fbpx

MTSZ: Andor László ne támogassa a GMO-s kukorica termesztését

Írta: - 2013 november 06.

Levélben kérte az EU Bizottságban Magyarországot képviselő Andor Lászlót a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSZ), hogy a biztonságra vonatkozó vizsgálatok súlyos hiányosságai miatt ne szavazza meg a Pioneer által kifejlesztett, 1507 néven ismert génmódosított kukorica engedélykérelmét.

 

 

MTSZ: Andor László ne támogassa a GMO-s kukorica termesztését

 

 

Keddi közleménye szerint az MTSZ azért írta a levelet, mert az Európai Bizottság szerdán arról fog döntetni, hogy engedélyezi-e egy újabb génmódosított kukorica termesztését.

A közlemény emlékeztet: az Európai Bizottság biztosainak kollégiuma november 6-án tárgyal arról a javaslatról, hogy a Bizottság beterjessze-e a tagállamok minisztereiből álló Tanács elé a Pioneer által kifejlesztett 1507-es génmódosított kukorica fajtacsoport köztermesztési engedélykérelmét.

Az 1507 nevű GM-kukorica a Bt-toxin néven ismert rovarölő hatású mérget termel, továbbá génmódosítással a glüfozinát gyomirtó szerrel szemben is ellenállóvá tették.

Az EU jogszabályai szerint mindkét tulajdonság miatt hatásvizsgálat elvégzésére van szükség.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ugyanakkor még nem végezte el a gyomirtószer-tűrő tulajdonsággal kapcsolatban szükséges hatásvizsgálatot, ami egyértelműen ellentétes az EU jogi előírásaival.

Az ESFA továbbá megállapította, hogy a kukorica által termelt Bt-toxin káros lehet egyes lepkefajokra, és további beporzókra is hatással lehet, például a méhekre – közölte az MTSZ.

A szervezet közleményében kiemeli, hogy az európai fogyasztók többsége, jelentős számú fogyasztói szövetkezet és egyéb nagykereskedők következetesen elutasítják a génmódosított növényeket.

Úgy vélik, hogy ezért az Európai Bizottságnak nincs más választása, mint megtagadni a génmódosított kukorica engedélykérelmét.

 

 

MTI 2013. november 5.