fbpx

Nagy a baj: nemcsak poloska és kabóca érkezett a meleggel…

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 30.

Az időjárás-változással növekvő száraz-forró napok-időszakok és enyhe telek, továbbá a mediterrán régióra jellemző viszonyok kialakulása nálunk is új gyom- és rovarfajok megjelenését hozza magával.

A rovarok közül erős cserebogár- és molykártétel volt megfigyelhető. Egyes molyfajoknál nemcsak a korábbi megjelenés, hanem a szokásosnál nagyobb példányszám és a hosszú rajzásidő is megfigyelhető volt – írja az Agrárágazat következő számában a Nébih entomológus szakértője. A múlt század elején még permetezést sem igénylő diókultúrát is fenyegetik új kártevők a dióburok-fúrólégy, a dióaknázó fényesmoly mellett az őshonos diókártevők (tarka dió-levéltetű, atkák, cserebogarak, ormányosok) is egyre nagyobb gondot okoznak, sőt, például az amerikai fehér szövőlepkének idén még október közepén(!) is voltak hernyófészkei (vagyis 3. nemzedékei) az ország déli területein.

A szántóföld növényeik közül az a legtöbb gondot a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke okozzák, amelynek gyengébb terméséhez és mikotoxin-tartalmához is hozzájárul a kártevők jelenléte. A ma már az egész országban elterjedt vándorlepke tartós megjelenésének oka szintén a klíma melegebbé és szárazabbá válása: a cső rágása hozzájárul a toxintermelő gombafajok megtelepedéséhez, így a minőségi és mennyiségi kár kialakulásához. Komoly károkat okoznak az olyan, egész növénycsaládok számos faját előszeretettel fogyasztó fajok, mint a zöld vándorpoloska és az amerikai lepkekabóca – mindkettő ellen nehéz a védekezés.

Számít az odafigyelés

Kohout Zoltán (forrás: Agrárágazat; Takács Attila, Nébih)