fbpx

MVH: indul a dohánytámogatások kifizetése

Írta: - 2013 július 16.
 Csaknem egymilliárd forint utalását kezdi meg 913 gazdálkodónak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 16-án, a termeléstől elválasztott Burley és Virginia dohány támogatás keretében – közölte a hivatal hétfőn.
Július harmadik hetében kapják kézhez az érintett gazdák a támogatásról szóló határozatot, és az összeget is utalják nekik a héten.
Az MVH tájékoztatása szerint a Burley és a Virginia dohány támogatását a termeléstől elválasztva, a mezőgazdasági termelő rendelkezésére álló történelmi bázisjogosultság alapján állapítják meg.
MVH: indul a dohánytámogatások kifizetése
A jogosultságot az MVH tartja nyilván.
A támogatás legfeljebb a Burley és a Virginia dohány szerkezetátalakítási programban való részvételnél, illetve a területalapú támogatásban figyelembe vett terület mértékéig vehető igénybe.
A támogatás fajlagos összege Burley dohány esetében 84 800, Virginia dohány esetében 244 500 forint volt történelmi bázisjogosultságonként.
MTI 2013. július 15.