Növényvédelem: nem a tiltás a jövő, hanem a precízió

Az Év Agrárembere a szaktanácsadói rendszer hiányáról és egy különös végrendeletről…

Ott volt az egykor világhírű magyar növény- és talajvédelmi rendszer felépítésénél és lerombolásánál; negyedszázadon át vezette a legnagyobb hazai megyei szakmai intézetet; elkötelezett a „bölcs nemzeti” mezőgazdasági gyakorlat mellett; nyugdíjasként is aktív tagja a korszerű talaj- és növényvédelemért tevékenykedő szervezeteknek; borász és közéleti ügyekért cselekvő polgár. Dr. Pálmai Ottóval, az Év Agráremberével beszélgettünk.

Dr. Pálmai Ottó

Többen többet igénylünk

Százhúsz-százötven éve, amikor a műtrágyázás és 60-80 éve, amikor a kémiai növényvédelem története elkezdődött, mindenki abban hitt, hogy eljött a földi éden. Aztán most látjuk, hogy ezzel is vigyáznunk kell, mert a mennyiségi versenyben a rossz gyakorlat vagy túlhasználat károkat okoz a talajok minőségében és a környezetben.

Hogyan látta-látja a fenntartható gazdálkodás és a növénytermesztés kényszere közti ellentétet?

– Egyszerűen, szakmai szemmel. Ehhez elég azt alapul venni, hogy az 50-es években 1,5-2 tonna búza vagy 2-3 tonna kukorica termett egy hektáron, ma pedig 6-7 tonnabúzával és 8-10 tonna kukoricával sem mindig vagyunk már elégedettek. Ezt nem lehet a mai agrárkemizálás nélkül elérni, ezt a gyakorlatot nem lehet megkérdőjelezni. És miután nemcsak az emberiség lélekszáma nő, hanem a fogyasztási igényünk is, ezért a mennyiségi elvárásokból nem lehet engedni. Más kérdés, hogy a gyakorlatot okszerűen kell kialakítani és végrehajtani, de a technológia alapelve nem lehet vita tárgya. Akármit is mondanak ma a divatok, nem fogunk rovarokat enni, hogy a fehérjét pótoljuk…

Pedig egyre többen kóstolják…

– Nos, hát kóstolni én is kóstoltam egy távol-keleti szakmai út során, de azért egy hazai marhapörköltet nem fog soha pótolni.

Szóval, akkor a két egymásnak feszülő trend szintézisét a kifinomult agrokémiai, talajművelési és növényvédelmi gyakorlatban látja?

– Tudja, amikor elnézem a „sötétzöldeket”, akik ketten-hárman kimennek tüntetni a mindenáron való környezetvédelemért, akkor eszembe jut, hogy vajon mit csinálnak azután, hogy vége a tüntetésnek… Hazamennek villamossal, bekapcsolják a tévét, amiben megnézik magukat, aztán felbontanak egy hideg sört, amit a hűtőszekrényből vesznek elő – szóval, ők is egy sor olyan dolgot élveznek, ami a környezet terhelésével jár: áramot fogyaszt, vizet használ fel. Tudom, hogy ebben vannak fokozatok: 1 kiló marhahús 10 ezer liter vizet igényel, s tudom, hogy vannak növényvédő szerek, amik kockázatosak vagy veszélyesek… De talán nem éppen Magyarország volt az első, ahol betiltották a DDT-t, már a 60-as évek végén?! Talán nem nálunk épült fel az a világhírű növény- és talajvédelmi hatósági és szaktanácsadói rendszer, aminek a csodájára jártak Amerikától a franciákon át Keletig? Egyszóval azt hiszem, ki kell találnunk a saját, nemzeti sajátosságainkra épülő, bölcs gyakorlatunkat, és nem politikusokra, hanem a tudományos kutatókra, a gyakorlat szakembereire kell bízni ezeket a kérdéseket.

Kijártak a gazdákhoz

De a hazai mozgásteret – sokszor szerencsére – befolyásolja az európai uniós tagságból eredő szabálykörnyezet.

– Igen, és ezt el kell fogadni, de azért ebben sem állunk rosszul. A magyar mezőgazdasági politikának eddig általában sikerült érvényesítenie a szakmai álláspontját az EU-ban.

Amikor létrehozták a növény- és talajvédelmi kiállítást (a ma mintegy 4 000 darabból álló gyűjteményt és arcképcsarnokot egykor Csopakon, majd Pálmai Ottó erőfeszítéseinek eredményeként Velencén helyezték el – KZ), azzal mi volt a cél? A múlt értékeinek átmentése vagy a jövő: felhívni a figyelmet ezekre az értékekre?

– Akik létrehozták: Szentgyörgyi László kertészmérnök és a magyar mezőgazdaság, a növényvédelem egyik legnagyobb alakja, Nagy Bálint, aki a Szovjetunióban végzett. Ez akkoriban természetes volt, mert akkor még a legkorszerűbb növényvédelmi gyakorlati ismereteket ott lehetett elsajátítani. Én nem vagyok igazán oroszbarát, és amikor fiatalon a MÉM NAK budaörsi intézetében kezdtem dolgozni, nem is értettem, miért van ott 15-20, Moszkvában végzett mérnök. Jó pár év kellett hozzá, hogy belássam, hogy akkor jó 30 évvel előttünk jártak. Különösen a nagy, egybefüggő birtokok növényvédelmi technológiáinak kidolgozásában, például a légi növényvédelem, permetezés technikáiban.

És hogyan érzi, hogyan áll a mai hazai növényvédelem?

– Én úgy látom, ahogy mondtam: a hazai szakma elég jól képviseli a nemzeti érdekeket az EU-ban. Ez annak a tekintélynek, elismerésnek köszönhető, amit még a múltból hozunk magukkal. Az én elődeim, például az említett Nagy Bálint, felépítették azt a bizonyos világhírű rendszert. Ennek az volt a lényege, hogy az összes magyar megye nagy mezőgazdasági szövetkezeteit, gazdaságait bevonták egy átfogó felülvizsgálatba, majd kidolgozták a szaktanácsadás hálózatát. Az akkor még bő 5 millió hektáros termőterületet talajvizsgálatokkal felmérték – méghozzá úgy, hogy amikor a program az első év júliusában elindult, már őszre, a vetés idejére megvoltak a nyári aratás után mért adatok. Erre aztán a laboratóriumi mérések alapján kidolgoztuk a tanácsadást, jártunk a gazdákhoz és gazdaságokhoz elmondani, hogyan váltsák fel a korábbi gyakorlatot az új tudások ismeretében. Ez a talajelemzéstől a vetés-előkészítésen és a fejtrágyázáson túl a növényvédelmi kezeléseken át mindent tartalmazott…

…és sokban megelőzte a korát, hiszen ezeket a technológiai elemeket néha még ma is unásig kell ismételni…

– Abszolút a korát megelőző gyakorlat volt, ezért is jártak a csodájára külföldről. Ez odáig fejlődött, hogy a 80-as évek közepére a normál tápanyag-utánpótlási, szaktanácsadási rendszerünket Fejér megyében már kiterjesztettük a mikroelemekre is.

Helyrehozhatatlan kár

Szinte félek feltenni a kérdést, ön szerint hogyan lett vége ennek a rendszernek?

– Úgy, hogy ezt az erős és tekintélyes magyar mezőgazdaságot, ami a szaktanácsadási hálózattal, a termésátlagokkal és a vetőmag-előállításban is a világ élvonalában volt, a versenyképessége miatt le kellett fékezniük.

Kiknek, hogyan?

– Ha leírja, én elmondom. Úgy lett vége, hogy a 90-es évek elejének mezőgazdasági államtitkára – aki szerintem nem a hazai, hanem a világbanki érdekeket követte – egyszer bejött egy értekezletre. Azzal kezdte, hogy van-e itt újságíró. Mondtuk, hogy nincs, erre felvázolta, hogy a jövőben a nagy területeket integráló, többféle profillal működő szövetkezeti, nagygazdasági rendszereket le kell bontani, és helyettük a kis felületen működő családi gazdaságokat kell létrehozni, mert ez az Antall-kormány külföldi elfogadtatásának a feltétele.

Arckép.

Dr. Pálmai Ottó Keszthelyen, 1976-ban szerzett agrárkémiai diplomát, majd szakmérnöki tanulmányokat folytatott, később doktorált; 2003 óta címzetes egyetemi docens. 30 évesen egy évet töltött egy amerikai farmon; 25 országban fordult meg szakmai rendezvényeken; közel 100 szakcikk szerzője magyar és angol nyelven. 25 éven át, nyugdíjazásáig hazánk legnagyobb megyei növény- és talajvédelmi intézményének volt igazgatója Velencén, amiért a Velencei Önkormányzat az általa vezetett intézményt jubileumi oklevélben részesítette, és ugyanott díszpolgárrá választották. Munkásságáért környezetvédelmi, agrár- és honvédelmi miniszteri kitüntetést, a Fejér megyei közgyűléstől Széchenyi Viktor-díjat, 2014-ben a köztársasági elnöktől Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott, s megkapta a Pannon Egyetem Pannónia Felsőoktatásáért Díjat is. Keszthelyen a Georgikon Alapítvány elnöke, amely a hagyományőrzésen kívül fiatal kutatókat, oktatókat és szerény anyagi körülmények között élő hallgatókat támogat. Alapítványi elnökként létrehozta a Belák Sándor-díjat, s kezdeményezésére állítottak szobrot Bakonyi Károly szőlőnemesítőnek és Sáringer Gyula világhírű entomológus professzornak. A cikkben említettek mellett ötletadója és fő szervezője volt Nagy Bálint halála után szülőfalujában az emléktábla-avatásnak, a Nagy Bálint-emlékérem létrehozásának, illetve a Budaörsi úton a Nagy Bálint-szobor felállításának.

Dr. Pálmai Ottó

…ami nyilván nem volt igaz.

– Természetesen én sem hiszem. De az az átgondolatlan átalakítás helyrehozhatatlan kárt okozott a magyar mezőgazdaság egész rendszerének. Vajon a volt keletnémet mezőgazdaság miért nem számolta fel azt, ami az előző rendszerben jól működött? Nekik miért érte meg olyan nagygazdaságokat működtetni, amik a terméklánc nagy összetevőit ellátják, gabonát és gyümölcsöt termesztenek, állatot tartanak és vágóhidat üzemeltetnek, bolthálózatot tartanak fent, hogy a termelt áru hasznának minél nagyobb része megmaradjon náluk…?

Dr. Pálmai Ottó

El sem tudom képzelni, mit szólhattak a szakmabeliek, Nagy Bálint vagy ön és megannyi munkatársuk, látva, hová lesz, amit létrehoztak.

– Nagy Bálintot már korábban félreállították. Tény, hogy konfliktusos, keresetlenül őszinte ember volt, akivel nem mindig lehetett könnyen kijönni, de mindent felülírt az a harcos elszántság, amivel a mezőgazdaság érdekeit érvényesítette az állami döntéshozóknál. Amikor egyetem után a budaörsi központban kezdtem dolgozni, 230 személy dolgozott ott, s több mint felük kiválóan képzett mérnök volt. El tudja ezt képzelni ma…?! Hát, így volt is kapacitás a fejlesztésekre, kijárni a gazdaságokba, a gazdakörökbe, hogy az új ismereteket terjesszük!

Végakarat és elismerés

Mindenesetre Nagy Bálint annak idején önre testálta az általa létrehozott Agrárkemizálási Társaság elnöki tisztét – ebben nyilván volt egy bizalom a folytatáshoz.

– …ezt még sosem mondtam el nyilvánosan. Amikor már beteg volt, meghagyta nekem, hogy ne temessék, hanem a hamvait repülőgépről szórják szét szülőfaluja határában. Mint említettem, ő volt a keletről hozott légi növényvédelem bevezetésének is a fő alakja, így egyszerre szakmai, egyszerre szívbéli szépsége volt ennek a kérésének. Természetesen teljesítettem – diszkrét körülmények között és szűk körben. Ami pedig az Agrárkemizálási Társaság munkáját illeti, manapság például azon is dolgozunk (immár informális szakmai műhelyként), hogy az európai Green Deal roppant nehéz, sokszor irreálisnak tűnő célkitűzéseit valahogyan az említett bölcs hazai gyakorlatra lefordítsuk. Aligha hiszem, hogy 2030-ra a növényvédő szerek felhasználásának 50, a műtrágyákénak a 20 százalékos csökkentése elérhető. Azt se hiszem, hogy értelmes dolog ilyen normatív célkitűzéseket kiagyalni egy íróasztal mögül. A cél, a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás, persze jó és fontos cél, de szerintem nem így – és főleg nem politikusokra bízva a döntést.

Hanem például hogyan?

– Egyrészt a gyakorlatban dolgozó szakemberek érdemi bevonásával, mert ők vannak benne a napi alkalmazásban. Másrészt nem vagy nemcsak magáncégek felméréseit, kutatásait és a zöldszervezetek véleményét kellene alapul venni, hanem független, állami kutatóintézetek eredményeit is. Ez nagyon fontos. Végül, egészen biztos az lesz az uralkodó irány, hogy mind kevesebb kémiai alapú készítményt, eszközt használjunk – és ez rendben van. Az nem mindegy, hogyan haladunk előre és hogyan valósítjuk meg ezt a célt.

Az EU szigorában nyilván benne van, hogy a nyugati gazdaságok még mindig a hazai gyakorlatunknál nagyobb műtrágyamennyiségekkel dolgoznak, miközben a talajok állapota romlik. Talán magasabbra – 50 és 20 százalékos visszafogásra – kell belőni a célt, hogy legalább egy elfogadható alacsonyabb szinten megvalósuljon belőle valami.

– Szerintem ennél hatékonyabb, ha érdekeltté teszik a gazdákat egy jobb, fenntarthatóbb gyakorlat bevezetésében. Ha előírásosan műtrágyáznak, ha komolyan veszik mindazokat az előnyöket, amiket a precíziós gazdálkodás máris bizonyítottan hoz, akkor az óriási előrelépés lesz. Nem véletlen, hogy itthon is már hosszú évek óta jelen van és egyre inkább terjed a precíziós gazdálkodás. Hiszek benne, hogy nem a szigor, nem a tiltás a jövő, hanem a precíziós eljárások térhódítása.

Meglepődött, amikor megtudta, hogy önt választják az Év Agráremberének?

– Amikor Mátrai Zoli barátom (Mátrai Zoltán agrármérnök, címzetes egyetemi docens, az Év Agrárembere-díj alapítója – KZ) felhívott, kérdeztem, miért egy nyugdíjast akartok jelölni…?

Aztán amikor a növényvédelmi kategóriában megkaptam a kategóriadíjat, és nagy örömmel visszaültem az ünnepi díjátadó gála vacsoraasztalához, gondoltam, én már úgysem szerepelek azon az estén, így végre ihatok egy kisfröccsöt. Ittam egy kisfröccsöt, beszélgetek a barátaimmal, egyszer csak szólongatnak, hogy Ottó, Ottó…! Kérdem, mi van?! Mondják, hogy engem választottak. Úgyhogy az nem kifejezés, hogy meglepődtem. Azt hiszem, én nem vagyok egy tolakodó valaki. Akár az MTA bizottságaiban, akár az agrárminisztériumi tanácsadó testületben, a növényvédő kamara küldöttként, a diákokat segítő keszthelyi alapítványnál vagy az Agrárkemizálási Társaság elnökeként dolgozom, például tiszteletdíjat sem fogadok el. Az egyik szőlőmet is szívességszerűen adom bérbe: a bérlő egy pár liter borral köszöni meg az együttműködésünket.