fbpx

Nem egy-egy ültetvény kérdését kell megoldani: gondolkodjunk ágazati szinten!

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 08.

A hazai almatermesztés problémáinak megoldásához közös javaslat, megegyezés és a gazdák összefogása szükséges, mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, az Őszköszöntő Szabolcsi Almanap elnevezésű rendezvényen.

Nagy István szerint az okozza a nehézséget, hogy az ágazat minden szereplője egyénileg akarja megoldani a helyzetet, ám a kormány asztalára olyan közös szakmai javaslat kerülhet nemsokára, ami hosszú távon biztosíthatja az almatermesztés jövőjét Magyarországon, adta hírül az MTI.

A most meghozott döntés helyessége körülbelül tíz év múlva fog látszódni. A Vidékfejlesztési Operatív Program keretében októberben és novemberben megnyíló 50 milliárd forint értékű pályázati összegből mintegy 40 milliárd forint fordítható élelmiszeripari fejlesztésekre, tehát akár az almaágazatot érintő beruházásokra, hűtőházak vagy almatárolók építésére is.

Egy olyan keret és lehetőség is létezik, amellyel megfontoltan kell élni: nem egy-egy ültetvény kérdését kell megoldani, hanem ágazati szinten kell gondolkodni, fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett a néhány héttel ezelőtti léalma körül kialakult helyzetre, és hozzátette, hogy most az étkezési alma fogyasztásának szükségességére kell felhívni a figyelmet.

Azt kell kitalálni, hogy tehetünk augusztustól áprilisig friss almát a boltok polcaira, és hogyan kínálhatjuk az almából készült feldolgozott termékeket a vásárlóknak.

Az agrárminiszter az MTI kérdésére elmondta, hogy a léalma nyomott ára az étkezési alma árán is meglátszik. A termés jó, a gazdák keresik a hűtési és tárolási lehetőségeket, a kapacitáshiány azonban hátráltatja a jó ár kialakítását.

A szeptember közepén megjelent előrejelzések szerint Magyarországon idén a tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal magasabb, 730 ezer tonna almatermés várható: ennek 25-30 százaléka étkezési, a többi ipari alma.

Összeállította:
Csomor Zsolt