Dél-Magyarország, gyenge talajadottságok, égető szárazság – mégsem „szivarozik” a kukorica, és a várható 6-7 tonnás termés is megfelel egy közepes évjáratnak. Mi a titok?
Az idei nyár ismét megmutatta, hogy az aszály ellen nemcsak öntözéssel lehet védekezni. Egyre több gazdaság tapasztalja, hogy a talajtakarás, a bolygatás csökkentése és az alacsonyabb vetőmagnorma önmagában is látványosan javítja a növények vízellátását. Miközben a hagyományosan művelt táblákon a kukorica levelei a hőségben összesodródnak, a talajtakarásos technológiában termesztett állomány gyakran zöldebb, kiegyensúlyozottabb marad, és a termésbiztonság is javul.
A kukorica levele megmutatja, mennyi víz maradt a talajban
A kukorica egyik legismertebb stressztünete a levél összesodródása, vagy ahogy a gazdák mondják, a „furulyázás”. A növény ezzel próbálja csökkenteni a párologtatást, amikor már nem jut elegendő vízhez. Ha a levelek meredeken az ég felé állnak, majd szorosan összezáródnak, az már komoly vízhiányra utal.
A regeneratív gazdálkodásban azonban egészen más kép fogadja a szemlélőt. Egy dél-alföldi gazdaságban azt mondják erre: a forgatásmentes, talajtakarásos technológia a menekülőút a zsákutcából. A vastag mulccsal fedett, bolygatatlan talajban a kukorica levelei még a forró napokon is nyitottabbak, visszahajlók és élénkzöldek maradnak. Ennek oka nem a szerencse, hanem az, hogy a talaj több nedvességet képes megőrizni a növény számára.
A kép bal oldalán hagyományos, forgatásos technológiával művelt táblán látható a senyvedő, furulyázó kukorica. A jobboldali két képen regenetarív, no-till, talajtakarásos műveléssel nevelt kukorica látványos eredménye. Kisebb vetőmagnormával, folyamatos talajtakarással és bolygatatlan gyökérzónával a növények lényegesen több nedvességhez jutnak. A vastag mulcsréteg hűvösebben tartja a talajt, mérsékli a kipárolgást, így a kukorica még hőségben is tovább marad zöld, őrz kondícióját, és stabilabb hozamot ad. (Riportunk a Makó térségében működő, kukoricát és oregánót, napraforgót és levendulát, kalászosokat termesztő, regeneratív gazdaságról az Agrárágazat augusztusi számában olvasható!)
Miért működik a talajtakarás?
Az agrárminisztérium is kiemeli: az aszály elleni védekezés egyik leghatékonyabb eszköze a talaj folyamatos takarása. Nem véletlen, hogy a Közös Agrárpolitika feltételességi rendszerében is előírás a minimális talajborítás fenntartása a nyári időszakban.
A talajtakarás előnyei röviden:
- csökkenti a párolgást, mert árnyékolja a talajt és mérsékli annak felmelegedését;
- hűvösebb mikroklímát alakít ki, a talaj hőmérséklete akár 15–20 Celsius-fokkal is alacsonyabb lehet;
- lassítja a szél szárító hatását, így kevesebb nedvesség távozik;
- javítja a csapadék beszivárgását, mert megakadályozza a talaj cserepesedését;
- növeli a humusztartalmat és javítja a talajszerkezetet, ami jelentősen fokozza a vízmegtartó képességet;
- védi a talajt az eróziótól, és segíti a talajélet fennmaradását;
- több nedvességet hagy a következő kultúra számára, különösen a téli csapadék hasznosításában.
Jó volna tehát, ha több csapadék érkezne, de ezt nem befolyásolhatjuk. A cél az, hogy a lehullott víz minél nagyobb része minél tovább a talajban maradjon. A magas szármaradvány továbbá még több vizet tud a talajba vezetni. (Részben erről szól a MezőHír hamarosan megjelenő, júliusi számában a Ritzl család gazdaságában rögzített riportunk!)
A kisebb vetőmagnorma sem a termés csökkentéséről szól
A regeneratív termesztés másik fontos eleme a csökkentett vetőmagnorma. Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hogy kevesebb növényből hogyan lehet stabil termést elérni, a magyarázat azonban egyszerű. Ha ritkább az állomány:
- kisebb a növények közötti verseny a vízért;
- több tápanyag jut egy-egy növénynek;
- nagyobb gyökérzet tud kialakulni;
- a növények jobban átvészelik a hosszabb csapadékmentes időszakokat.
Vagyis nem feltétlenül a hektáronkénti növényszám növelése vezet nagyobb terméshez, hanem az, hogy minden egyes növény optimális körülmények között fejlődhessen.
Az aszály elleni védekezés már a betakarítás után kezdődik
A minisztérium szerint a „tiszta”, teljesen fekete tarló ma már nem feltétlenül a jó gazdálkodás ismérve. Sok esetben nagyobb értéket képvisel a betakarítás után visszahagyott tarló és növényi maradvány, amely természetes mulcsként védi a talajt a legforróbb hónapokban.
Az elmúlt évek szélsőséges időjárása egyértelművé tette, hogy a klímaváltozáshoz alkalmazkodó gazdálkodás egyik legfontosabb eleme a talaj vízkészletének megőrzése. A regeneratív technológiák nem csodaszerek, de egyre több gazdaság tapasztalata és kutatási eredmény igazolja: ahol a talaj takarásban marad, ott a kukorica nemcsak tovább marad zöld, hanem a hozam is kiegyensúlyozottabb lehet még aszályos években is.
Agrárágazat Tudástár: talajtakarás – A talajtakarás olyan talajvédelmi gyakorlat, amely növényi maradványokkal, mulccsal vagy takarónövényekkel fedi a talajfelszínt a párolgás csökkentése, a talajnedvesség megőrzése, a hőingadozás mérséklése és a talajszerkezet javítása érdekében. Hozzájárul az aszálytűrés, a vízhasznosítás és a termésbiztonság javításához.
