Drága, összetett, kockázatos: szűkül a szarvasmarhatartás

A szarvasmarhatartás Európa-szerte a mezőgazdaság egyik legnagyobb gazdasági és szervezési kihívásává válik. Itthon az idei év adott ízelítőt a járványügyi és piaci kockázatokból, és egy németországi példát is bemutatunk arra, merre tartanak a gazdák e szektorban.

Még 200 millió euróért is megéri váltani…

Egy zepkow-i gazdaság Németországban 2026-tól teljesen felhagy a szarvasmarhatartással, és a jelenlegi mintegy 4000 marha helyett körülbelül 200 ezer brojlercsirkét kíván elhelyezni egy átalakított, még az 1970-es években épült istállóban. A váltáshoz hozzávetőleg 2 millió eurós beruházás szükséges, de a döntés mögött egyértelmű gazdasági logika húzódik meg: a baromfitartás lényegesen olcsóbb, egyszerűbb és gyorsabban forgó ágazat, mint a szarvasmarha. A különbség leginkább a takarmány-hatékonyságban és az élőmunka-igényben érhető tetten. Egy kilogramm csirkehús előállításához átlagosan 1,5 kilogramm takarmány szükséges, míg marhahúsnál ez akár 7 kilogramm is lehet. Ehhez társul a marhatartás jóval magasabb beruházási igénye, az istállózás, a trágyakezelés, az állategészségügyi és járványvédelmi költségek, valamint a hosszú termelési ciklus, amely lassabban térül meg. Németországban mindezt tovább erősíti a fogyasztási trendek változása: a baromfihús iránti kereslet évek óta nő, miközben a marhahús fogyasztása csökken, ami közvetlenül rontja az ágazat jövedelmezőségét.

Más okból, hasonló irányba

Magyarországon a folyamatok más történelmi és szerkezeti háttérrel, de hasonló irányba mutatnak. A hazai szarvasmarha-állomány a 2022-es mintegy 932 ezer példányról 870 ezer alá csökkent. Részben a járvány, részben a kereskedelem viszonyai miatt a marhapiac volumene harmadával esett vissza. Ebben jelentős szerepet játszottak a járványügyi korlátozások, amelyek nemcsak az exportpiacokat szűkítették, hanem az állatmozgások belső szerkezetét is átalakították. Bár a helyzet 2025-re részben stabilizálódni látszik, az élőállat-kereskedelemben elveszett piaci bizalom visszaszerzése lassú folyamat, és a külpiacok újbóli megnyitása időigényes.

A jövedelmezőséget Magyarországon is erősen terheli a szarvasmarhatartás magas költségszintje. A modern tejelőtelepek istállózó tartása, az automatizált fejőrendszerek, a takarmányozási technológiák és az állandó állatorvosi felügyelet komoly tőke- és energiaigényt jelentenek. A húsmarhatartás ugyan sok esetben legeltetésre épül, ami természetközelibb és bizonyos költségeket mérsékel, de egyre inkább ki van téve az éghajlatváltozás hatásainak, az aszálynak és a szélsőséges időjárásnak. A gyepgazdálkodás szaktudást igényel, hibás kezelés esetén pedig gyorsan romlik a termelési alap.

A hazai ágazat szerkezete közben lassan koncentrálódik: a nagyobb, társas vállalkozások által működtetett tejelő telepek jellemzően nagyobb állatlétszámmal és korszerű technológiával dolgoznak, míg a húsmarhatartás gyakran családi gazdaságokban zajlik. A munkaerőhiány mindkét irányt nehezíti, hiszen a fizikailag megterhelő állattartás egyre kevésbé vonzó, még az automatizáció ellenére is.

Összességében Németországban és Magyarországon is ugyanaz a gazdasági üzenet rajzolódik ki: a szarvasmarhatartás drágább, logisztikailag összetettebb és járványügyileg kockázatosabb, mint több más állattenyésztési ágazat. Rövid távon ez az állatlétszám csökkenésében és az ágazat visszaszorulásában jelenik meg, hosszabb távon pedig abban, hogy csak a magas hatékonysággal, korszerű technológiával és stabil piaci kapcsolatokkal rendelkező gazdaságok maradhatnak versenyképesek.

Agrárágazat Tudástár: Szarvasmarhatartás szerkezeti nyomása – A szarvasmarhatartás Európa-szerte egyre inkább gazdasági és szervezési szorítás alá kerül: magas beruházási és élőmunka-igény, hosszú termelési ciklus, járványügyi kockázatok és változó fogyasztói igények nehezítik a jövedelmezőséget, miközben a hatékonyabb, gyorsabban forgó ágazatok – például a baromfitartás – vonzó alternatívává válnak, ami állománycsökkenést és szerkezeti átalakulást indít el.