fbpx

Nyári utazás a fagy birodalmába

Írta: Csomor Zsolt - 2018 augusztus 16.

Gyárlátogatás a MIRELITE MIRSA Zrt. albertirsai üzemében

A MIRELITE MIRSA Zrt. július közepén meghívta a sajtó képviselőit az albertirsai üzemébe, ahol a vendégek megismerkedhettek a MIRELITE múltjával és jelenével, valamint azzal is, hogyan lehet a gyorsfagyasztással megőrizni a zöldség és gyümölcs beltartalmi értékét.

MIRELITE 1945 óta

Dr. Losó József, a MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatósági elnöke köszöntötte a vendégeket, majd elmondta, hogy a márkát 1945-ben alapították, aminek a Mezőgazdasági Ipar Rt. ELITE nevet adták: azonban mindenki csak MIRELITE-nek hívta. Az ELITE szó azért került a márkanévbe, mert akkoriban csak a társadalmi elit tudott fagyasztót vásárolni. Idővel azonban egyre többen megismerhették a termékcsaládot, ami megjelent a családi asztalokon, az iskolai menzákon és a vendéglőkben is. A cég által készített bélszínroló, májgaluska vagy szilvás gombóc valódi slágerré váltak.

MIRELITE MIRSA Zrt. – 100% magyar tulajdon

Azt is megtudhattuk az elnöktől, hogy a számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott MIRELITE MIRSA Zrt. jogelőd vállalatát 1981-ben alapították, ami 1984 óta gyártott gyorsfagyasztott termékeket Albertirsán. A később a Schöller vállalatcsoport, majd a Nestlé csoport leányvállalataként működő gyárat 2003-ban a Losó család megvásárolta. Az üzemet korábban évtizedeken át vezette Dr. Losó József.

A MIRELITE MIRSA Zrt. 2004-ben Domoszlón, 2006-ban Miskolcon vásárolt hűtőházat. A cég 2010-ben megvette a MIRELITE márkát, 2012-ben pedig húsüzemet létesített Miskolcon. Ezt követően 2016-ban a ceglédi gyárat is megvásárolták.

A MIRELITE termékcsaládban 40 féle zöldség-, 16 féle gyümölcs-, 18 féle tésztástermék, háromféle fűszernövény, valamint számos zöldségkeverék és készétel található. Emellett gyorsfagyasztott sültburgonyát az országban egyedüliként gyártanak, ami rendkívül drága technológiát igényel.

MIRELITE – hideget, meleg szívvel

Az iparszerűen a múltszázad 30-40-es éveiben kezdődött gyorsfagyasztásos technológiával magas vitamin és beltartalmi érték érhető el. Fontos kiemelni, hogy ez a vegyszer- és adalékanyag-mentes technológia helytől és időtől független, hiszen a termesztési területtől távol, termésidőn kívül is elérhető nagy tápanyagértékű élelmiszert biztosít.

A gyorsfagyasztás a legkisebb vesztességgel járó technológia is, hiszen a gyártás során feleslegessé vált részek – például babvégek, csődarabok – a gyárból továbbhasznosításra kerülnek.

A fagyasztott áruk esetében kiemelkedő jelentőségű, hogy ne szakadjon meg a hűtőlánc, mert az minőségromláshoz vezethet. Ennek elkerülése érdekében a MIRELITE MIRSA Zrt. saját hűtőautóival juttatja el az árut országszerte a kereskedelmi láncokba.

Emellett hazánkon kívül Európa valamennyi országába, de Észak- és Dél-Amerikába illetve Közel- és Távol-Keletre is szállítják termékeiket.

Gyorsfagyasztás – a természet adta tápanyagmegőrzés legjobb módja

A zöldség és gyümölcs közvetlenül a leszedése után tartalmazza a legtöbb vitamint és ásványi anyagot, ezt követően folyamatosan csökken a benne lévő tápanyag- és vitaminmennyiség. Amennyiben a zöldséget vagy a gyümölcsöt röviddel a betakarítást követően – legérettebb fázisában – lefagyasztják, nagymértékben megőrizhetők tápanyagai és vitaminjai. Friss állapotában értékesítve a zöldséget és a gyümölcsöt nincs idő megvárni az érés optimális idejét, hanem úgynevezett megszakított állapotban takarítják be, hogy ne romoljon meg, mire a végfelhasználóhoz ér.

A fagyasztásos technológia során azonban megvárhatják az érési optimumot, hiszen a MIRELITE MIRSA Zrt. a gyáraihoz lehető legkisebb távolságról szerzi be a nyersanyagot, hogy a betakarítást követően 2-3 órán belül beérkezhessen a friss áru. Az üzemben a lehető legrövidebb időn belül hibernálással megállítják a zöldség további intenzív felélési folyamatát, így megőrizve annak beltartalmi értékét.

Általánossá vált, hogy a fagyasztott zöldség és gyümölcs kettő évig tartható el: ez csupán biztonsági idő, valójában jóval hosszabb ideig is fogyasztható a fagyasztott termék.

Az előadás után az igazgatósági elnök végigvezetett bennünket a gyárban is, ahol a gyakorlatban is megismerhettük a modern fagyasztási technológiát, majd az ebéd során meg is kóstolhattuk a MIRELITE termékeit.

Összeállította:
Csomor Zsolt

CÍMKÉK