fbpx

VM: hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 16.

Hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR), amely a hónap eleje óta már aktívan működik – közölte Fazekas Sándor az informatikai alkalmazás bemutatóján hétfőn Budapesten.

A vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a rendszer működtetése azért fontos a szaktárca számára, mert a parlagfű-pollenektől nagyon sok ember szenved.

Az allergiások helyzetét kívánja könnyebbé tenni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által fenntartott elérhetőség, amely meggyorsítja a lakossági bejelentések feldolgozását.

 

VM: hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer

 

A rendszer használatát hétfőn a XI. kerületben, a Kánai út és a Partfutó utca sarkán lévő zöldterületen tesztelte a miniszter a kerületi vezetők, Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, a kerület országgyűlési képviselője, valamint a sajtó munkatársai jelenlétében.

Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: az informatikai felület használatával a hatósági eljárásban közreműködő szervezetek és a bejelentők közötti információcserét könnyíti meg a PBR, amely magyar fejlesztésű szoftver.

A rendszer lehetővé teszi, hogy internetkapcsolat segítségével – előzetes regisztráció után – bárki akár otthonról tegyen bejelentést az általa talált parlagfüves területről.

De mobiltelefonjával is rögzítheti a terület jellemzőit, és készíthet a helyszínről fényképfelvételeket – közölte Jordán László, a Nébih növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese.

 

Hozzátette: a rendszerbe nemcsak a parlagfűvel szennyezett területekről, hanem a parlagfű-mentesítésről is lehet bejelentést tenni.

Például egy közhasznú munkavégzést követően, amikor lekaszálták a parlagfüvet.

Az elnökhelyettes az MTI kérdésére elmondta: ma Magyarországon a leggyakoribb gyomnövény a parlagfű, az országban legalább 5 millió hektárnyi területén előfordul.

Gyakorlatilag bárhol megjelenik, ahol mezőgazdasági művelés folyik az országban, de például az erdőirtások területén is megtelepszik, szinte azonnal. Ezért fontos a hatékony gyérítés megszervezése.

Horti István, a XI. kerület, Újbuda jegyzője az MTI-vel közölte: Újbuda nem fertőzöttebb parlagfűvel, mint a más fővárosi kerületek.

A XI. kerületben évente mintegy 100 eljárás indul a túlzottan gyomos területek miatt, ennek mintegy a fele a parlagfű-szennyezettség miatt.

Simicskó István arra emlékeztetett: az újbudaiaknak fontos a minél szélesebb körű részvétel a kormányintézkedések végrehajtásában.

 

MTI 2013. július 15.