fbpx

Egyes ősgabonáknak kiemelkedő a beltartalmi értékük

Írta: Barna Ferenc - 2023 október 18.

Könnyebben tolerálják az ételérzékeny fogyasztók az ősgabonákból készült termékeket, ráadásul a beltartalmi értékük is kiemelkedőbb. A hazai termelésű, ökológiai művelésben aratott gabonák értékeire hívják fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi).

Gabona
Képalá: Több, fontos szerepet játszó búzafehérje mennyiségét elsősorban a genetika és nem a környezeti tényezők határozzák meg (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A búzából készülő kenyér étkezésünk egyik alapja

Azonban egyre több ember tapasztal problémát fogyasztása során – hívja fel a figyelmet az ÖMKi a kenyér és az élelmezési világnap alkalmából kiadott közleményében.

Magyarázatuk szerint az okokat a feldolgozott élelmiszerek mellett elsősorban a búzában található fehérjék között kell keresni, amelyekre a negatív reakciók (cöliákia, azaz búzaallergia, valamint a nem cöliákiás gluténérzékenység) visszavezethetők. Ezért is foglalkozik egyre több tudományos kutatás azzal, hogy milyen különbségek vannak a különböző búzafajták allergizáló és intoleranciát okozó hatásai között.

Mint írják, a legújabb kutatási eredmények alátámasztják, hogy egyes búzafajoknak kiemelkedő a beltartalmi értéke és könnyebben tolerálják őket az ételérzékeny fogyasztók.

Egy, a Nature című folyóiratban megjelent friss publikáció szerint, amelyben öt különböző – ősi és modern – búzafajt vizsgáltak, az egyes búzafajokban legalább 2540 fehérjét lehet azonosítani és a fehérjék lehetséges allergiás hatása között jelentős különbségek vannak. Több, fontos szerepet játszó búzafehérje mennyiségét elsősorban a genetika és nem a környezeti tényezők határozzák meg, ami lehetővé teheti a jövőben a búzatermelők és feldolgozók számára az ideálisabb, kevésbé allergizáló fajok és fajták kiválasztását.

Az eredmények azt is alátámasztották, hogy különösen az alakor kisebb mennyiségben tartalmaz potenciális allergéneket, mint a közönséges búza.

Termékpálya-adatbázis segíti kapcsolatteremtést

A közleményben kitérnek arra, hogy az ÖMKi, ahol több mint nyolc éve foglalkoznak az ősgabonákkal, létrehozott egy gazda-molnár-pék adatbázist, amelynek célja, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes bio búzaliszt.

Emellett az ÖMKi 2012 óta folytat üzemi, úgynevezett on-farm kísérleteket annak érdekében, hogy a magyar gazdák a területükhöz legjobban alkalmazkodó, jó hozamú gabonákat termeszthessék ökológiai minőségben.

A tönke és alakor ősbúzafajok a tönkölytől eltérően szinte alig ismertek, pedig több tulajdonságukat tekintve is vetekszenek vele, sőt gyakran felül is múlják azt. Tudományos kutatások támasztják alá, hogy kedvező zsírsav-, keményítő- és fehérjeösszetételük, emészthetőségük, antioxidáns-vegyület és ásványianyag tartalmuk kivételesen egészséges táplálékká teszi őket. A mezőgazdasági termelés során előnyük a jó betegségellenállóságuk, alkalmazkodóképességük, vitalitásuk és gyomelnyomó képességük” – ismertették az eredményeket.

Gabona
Az ÖMKi 2012 óta folytat üzemi kísérleteket (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Országos kisparcellás ökológiai őszibúza fajtateszt-hálózat

A kutatómunka fontos lépéseként, 2020-ban bejelentettek egy új, országos kisparcellás ökológiai őszibúza fajtateszt-hálózat indítását, amelynek eredményeit nemrég publikálták a szakemberek.

Ma Magyarországon egy ember évente átlagosan 44,5 kilogramm kenyeret fogyaszt. Közép-Magyarországon ennél kevesebbet, évente 36 kilogrammot, míg a Dél-Alföldön jóval többet, 58 kilogrammot fogyasztanak – a kenyér minősége már csak ezért is kiemelten fontos népegészségügyi kérdés.

Forrás: MTI