fbpx

A víz áll a növekvő globális válság középpontjában

Írta: Barna Ferenc - 2023 október 18.

Az élelmezésbiztonságon túl az emberek és a bolygó egészségét is veszélyezteti a felelőtlen vízhasználat – a Természetvédelmi Világalap (WWF) a vízellátás válságára figyelmeztetett.

Vizes élőhely
Évről évre kimutathatóan csökken a vizes élőhelyek felülete és ezzel a biológiai sokféleség is
(fotó: Dobóváriné Horváth Aranka)

Az olcsó víz magas ára

The High Cost of Cheap Water (Az olcsó víz magas ára) címmel adta ki a WWF az Élelmezési Világnap alkalmából jelentését, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a víz áll a növekvő globális válság középpontjában, amely nemcsak az élelmezésbiztonságot fenyegeti, hanem az emberek és a bolygó egészségét is.

A jelentés kiemelte, hogy a víz és az édesvízi ökoszisztémák, a vizes élőhelyek éves gazdasági értéke a becslések szerint 58 ezer milliárd dollár, ami a globális GDP 60 százalékával egyenlő. A háztartások vízhasználata, a mezőgazdasági öntözés és az ipari vízfogyasztás évente legalább 7,5 ezer milliárd dollárt tesz ki. A víztisztítás, a talaj egészségének javítása, a szén-dioxid tárolása és a közösségek védelme a szélsőséges árvizektől és aszályoktól viszont ennek hétszeresére, évente mintegy 50 ezer milliárd dollárra rúg.

Vizes élőhelyeinek egyharmada tűnt el 50 év alatt

A világ édesvízi ökoszisztémáival kapcsolatos problémák ugyanakkor növekvő veszélyt jelentenek.

A világ 1970 óta elvesztette a vizes élőhelyeinek egyharmadát, miközben a vadon élő édesvízi állatok populációja átlagosan 83 százalékkal csökkent – olvasható a jelentésről kiadott közleményben. Egyre több embernek kell szembenéznie a vízhiánnyal és az élelemhez jutás bizonytalanságával, mivel sok folyó és tó száradt ki, nőtt a vízszennyezettség, és csökkent az élelmiszerforrások mennyisége.

A jelentés rámutat, hogy a Duna medencéjében a Duna és mellékfolyói mentén az árvízkockázat csökkentését, a talajvíz pótlását és a vízszűrést elősegítő árterek 80 százaléka eltűnt. A Duna-medence folyóinak mindössze 16 százaléka őrizte meg természetes vagy természetközeli állapotát, és további 20 százalékának esetében csökkent csak enyhén a természetközeli állapot.

A jelentés szerint a folyókat és az ártereket főként a nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok veszélyeztetik. A Világbank adatai szerint a mezőgazdaság a felelős az emberiség által használt édesvíz több mint 70 százalékáért.

Vizes élőhely
Csökkenteni kell az édesvízkészleteket terhelő termékek előállítását
(fotó: Dobóváriné Horváth Aranka)

Meg kell őrizni a szabadon áramló folyókat

Irene Lucius, a WWF közép- és kelet-európai részlegének vezetője hangsúlyozta, hogy támogatni kell a természetbarát élelmiszertermelést, meg kell őrizni a szabadon áramló folyókat, fenntartható módon kell felhasználni a földterületeket, és csökkenteni kell az édesvízkészleteket terhelő élelmiszerek fogyasztása iránti keresletet.

Mint hangsúlyozta, jelenlegi élelmiszertermelési gyakorlatunk nemcsak az édesvízi ökoszisztémákat sújtja, hanem a biodiverzitás csökkenéséért és a klímaváltozásért is felelős. Hozzáfűzte azonban, hogy az élelmiszeripar is tehet a pozitív változásért a fenntartható gyakorlatok felkarolásával.

A jelentés hét területen fogalmazott meg elérendő célokat

Az éghajlattal kapcsolatban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szorgalmazta minden területen az iparosodás előttihez képest legfeljebb 1,5 Celsius fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés megtartásához.

A dokumentum szerint az élelmiszerpazarlást 2030-ig 50 százalékkal kell csökkenteni, a csomagolásban 100 százalékban csak újrafelhasznált anyagokat kell alkalmazni, a mezőgazdasági termelésből teljesen ki kell szorítani az erdőirtást és földterület-átalakítást.

Célként tűzte ki a természetes vizek megőrzését és a biológiai sokféleséget támogató versenyképes és fenntartható mezőgazdaság megteremtését, valamint azt is, hogy az évtized végére a tengerekből származó élelmiszerek mind fenntartható forrásból származzanak.

A jelentés javasolta a növényi alapú élelmiszerek arányának növelését az átlagos táplálkozásban.

Forrás: MTI