az okok, amiért sokaknak elmegy a kedvük a méhészkedéstől. A tavalyi téli pusztulás viszont vízválasztó volt: sokaknak ez tett be végleg. A hivatalos ágazati statisztikák időben mindig csúszva mutatják a valóságot. Egyelőre 8%-kal kevesebb méhcsaládszámot jeleznek 2024-hez képest a 2025. évi őszi méhcsaládfelmérések, de szerintem ettől nagyobb a visszaesés. A pályaelhagyás érzékelhető, de a teljesen felhagyóknál többen vannak, akik kivárnak: maradnak méhészek, csak kevesebb családot tartanak. Sok főállású méhész visszament dolgozni a szakmájába, mások új szakmát tanultak, vagy csak az őszi-téli-koratavaszi időszakra vállalnak munkát.

Importnyomás és árverseny

A magyar kormány a 91/2026. (V. 22.) Korm. rendelettel ismételten teljes behozatali tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó természetes mézre. Milyen hatása lehet ennek a döntésnek?

– Egyértelmű, hogy azon a piacon, ahol a hazai méhészek 80%-ának a megtermelt méze értékesül – vagyis az Európai Unióban –, továbbra is jelen van az ukrán méz. Ágazatunk exportorientált, az éves termésünk nagyobb részét exportáljuk, illetve unión belüli kereskedelemben értékesítjük. Hiába tiltjuk ki Magyarországról az ukrán mézet, ez az intézkedés érdemben nem befolyásolja a hazai mézfelvásárlási árakat. Ezt az élet is igazolja: amikor két éve újra beengedte a kormány az ukrán mézet, sokan összeomlástól tartottak, ehhez képest a nagybani mézárak 70–80%-kal emelkedtek. Most ismét tiltott terület hazánk az ukrán méznek, mégis 30%-kal kevesebbet adnak az idei virágmézért, mint az év eleji záró ára volt. Az akácméznek még nincs nagybani ára. A méhészlelkeknek jólesik, hogy ide nem jöhet be ukrán méz, de sajnos bejöhet kínai, argentin, román vagy szerb – és be is jön.

Az EU-Mercosur-megállapodás menynyire érinti a magyar termelői méz exportját? Versenyképesek tudunk maradni?

– Minimálisan rontja a piaci helyzetünket. A Mercosur-országokból évente kb. 30 ezer tonna mézet importál az EU, ez a teljes import nagyjából 15%-a. Ez a mennyiség 17,3%-kal olcsóbb lesz, ami azért kedvezőtlen számunkra, mert mi a 7–8%-os piaci részvételünkkel logikusan csak árkövetők vagyunk. Tovább csökken azon mézek ára, amelyekhez igazodnunk kell. Ami a legelszomorítóbb, hogy az EU illetékes politikusai további országokkal is erőltetik az ilyen típusú, nulla vámos megállapodásokat. Az ipari érdek lenyomja a mezőgazdaságit – mi méhészek ezt látjuk. Ötszázezer uniós méhész semmilyen védelmet nem élvez a harmadik országokból származó mézekkel szemben, és a fogyasztókkal kapcsolatos élelmiszer-biztonsági kockázatok mérséklése sem megoldott.

A versenyképességről is mondanék néhány gondolatot. Az Unió nagybani mézpiacán, ami az USA után a világ második legnagyobb mézpiaca, lényegében két szempont érvényesül: a méz feleljen meg az Élelmiszerkönyv mézre vonatkozó, nagyon leegyszerűsített előírásainak, és legyen olcsó. Az utóbbi a döntő. A magyar méz akkor versenyképes, ha a legalacsonyabb árszintű, nagy mennyiségben importált kínai, indiai vagy vietnámi mézeknél csak valamivel magasabb áron tudjuk kiajánlani. A termelés feltételei viszont nem azonosak: egy uniós méhész jóval nagyobb költségekkel, szigorúbban kontrollált állategészségügyi környezetben dolgozik. Ezért egyre többen adják fel a harcot a nagybani piacra termelő uniós méhészek közül, és sajnos nálunk is csökken a főállású méhészek száma.

Klíma, támogatás és jövőkép

Mennyire befolyásolja a klímaváltozás a méhészek mindennapjait?

– Nagyon. A változások sajnos negatív hatással vannak ágazatunkra. Ráadásul minket háromszor is sújt a klímaváltozás: a méhlegelőink, a méhcsaládok és a mézfogyasztás szempontjából is. Vitán felül áll, hogy rövid időn belül alaposan megváltozik hazánk növényvilága, legyen szó vad lágyszárúakról, erdőkről vagy szántóföldi kultúrákról. Egyszerűen eltűnnek mézelő növényeink, és a klímaváltozás más módon is hat a növényekre. Régebben minden ötödik évben fagyott el az akác virágrügye, az elmúlt 10 évben viszont 9 alkalommal érte komoly fagykár az akácosokat. Az aszály nemcsak a mézelő növények nektártermelését csökkenti, hanem a nyári, nyár végi méhlegelőink eltűnését is okozza, ami az egyre nagyobb téli méhveszteség egyik oka. Ha a méhek nyáron nem találnak megfelelő mennyiségű és minőségű természetes virágport, rossz biológiai kondícióban mennek a télbe, és rövidebb ideig maradnak életben. A nyári forróság extrém kihívás elé állítja a méhcsaládot. A mézfogyasztásra is hat a klíma: a méz a négy évszakos térségek kedvelt csemegéje, ahol nincs tél vagy enyhe a tél, ott jellemzően kisebb a fogyasztás.

Elegendő segítséget kap ma az ágazat támogatási oldalról?

– Nyilván, mint a hazai méhészek képviselőjének, erre gondolkodás nélkül azt kell válaszolnom, hogy nem. A valóság azonban az, hogy lépésről lépésre jobb a helyzet a támogatási oldalról. A közösségi forrásokat jól kihasználjuk, köszönhetően az illetékes állami szervekkel való jó kapcsolatunknak. Hazai támogatási forrásokkal is jól állunk, több olyan forma létezik a magyar méhészek számára, amely más uniós méhészeknek nem áll rendelkezésükre.

Lehet ma stabil megélhetést építeni méhészetre?

– Sajnos nagyon nehezen és csak keveseknek. Oly gyors ütemben változnak kedvezőtlenül a körülmények mind a termelés – a méhcsaládok romló egészségügyi állapota, az invazív kártevők megjelenése, a méhlegelők változatosságának csökkenése –, mind a nagyban értékesítés terén – mézhamisítás, az importmézek EU-szintű nyomon követésének hiánya, gyenge szabályozás –, hogy a fejlett országok méhészei nehezen tudnak versenyezni ezekkel a folyamatokkal. Azok a hazai méhészek, akik évekkel ezelőtt elkezdték kiépíteni saját vásárlói körüket, és minden mézüket el tudják adni kiüvegezve, talán meg tudnak élni a méhészetből. De ők iszonyú mennyiségű munkát végeznek: a méhészszezonban megtermelni a mézet óriási munka, kiüvegezni, piacon, vásárokon értékesíteni pedig embert próbáló tevékenység. A hazai vásárlóerő és a konkurencia komoly korlátokat szab a fejlődésükben.

Akkor mi kellene ahhoz, hogy a méhészet vonzóbb legyen a következő generációnak?

– Én az értékesítés, a piac oldaláról közelíteném meg. Uniós szinten rendbe kellene tenni a mézpiacot. Az igény, a kereslet lassan, de nő a méz iránt Európában; fontos lenne, hogy ezt ne kétes eredetű és minőségű importmézekkel elégítsék ki. Szigorítani kellene a mézre vonatkozó előírásokat, az importmézek esetében is be kellene vezetni a „kaptártól a csuporig” szintű nyomon követést, hiszen az Unióban termelt mézre van ilyen. Talán a legfontosabb: felejtsük el a „buy local honey”, azaz vásárolj helyi mézet propagandát mint kizárólagos üzenetet. Ehelyett a „buy EU produced honey”, vagyis „vásárolj EU-ban termelt mézet” szemléletet kellene erősíteni. Ma egy francia vagy német mézfogyasztónak a magyar méz ugyanúgy importméz, mint az ukrán vagy a kínai, mert azt hallja odahaza, hogy csak helyi mézet vásároljon. Nincs közös uniós gondolkodás. Pedig ahhoz, hogy az új generációnak legyen esélye megélni a méhtartásból, fontos lenne ez a változás. Hazai szinten pedig folytatni kell a szakmánkról, a méhekről és a termelői mézről szóló edukációt, különösen a gyermekek körében.

Milyen lesz vajon a hazai méhészet tíz év múlva?

– Nagyon nehéz jósolni, hiszen szinte napról napra változik a világunk, és nem csak negatív változások állhatnak elő. Ki gondolta volna 2002-ben, hogy egy gyors döntéssel az EU felfüggeszti a kínai méz importját, majd két éven át tartja magát ehhez? Elemeiben forgatta fel a mézpiacot. Ma is sok a kérdés: mit okozna, ha egyszerre jelenne meg hazánkban az ázsiai lódarázs és a kis méhatka, a Tropilaelaps? Mi történne a mézünk nagybani árával, ha létrejönne az „EU-méz” kategória a kiskereskedelemben? Óriási kereslet lenne a mézünkre, ami magasabb árszintet jelenthetne, és végre elrugaszkodhatnánk a silány, dömping importmézek árszintjétől. Sok a bizonytalanság, de egy biztos: a nagy szaktudással rendelkező, becsülettel dolgozó, folyamatosan tanuló, tájékozódó és a kihívásokhoz reálisan alkalmazkodó méhészeknek van jövőjük.

Molnár-Kun Lilla, méhészmester

Agrárágazat Tudástár: méhészet – A méhészet a mezőgazdaság beporzásra épülő háttérágazata, amely mézet és más méhészeti termékeket ad, miközben a méhcsaládok egészsége, a méhlegelők állapota, az importmézek árnyomása, a klímaváltozás és a fogyasztói bizalom határozza meg a termelés, értékesítés és ágazati jövő stabilitását.