fbpx

„Nem kevés bérmunkát is hozott a Spirit a konyhára”

Írta: Szerkesztőség - 2017 január 04.

Hogyan és mikor került kapcsolatba a Vaderstad Kft.-vel?

Az igazság az, hogy Kalmár Tibor ügyvezetővel már nagyon régóta ismerjük egymást, az évek alatt számtalan Väderstad bemutatóra invitált, de természetesen egyéb gépbemutatóra is eljártam, mivel mindig is érdekeltek a fejlesztések. Az élet úgy hozta, hogy 2011-től intenzívebb beruházásokba tudtam kezdeni, aminek első lépcsője-ként az év decemberében egy 300 lóerős erőgépet vásároltam. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy milyen kompatibilis munkagépekkel segíthetem majd a gazdaságomat. 2012-ben kerültem közelebbi kapcsolatba a márkával, mikor egy rövidtárcsa beszerzését tervezgettem. Nem tagadom, több gyártó termékét is kipróbáltam, szeretem a saját területi adottságaim mellett látni, hogy melyik gép mire képes. Végül 2013 tavaszán meghoztam a végleges döntést: csakis Väderstad. Így indult…

 Jelenleg három Väderstad munkagépet használ. Mik az üzemeltetési tapasztalatai?

Az említett Carrier tárcsát kalászosnál, repcénél, de a napraforgónál is tökéletesen tudom tarlóhántásra használni, szenzációsan aprít és kever, de a tavaszi talaj-előkészítésben is segítségemre van, ráadásul nagy területteljesítményre képes. Nálam ez fontos szempont, mert mindössze egy állandó segítőm van.
A Carriert 2015-ben egy Väderstad Spirit 600 S gabonavetőgép követte. Korábban egy 4 méteres, függesztett vetőgéppel dolgoztam, ami a könnyű vázszerkezet miatt igényes volt a talaj-előkészítésre. Több menetszámban, nagyon alá kellett dolgoznom, így elgondolkodtam a lecserélésén.
A Spirit magágyat készít, vet, visszatömöríti a vetett sorokat, elegyengeti a felszínt, három munkaműveletet simán meg tudok vele spórolni. A vetésmélységem egyenletes, a keléseim szebbek, mint előtte. Ráadásul a kevesebb menetszámnak köszönhetően időt és üzemanyagot is spórolok vele. Egyértelműen jó döntést hoztam a megvásárlásával. Hozzáteszem, a Spiritet is kipróbáltam előtte egy olyan területen, ahol napraforgó-betakarítás után egy szárzúzózást követően szinte direkt vetettem. Tökéletesen működött!
Kiemelném, hogy többen megnézték a repce és kalászos vetéseimet, így nem kevés bérmunkát is hozott a konyhára a Spirit.
Manapság egyre kevesebbet szántok. Tavaly ősszel egy 3 méteres függesztett Cultus szántóföldi kultivátorral demóztam. Egy szárzúzott 20 hektáros napraforgótarlón próbáltam ki. Őszintén mondom: két művelettel tudtam előbb vetni az őszi kalászost. Mivel elég későn volt ez a bemutató, télre nálam maradt a kultivátor, tavasszal pedig meg is vásároltam. Repcénél és kalászosnál is használom, 20-25 cm mélyen tökéletesen átdolgozza a talajt, az acélhenger gyönyörűen egyengeti és visszatömöríti a bolygatott talajt. Majd jön a Spirit, és teszi a dolgát. Szuper párosítás.

Terveznek egyéb gépvásárlást a márkától?

Igen, szóba jött a szemenkénti vetőgép cseréje. Idén tavasszal volt is nálam egy 6 soros Tempó kipróbálásra, napraforgót vetettem vele 14 és 5 hektáros táblán. Kukorica elővetemény után szántottam, a kora tavaszi hengerezés után a magágynyitást kombinátorral végeztem, majd jött is a Tempó, és 13 km/h-s sebességgel bevetette a területet. Volt összehasonlítási alapom az eredményt illetően, hiszen a szomszédom szintén napraforgót vetett pár nappal előttem egy más márkájú vetőgéppel.
Az én napraforgóm előbb kisorolt, és gyönyörű, egységes képet mutatott, míg a szomszéd rávetni kényszerült, a rengeteg kihagyás miatt. Meggyőző munkát végzett a Tempó, de majd látjuk, hogy mit hoz az idei év. Ha szerencsések leszünk, ez lesz a következő beruházásom a Väderstad palettájáról.

Miért ajánlaná másnak is a márkát?

Véleményem szerint ár-érték arányában hozza az elvárásokat, minden gépemmel elégedett vagyok, a kopóalkatrészeken kívül semmilyen meghibásodásom nem volt. Hosszú távon gondolkodom, ezek a gépek masszívak, hatalmas területet képesek megművelni, és precízen végzik a munkájukat.