Schumicky Péter növényorvost és takarónövény-szakértőt „Az Év Talaja” verseny újpetrei szelvényének elemzése kapcsán kérdeztük arról, miért javasolja a regeneratív gazdálkodást, és miért lenne kedve sírni, amikor káros gyakorlatot lát…
Az Év Talaja-sorozat újpetrei szelvényének elemzése
Növénytermesztés – de a talajközpontú megközelítéssel!
Elsőként azt kérdeztük a szakembertől, milyen indíttatás terelte növényorvosként a talajtan felé. Schumicky Péter kifejtette, számára a talajtan nem „új divat”, hanem több képzés és hosszú, gyakorlati út eredménye. Mezőgazdasági mérnöki alapdiplomája mellé növényorvosi végzettséget szerzett, majd 2021-ben kezdett el tudatosan, rendszerben gondolkodva foglalkozni a talaj „reformjával”: takarónövényekkel, szén- és tápanyagkörforgással, valamint azokkal a gazdálkodási megoldásokkal, amelyek szerinte nem egy szezonra, hanem évtizedekre szólnak. A talaj iránti érdeklődése azért mélyült el, mert a takarónövények és a szénmegkötés témája óhatatlanul a talaj működéséhez vezet, és aki valódi talajjavításról beszél, annak előbb-utóbb a talaj mélyebb rétegeibe kell „leásnia”. A szakember felidézte, hogy 2024-ben elvégezte Dobos Endre-féle precíziós talajtérképezési szakmérnöki képzést (Dobos Endre a Miskolci Egyetem tanszékvezető tanára – a szerk.) – az ott kapott szemlélet hozta számára a legnagyobb fordulatot. A képzésben ugyan sok térinformatikai elem is volt – ami számára nem volt korábban elsődleges fókusz –, de a lényeg mégsem a szoftverekben, hanem a talaj „gondolkodásának” megértésében rejlett. Szerinte a „dobosi szemlélet” tágan értelmezendő: talajos szemlélet, amely a növénytermesztést nem kizárólag a kultúrnövény igényeiből vezeti le, hanem a talajt és annak állapotát tekinti elsődleges kiindulópontnak.
A talaj az alap, mégis alig ismerjük…
Mint kifejtette, a mezőgazdaságban sokszor „növényközpontú” módon dolgozunk: mindent a növény igényeinek és agronómiai előnyöknek rendelünk alá, a műveléstől a növényvédelemig. – Ezzel szemben a termelés fundamentuma a talaj, mégis feltűnően keveset foglalkozunk vele, sőt, sok esetben nem is ismerjük igazán azt, amin gazdálkodunk. A magyar gyakorlatban a talajismeret gyakran kimerül a felső 30 centiméter vizsgálatában, miközben a növény víz- és tápanyagellátása, stressztűrése, sőt a hozambiztonság nagy része a mélyebb rétegek talajgenetikai felépítettségétől is függ. Aki tényleg okszerű, precíz döntéseket akar hozni, annak nem elég a „felső réteget” vizsgálni: 1,5–2 méter mélységig lenne érdemes ismerni a talaj felépítését, vízvezetését, rétegzettségét, tömörödöttségét és a kémiai-fizikai tulajdonságait – hangsúlyozta.
Schumicky Péter persze elismerte, a teljes, nagy felbontású talajgenetikai térképezés költséges, és nem minden gazdaságban térül meg egyformán. Hangsúlyozta: nem a „mindent vagy semmit” logikája a kulcs, mert már kis lépésekkel is nagy tanulságok szerezhetők. – Ha egy táblán legalább néhány ponton – például a tábla tetején, alján és közepén – ásunk egy 1–1,5 méteres szelvényt, majd azt egyszerűen megfigyeljük, lefotózzuk, lejegyezzük a tapasztalatokat, azzal máris összehasonlíthatatlanul többet tudunk meg a területünkről, mint bármilyen „átlagos” papíralapú talajtípus-besorolásból. A probléma tehát nemcsak pénzkérdés, hanem szemlélet – fogalmazott. A hosszú távon rentábilis, talajtudatos gazdálkodás nem az adott év termésmaximalizálásáról szól, hanem arról, hogy a termelés alapját – a talajt – megőrizzük és javítsuk.
Ezért éri meg és így indítható el a regeneratív gazdálkodás
A szakember e ponton tért rá a regeneratív, illetve talajmegújító gazdálkodás kérdésére. Mint mondta, a „regeneratív” szó divatos lett, de az alapelvek örökérvényűek: a talaj folyamatos fedése, a talajbolygatás csökkentése, a diverz vetésforgó, a növények gyökérmunkájának egész évben való kihasználása és az állatok integrálása a növénytermesztésben. – Minden gazdaság és minden tábla más, ezért nincs „egy recept”, de az alaplogika mindenhl ugyanaz. Ha nem ismerjük a táblán belüli heterogenitást, akkor a beavatkozásaink nagy része vakrepülés. A precíziós mezőgazdaság valójában nem a látványos kütyükről szól, hanem a költségcsökkentésről és az okszerűségről. A terményárak nem ígérnek tartós, biztos emelkedést, sőt inkább még csökkenő tendencia figyelhető meg, ezért a jövedelmezőség megőrzésének egyik útja a ráfordítások optimalizálása – mondja a szakember, kiemelve: a költségcsökkentés nem egyenlő a „nullára vágással”. – Nem arról van szó, hogy nem használunk műtrágyát vagy növényvédő szert, hanem arról, hogy adat és tudás alapján csökkentünk ott, ahol felesleg van, és oda teszünk, ahol megtérül.
Rákérdeztünk arra is, mit tanácsolna annak a gazdának, aki elhivatott, de nincs otthon a talajtani és regeneratív tudásban. Schumicky Péter azt felelte: a legfontosabb a tudásszerzés folyamatos, gyakorlatias útja, és több konkrét forrást is javasolt. Úgy fogalmazott, hogy a talajreform.hu-n és annak YouTube-csatornáján sok cikket és anyagot gyűjtöttek össze, elérhetővé tették a korábbi talajegészség-konferenciák felvételeit. A Talajmegújító Gazdák Egyesületének felületein is sok tartalom van. Hangsúlyozta, hogy a saját szemléletükben a direktvetés és a takarónövények alkalmazása kiemelt szerepet kap, ezért készítettek egy részletes, több mint százoldalas kézikönyvet is, és a YouTube-csatornájukon rendszeresen publikálnak webináriumokat, kutatói és gyakorlati tapasztalatokat. Szerinte a tanulásnak ma már nem feltétlenül kell „iskolapadhoz” kötődnie: a lényeg az, hogy a gazda elkezdjen kérdezni, megfigyelni, jegyzetelni, és saját tábláján kipróbálni, mi működik.
Újpetre: miért különleges az átlagosnak tűnő tábla?
Amikor a 2025-ös „Az Év Talaja” szelvény Újpetre térségében szóba került, Schumicky Péter azt mondta, a helyszín kiválasztásának számára volt egy személyes és szakmai oka is: ehhez a tájhoz kötődött a precíziós talajtérképezési szakdolgozata. A vizsgált tábla a Dél-Baranyai dombság tagolt, löszös hordalékkúpsíkságán található. A nyugati részén enyhe lejtés jellemző, míg a keleti harmadban két eróziós völgy és azok összefutása miatt nagyobb a lejtés. A táblán belüli szintkülönbség 20 méter, így a domborzat miatt az erózió hatása kifejezetten erős a tábla alsó harmadában. A térképezés során egy táblán kilenc szelvényt ástak, és ezek közül hetet részletesen le is írtak, mert kíváncsiak voltak arra, mennyire formálja át a lejtő és a vízmozgás a talaj profilt. A táblán belül már pusztán a lejtő alapján három nagy „viselkedési zóna” rajzolódik ki: a platós, felső rész; a meredekebb, eróziónak jobban kitett középső lejtő; és az alsó részek, ahol az anyag felhalmozódik.
Péter szerint a platón is látható a felső humuszos réteg folyamatos vesztesége, de a meredekebb zónában az erózió „nagyon-nagyon erősen” dolgozik. A lejtőn a csapadék nemcsak beszivárog, hanem – ha a talajfelszín állapota gyenge – lefolyik, és magával viszi a finom frakciót, a szerves anyagot és a szerkezetet. A felső részeken ezért gyakran erodált, világosabb, „kifutott” foltok jelennek meg, míg lentebb egyre vastagabb lehet a felhalmozódott anyag. Azt is megemlítette, hogy a Google Earth-ön visszatekintve sok tábla esetében évek alatt kirajzolódnak ezek a világosabb foltok: ha egy területrész „sárgul”, az sokszor azt jelzi, hogy a humuszos réteg elvékonyodott, és közelebb kerülünk az alapkőzethez, tehát a kevésbé termékeny rétegekhez – ami gazdálkodási szempontból kifejezetten rossz hír.
Az újpetrei szelvény szerinte azt a tanulságot hordozza, hogy a táblán belüli eltérések nem „esztétikai” különbségek, hanem termelési kockázatok. Ahol a felső humuszos réteg erodált, ott a vízmegtartás romlik, a tápanyagpuffer csökken, a gyökérzónában kevesebb a stabil szerkezet, és a szélsőségek – hirtelen zápor, aszály – sokkal gyorsabban „büntetnek”. Ezzel szemben az alsó, felhalmozódásos részeken a talaj gyakran mélyebb, több finom anyagot tartalmazhat, más a víz- és levegőgazdálkodása, ezért ott akár teljesen más beavatkozás lenne indokolt.
Takarónövények és erózió: „kötelezővé tenném”!
A beszélgetés egyik legélesebb mondata akkor hangzott el, amikor a takarónövények eróziócsökkentő szerepéről kérdeztük Schumicky Pétert. – Én egyenesen kötelezővé tenném a takarónövények alkalmazását az ilyen lejtős, erózióra hajlamos táblákon. A csupaszon hagyott talaj, különösen, ha meg is van művelve és poros, rögös vagy szerkezetromlott, akkor rendkívül sérülékeny a szél- és csepperózióval szemben – mutatott rá. Az eróziót nem csak az „óriási esők” okozzák: már kis mennyiségű, de intenzív csapadék is képes látványos talajveszteséget elindítani. A szakember felidézett egy példát, amely szerinte sokkolóan szemléletes volt: mindössze néhány perc alatt lehulló, 7 milliméter csapadék is jelentős eróziót tud kiváltani, ha a talajfelszín állapota rossz és nincs védő borítás.
Péter azért is hangsúlyozta ezt, mert ma egyre inkább a csapadék intenzitása a döntő, nem pusztán a mennyisége. Tendencia, hogy gyakoribbak a „csapóesők”, amelyek rövid idő alatt nagy energiával érkeznek, ezért nem mindegy, hogy a talaj képes-e befogadni a vizet, vagy a felszínen elfolyik. Növényi borítás – élő takarónövény vagy akár mulcsként ott maradó növényi maradvány – esetén a cseppek energiáját részben a növényzet fogja fel, így a talaj szerkezete kevésbé omlik össze, a felszín lassabban kérgesedik, és a víz fokozatosabban, mégis nagyobb eséllyel tud beszivárogni. Már az első cseppeknél eldőlhet a folyamat: ha a talaj felszíne védtelen, a cseppverés elzárja a pórusokat, és a víz elindul lefelé a lejtőn; ha viszont van fedés és stabilabb szerkezet, az infiltráció nő, a lefolyás csökken, és a táblában marad a víz.
Alábecsüljük a jelentőségét, mert még nem fáj eléggé…
Schumicky Péter az erózió következményeit egy hosszú távú kísérlet példájával támasztotta alá. Felidézte, hogy egy bemutatón – Benke Szabolcs dióskáli, 2003 óta futó kísérletéről beszélve – összehasonlítottak hagyományos, szántásos alapművelést és talajkímélőbb, forgatás nélküli (vagy csökkentett bolygatású) rendszereket. A különbség drámai volt: a szántásos rendszerben átlagosan több tonna talaj tűnt el hektáronként, míg a kímélő rendszerben nagyságrendekkel kevesebb, akár csak néhány száz kilogramm. – Ez nemcsak talajveszteség, hanem vízveszteség is. A felszíni elfolyás azt jelenti, hogy az a csapadék, ami elvileg a talaj tartaléka lehetne, egyszerűen elfolyik a tábláról, és legfeljebb később, máshol jelenik meg, vagy árhullámként, vagy belvízként, vagy egyszerűen kárként – foglalta össze.
Péter ezen a ponton azt is kimondta, hogy a talajállapot és a művelés közötti kapcsolatot sokan még mindig alábecsülik. Szerinte a nyári időszak különösen kritikus: a hő, a szél, a ritka, de intenzív csapadékok, valamint a bolygatott talajfelszín együtt „szétveri” a szerkezetet, és csökkenti a talajélet esélyeit. Úgy vélte, a takarónövényeknek ebben nemcsak a „nitrogénmegkötés” vagy a „talajlazítás” a szerepük, hanem a talaj fizikai védelme és a mikroklíma stabilizálása is.
A beszélgetés végén Schumicky Péter személyes hangon is megfogalmazta, miért tartja sürgetőnek a változást. – Gyakran azt érzem, hogy a gazdáknak még nem fáj eléggé… Például a keleti országrészben még februárban is láttam olyan helyzetet, amikor egy kis eső után szántottak. Ilyenkor legszívesebben sírnék, mert nem értem, miért nem vezet automatikusan szemléletváltáshoz az, amit a klímaváltozás hatásaként mindenki a saját bőrén tapasztal – mondta, hozzátéve: ennek persze több oka van. A támogatási rendszer ösztönzői, a megszokás, a gépparkhoz kötődő rutin, a rövid távú kényszerek és az információhiány együtt tartják fent a régi gyakorlatot. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy a talajmegújító szemléletben nyitott partnerekkel dolgozva lát pozitív példákat, és szerinte egyre több gazda keresi a kiutat – csak még nem érték el a „kritikus tömeget”.
Több mint talajprofil: történet
Az újpetrei szelvény elemzését végül úgy foglalta össze, hogy az nemcsak egy talajprofil leírása, hanem egy tábla története: a domborzat, a víz, a művelés és a növényi borítás évtizedes lenyomata. Azt állította, a tanulság egyszerű, mégis nehéz: ha a talajt fedetlenül hagyjuk, és túl sokat bolygatjuk, akkor a klíma szélsőségei ellenünk dolgoznak; ha viszont a talaj állapotát védjük, a fedettséget növeljük, a beavatkozásainkat adat és megfigyelés alapján finomítjuk, akkor a termelés kiszámíthatóbbá válik. Szerinte a talajszelvény azért fontos, mert „nem vitatkozik”: megmutatja, hová tűnt a humusz, hol gyűlt össze az anyag, hol romlott a szerkezet, és hol lehet visszaépíteni a talaj működését. Úgy vélte, a gazdálkodó számára ez a legnagyobb érték: nem elméletet kap, hanem egy térképet a saját táblájához – és egy tükröt, amelyben látszik, mi volt, mi van, és merre érdemes menni.
Kohout Zoltán
Agrárágazat Tudástár: Takarónövény – A takarónövény olyan növényállomány, amelyet elsősorban nem termésért, hanem a talaj védelméért vetnek. Csökkenti az eróziót, mérsékli a vízveszteséget, javítja a talajszerkezetet és támogatja a talajéletet. A regeneratív gazdálkodásban kulcsszerepe van, mert a fedett talaj jobban ellenáll a szélsőséges csapadéknak, az aszálynak és a szerkezetromlásnak.
