fbpx

Öko búzák fajtatesztje

Írta: Kristóf Imre - 2023 január 03.

Második alkalommal tesztelte az öko őszi búzákat az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a Vetőmag Szövetség és a NÉBIH. A fajtakísérlet eredménye fontos információkat ad a hazánkban egyre nagyobb területen megvalósuló ökológiai gazdálkodás számára.

Két részre szakadt az ország

Szélsőséges évet zártak az ökológiai növénytermesztő gazdaságok is 2022-ben. Míg a Dunántúlon átlagos mennyiségű búzát arattak, addig keleten 40-50%-os termésveszteség keletkezett az öko búzatáblákon. Jó hír, hogy az aszály a patogén gombáknak sem kedvezett, ezért sem számottevő levélbetegség, sem fuzáriumfertőzöttség nem volt tapasztalható. Utóbbi következtében a szemtermés toxinszennyezettségének kockázata is minimálisra csökkent, így piacképes a megtermelt öko gabona, ismertette dr. Mikó Péter, a Vetőmag Szövetség ökovetőmag-munkacsoportjának elnöke.

A 2022-es évben tapasztalt, rendkívül aszályos körülmények között mutatkozik meg igazán az egyöntetűen és gyorsan kelő, jó kondícióban lévő növényállomány előnye, amely csak szakszerű tisztításon átesett, jó minőségű vetőmag használatával érhető el. A talajállapot és a termesztéstechnológia mellett fontos a kiválasztott fajta is a szélsőséges körülmények negatív hatásainak megelőzésében, enyhítésében – hangsúlyozta dr. Mikó Péter.

Jó, ha a szokásos fele termett gabonából az Alföldön (fotó: Horizont Média)

Katasztrofális aszály az Alföldön

A 2022-es évben 26 őszi búza és 6 tönkölybúzafajta tesztelése zajlott a kisparcellás hálózatban 7 helyszínen. Az aszály az öko kisparcellás kísérlethálózat alföldi helyszíneit sem kímélte, így a karcagi és a szegedi helyszíneken nagyon alacsony, egyes esetekben (karcagi tönkölykísérlet) értékelhetetlen eredmények születtek. Az immár kétéves adatok kiértékelése jó alapjául szolgálhat egy megbízhatóan ajánlható, öko búzafajta lista kialakításának, mely megjelenésére – további 1-2 kísérleti évet követően – a közeljövőben lehet számítani.

Kisparcellás kalászos-fajtateszt a Csoroszlya Farmon (fotó: Horizont Média)

Tesztelés 2020-tól

A mesterséges növényvédő és gyomirtó szerek, valamint a műtrágyahasználat tilalma miatt az öko gazdálkodást a konvencionálishoz képest még inkább befolyásolják a környezeti tényezők, ezért a szektor számára kiemelten fontos a fajták teljesítőképességéről és ellenállóképességéről minél szélesebb körű információt biztosítani. Erre kiváló lehetőséget biztosít az öko posztregisztrációs kísérlet-hálózat, mely az őszi kalászosok tesztelésével indult el 2020 őszén, és 2022-ben már a második évét zárta. Ebben a koordinátori szerepet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) látja el, szoros együttműködésben a Vetőmag Szövetség ökológiai vetőmag munkacsoportjával, a munkacsoport (búza)vetőmag-forgalmazó tagjaival, valamint a kísérletek kivitelezésében résztvevő NÉBIH-hel, hazai agrárkutató intézményekkel (ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet, Debreceni Egyetem, MATE Karcagi Kutatóintézet, Gabonakutató Nonprofit Kft.) és öko gazdákkal (Csoroszlya Farm és Decsi Árpád).

A kisparcellás kalászos fajtatesztek 2021. és 2022. évi eredményeiről részletesen az ÖMKi honlapján – www.biokutatas.hu – olvashatnak. Az összesített és helyszínenkénti eredményeket az alábbi linkekre kattintva lehet letölteni:

Öko kisparcellás fajtatesztek eredményei 2020/2021
ÖMKi-VSZT-NÉBIH Öko Őszi Kalászos Posztregisztrációs Fajtakísérletek eredményei – 2022

Forrás: sajtóközlemény