fbpx

Nufarmer majális

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 10.

„Néhány éve, amikor a NUFARM hazai leányvállalata megalakult, nagy terveket szőttünk, és egy hasonló rendezvényről álmodtunk, mint a mai. Lám, mára mindez megvalósulhatott, köszönhetően a kollégák szerepvállalásának, akik 2013 őszétől, szívvel-lélekkel készültek a mai nagy eseményre”

– kezdte köszöntőjét Salamon György, a NUFARM Hungária Kft. cégvezetője. Az ausztrál székhelyű vállalat a globális növényvédőszer-piac 10 vezető gyártója közé tartozik. Hazánkban sem tétlenkednek, aminek köszönhetően a 2008. évi megjelenésük óta óriási fejlődésen mentek keresztül. Mára több mint 60 termék és gyűjtőcsomag forgalomba hozatalához szükséges engedéllyel rendelkeznek.

A Debreceni Egyetem professzora, Dr. Pepó Péter kiemelte, hogy a hazai mezőgazdaság alapvető motorjai az ilyen és ehhez hasonló szakmai megmozdulások, hiszen itt tudnak számot adni a legújabb fejlesztésekről. Ezt követően beszámolt az egyetemen folyó kutatásokról is, melyek között számos olyan együttműködés van, amely már több mint 20 éves múltra tekint vissza. A NUFARM magyar leányvállalatával közös kutatásaik kiemelt helyen állnak ezek között. A korábbi időszak technológiai fejlesztései mellett idén egy olyan kutatási projektet mutatnak be a NUFARM kollégái, melyben a legkülönbözőbb növényfajok genetikai és növényvédelmi fejlesztéseit együtt prezentálják. A Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén nem csak kutatások folynak, hanem a gyakorlati oktatások színhelyéül is szolgál. Ez pedig az egyetemről kikerülő szakemberek szempontjából kiemelt fontosságú.

Farkas Ádám, a NUFARM fejlesztőmérnöke ismertette a bemutató célját és a részletes programot. A szántóföldi bemutató során a kukorica, napraforgó, repce és őszi búza parcellák mellett szója, borsó, valamint csicseri borsó fajtákban is megtekinthető a NUFARM és partnercégei által javasolt termékportfolió működése. A debreceni és a kaposvári egyetemek partnersége, a technológiai fejlesztések központosítása egy hosszú távú és magas szintű együttműködést jelez előre.

A szántóföldi bemutatón a legkülönfélébb problémákra kínáltak megoldásokat

Nemcsak az egyes növényfajokhoz kapcsolódó NUFARM technológiát mutatták be a résztvevőknek, hanem tápanyag-utánpótlási tanácsokkal is megismerkedhettek és permetezés-technikai bemutatón is részt vehettek a meghívottak.

NUFARM a kukoricában

A kukorica gyomirtását 11 különböző parcellán mutatták be, ahol a Zeagran 340 SE (2,0 l/ha) + Nic-It (0,2 l/ha) standard kombináció mellett felszívódó, hormonhatású és kontakthatású készítmények eltérő kombinációinak hatását is meg lehetett tekinteni. Az egyszeri és osztott kezelések mellett egy speciális terület, a CTM kukorica (cikloxidim-toleráns hibridekben alkalmazható) gyomirtási technológiáját is bemutatták. Emellett egy újdonságra is fény derült, ugyanis a gyakorlatban lehetett megismerkedni a Sprayguard adjuváns hatásával.

NUFARM az őszi búzában

A NUFARM kalászos gyomirtási technológiáit 4 különböző kezelés mutatta be. A Pikk-Pakk Trio a kalászos gabonafélék szinte minden kétszikű gyomnövényére kiterjedő hatással rendelkezik. Egy kimondottan költségtakarékos lehetőséget kínál az őszi búza gyomirtására a Mezzo + Mecomorn 750 SL. A NUFARM standard ajánlata a Mezzo Forte 200, amely mellett ennek egy új, továbbfejlesztett változata, a Mezzo + Tandus Power is bemutatkozott. A gombabetegségek ellen a Mystic 250 EC és a Mystic Pro, valamint a Tazer mellett egy további újdonság hatékonyságát is tesztelhették a jelenlévők. Ez az új termék a Mystic Combi, ami a tebukonazol hatóanyag mellett ként is tartalmaz.

A két legnagyobb területen vetett szántóföldi kultúra mellett a napraforgó, a repce és a hüvelyesek fajtakínálata, tápanyag-utánpótlása és növényvédelmi technológiája is terítékre került. Ezt követte az ebéd, amely alatt a szakmai totót hibátlanul kitöltő vendégek között sorsoltak ki értékes ajándékokat.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek a www.agraragazat.hu galériájában.