fbpx

Négy Axiálos gép is díjazott

Írta: Szerkesztőség - 2016 december 20.

Az AXIÁL Kft. gépei szép számú elismerést kaptak az AgrárgépShow termékfejlesztési pályázatán, melyet a szervezők a kiállítást megelőzően, már decemberben nyilvánosságra hoztak. A bajai központú vállalkozás négy gépe is felkeltette a zsűri érdeklődését.

Az AGROmashEXPO, az AgrárgépShow, a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet 2017 kiállítások Termékfejlesztési díj pályázatára 37 pályamű érkezett. A legtöbben a Nemzetközi díj Gépesítés kategóriájában indultak, így a legtöbb elismerés is itt született. A bírák nem voltak egyszerű helyzetben, mivel igen sokféle termékről kellett véleményt alkotniuk, végül azonban a kétfordulós értékelés után meghozták döntésüket.

Mind a négy díjazott gép kiállításra kerül 2017. január 25. és 28. között a budapesti Hungexpo D pavilonjában található AXIÁL standon az AgrárgépShow ideje alatt.

 

Az AXIÁL Kft. Gépesítés kategóriában az alábbi díjakat kapta:

A Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat nyert CLAAS LEXION 780-as, TERRA TRAC járószerkezettel szerelt kombájn nem csak a legnagyobb teljesítményű kombájn, de a LEXION sorozat több mint 20 éves múltjával mind a kutatás-fejlesztés, mind a gyakorlat terén a legmodernebb, a gazdálkodók elvárásai alapján megalkotott arató-cséplőgépet jelenti. Manapság a fejlesztés a részletekben rejlik, amelyek nagyobb teljesítményről, üzembiztonságról, hatékonyságról és kényelemről gondoskodnak. A LEXION 780-as fejlesztésekor a tisztításra – 4D-tisztítás, illetve AUTO SLOPE automatikus szelelővezérlés; az áteresztési teljesítményhez igazított a másodlagos leválasztásra; a szalmaszecskázóra és olyan elektronikai megoldásokra, mint CEMOS AUTOMATIC vagy az automatikus anyagáram-ellenőrzés, került hangsúly. Ezen kívül a fejlesztőmérnökök tökéletesítették a CRUISE PILOT – automatikus menetszabályzást is.

Az új 780-as LEXION eleget tesz a TIER4-es szintű kipufogógáz normának. Ebben a csúcsmodellben egy újgenerációs Mercedes-Benz motor dolgozik 15,6 literes lökettérfogattal. A LEXION 780-as 626 lóerő motorteljesítménnyel rendelkezik.

Összességben elmondható, hogy a kombájnba beépített innovatív technológiai megoldások, és így maga a CLAAS LEXION 780 TERRA TRAC arató-cséplőgép is, a növénytermesztés legfontosabb láncszemét jelentő betakarítási folyamat gazdaságosságát növelik.

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíj

arató-cséplőgép
CLAAS LEXION 780 TERRA TRAC arató-cséplőgép

 

A Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjban részesült Manitou MLT 737 130 PS Plus teleszkópos rakodógép a NewAg névre keresztelt vadonatúj széria tagja. A NewAg szériát október végén mutatta be a gyártó, ahol elmondta, hogy a sorozat 9 modellt tartalmaz, melyek többféle sebességváltóval, teljesen megújult kabinnal és még számtalan újdonsággal biztosítják a hatékony és kényelmes munkavégzést.

Az MLT 737 130 Powershift Plus sebességváltóval ellátott modell esetében a kezelőnek már lehetősége van választani manuális és automata sebességváltó módok közül. Ezeknél a típusoknál már 6 előre- és 3 hátrameneti fokozat van és a Powershift Plus sebességváltóval a maximum sebesség 40 km/h. A masina szíve egy 130 lóerős Deutz motor, emelési magassága 6,90 méter, emelési kapacitása pedig 3.700 kg. A rakodógép 3.90 méterre képes kinyúlni és mindez 150 l/p hidraulikus teljesítmény-átvitellel párosul.

Az új NewAg modellek kabinjából 360 fokos rálátás nyílik a munkaterületre, a továbbfejlesztett hangszigetelésnek köszönhetően a zajszint a fülkében pedig mindössze 73 dB. Mindezek mellett egyszerűbb lett a fellépés a fülkébe, illetve a DSB (Double Switch Buttons) megoldásnak köszönhetően a gépkezelő egyszerűen kiveheti és áthelyezheti a műszerfalból a kartámaszba a fontosabb vezérlő gombokat, így személyre szabható az irányítás. Ha ez sem keltette fel érdeklődését, megsúgjuk a NewAg modellek a legalacsonyabb fenntartási költségekkel rendelkeznek a piacon.

Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíj

rakodógép
Manitou MLT 737 130 PS Plus teleszkópos rakodógép

 

A Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevelet kapott Fendt 500 Vario S4 erőgépcsalád olyannyira közkedvelt a gazdálkodók körében, hogy immáron a negyedik generációját érte meg. A korábbi SCR típust négy független európai szaklap is górcső alá vette és mindannyiszor győztesként került ki a tesztek közül. A gyár ezért megtartotta népszerű tulajdonságait, sőt a nagytraktoroknál már ismert opciókkal szerelte fel. Ilyen pl. a VarioGuide nyomvonalvezető rendszer, az okostelefon-megjelenéshez hasonlító terminál, az 1000E TLT, a 300 fokban törölni képes ablaktörlő, a LED munkalámpák vagy az opcióként választható indításgátló, ill. a peremes, csonkos kialakítású TLT, csak hogy néhányat említsünk a változásokból.

A 700-900-as nagytraktoroknál ismert elektronikusan szabályozott külső kipufogógáz-visszavezetés technológiáját kombinálták a jelleggörbe szerinti AdBlue befecskendezéssel és egy további motorolaj-hőcserélővel. Tapasztalatok alapján ezzel a technológiával a korábbi modellhez képest az AdBlue fogyasztás 50%-kal csökkenthető.

Kompakt felépítés, kitűnő fordulékonyság és bő választék a kiegészítő felszerelések terén, ez jellemzi a Fendt 500 Vario új szériáját. A kis (6,1 t) önsúlyának és nagy (4,4 t) terhelhetőségének valamint a hátsó tengelyterhelésének (8,5 t) további egy tonnával való növelése révén a traktor lehetőséget teremt még nehezebb, kombinált munkagépek használatára is.

Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevél

ültetvénytraktor
Fendt 500 Vario S4 traktor széria

 

Végül, de nem utolsósorban szintén Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevelet kapott a Landini Rex 4-100 F keskeny nyomtávú ültetvénytraktora, amely nevében már ismert, de tartalmában teljességgel megújult. A Rex 4 széria négy szőlészeti és gyümölcsös verziót tartalmaz (F, GT, GE, V jelzéssel), melyek számtalan opciót és variációt nyújtanak leendő vevőinek.

A traktorcsaládba épített innovációk a motornál kezdődnek, megbízható négyhengeres, 2,9 literes Deutz Tier 4 Interim (TCD L4) katalizátoros (DOC) erőforrással. A széria másik kulcs jellemzője a hidraulikarendszere, ahol a Rex sokoldalúsága kiemelkedik egy 55 + 30 l/min dupla szivattyúval, ami igény esetén rendelhető 25 + 55 + 30 l/min tripla szivattyús változatban is. A hidraulika szelepek átgondoltak, és az irányító elemek maximálisan áttekinthetők. A vezérlőszelepek mechanikus és/vagy elektrohidraulikus kivitelben állnak rendelkezésre.

A traktor stílusos kinézete, az újratervezett fülke és belső tér olyan munkakörnyezet a kezelőnek, amely tökéletes kilátást, funkcionalitást biztosít.

Landini Rex 4-100 F
Landini Rex 4-100 F keskeny nyomtávú ültetvénytraktor

 

A díjakat az AgrárgépShow G pavilonjában, a Fórum Színpadon tartandó kiállítás-megnyitón veszik át a pályázók, köztük az AXIÁL Kft. is, amelyre 2017. január 25-én 10:30 órai kezdettel kerül sor. Az AXIÁL Kft. díjazott gépei közel 70 másik géppel együtt a Hungexpo D pavilonjában lesz megtekinthető!