Nyáron lekerülő növények tarlóápolása

Az utóbbi években többször tapasztaltuk, hogy a térségre jellemző átlagos évi csapadékmennyiségnek csupán töredéke hullik le, emellett időbeli eloszlása is igen kedvezőtlen. Ilyen helyzetben, a körülményekhez ésszerűen időzített technológiák alkalmazásával a lehető legtöbb nedvességet kell megőrizni a talajban a termesztendő növények számára. Jelen cikkemben a tarlógondozás jelentőségét és módszereit mutatom be, és kitérek az AKG programban előírt másodvetés megítélésére, gazdálkodói szemmel.

A betakarítást követő tarlóhántás jelentősége

Tarlóhántással a – minél apróbbra szecskázott – növényi maradványokat keverjük egyenletesen a talaj felső rétegébe, úgy hogy a felszínen is maradjon jótékony takarónak. Mivel ezzel az eljárással megszűnnek a felszínre vezető kapillárisok, hőszigetelő és nedvesség-visszatartó réteg alakul ki.

A korábbi évtizedek sokán alkalmazott szénvesztő művelés okán hazánk talajainak felén csökkent a szervesanyag tartalom, és szerkezetükben is leromlottak. A tömörödésre való hajlamuk fokozott, a duzzadás-zsugorodás mértéke növekedett, így a talajfelszín repedezik. Az ilyen károk enyhítése érdekében nedvesség- és szervesanyag kímélő eljárásokat kell alkalmazni. A szervesanyag utánpótlását pedig célszerűen a tarlómaradványok talajba dolgozásával végezhetjük. Így a korábbi művelési hibák által leromlott talajszerkezet javítható, és a talajok humuszkészlete gyarapítható.

Nyáron sekély hántást ajánlatos végezni a tarlómaradványok bizonyos fokú bekeverésére és a homogén védőréteg kialakítására. Hántatlanul hagyott (vagy szakszerűtlenül hántott), kiszáradt talajon ugyanis elmarad a biológiai beéredés. Ennek eredményeként sajnálatosan nő az alapművelésre fordított energia, és fokozódik a művelő-elemek kopása. Ráadásul az alapműveléssel rögösre megmunkált talajt a további művelések porosítják. Az elporosított feltalajt a szél elhordja, az esővíz el-, illetve lemossa. A lemosódó por és ásványi frakciók fokozzák a művelt talajréteg tömörödésre való hajlamát. Figyelmet kíván, hogy kiszáradt talaj művelésekor a fizikai degradáción túl a talaj biológiai élete is károsodik.

Sekélyen megmunkált, hengerrel lezárt tarló talajában néhány hét alatt biológiai érettség alakul ki, ezáltal a talaj kevesebb hajtóanyaggal, kár nélkül művelhető meg.

A számottevő területen termesztett, nyáron lekerülő növényeink az őszi és tavaszi kalászosok, az őszi káposztarepce, a borsó és a különböző takarmánykeverékek. Sűrű vetésű növények tenyészidőszakában jellemző az ún. beárnyékolási érettség kialakulása a talaj felszínén. Egyes termőhelyeken előfordul, hogy a már tavasszal kezdődő csapadékhiányos időszak miatt e kedvező hatás előnye csupán a legkorábban betakarított növények (pl. takarmánykeverékek, őszi árpa) talaján használható ki (1. ábra).

1. ábra: Őszi árpa tarlóhántásakor tapasztalható nyirkos, morzsás talajállapot csernozjom barna-erdőtalajon, 2013. július 1. (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

Példa erre a 2013-as év, amikor egyes térségekben már az őszi búza betakarításakor ki volt száradva a talaj felszíne. A tarlóhántást ilyen esetben is el kell végezni, pár órával az aratást követően (amely talajon nappal learattak, este már hántani kellene). A hántatlanul, hőszigetelő és nedvesség-visszatartó réteg nélkül hagyott, takaratlan tarló talaja ugyanis túlságosan kiszárad, hőségnapon akár néhány óra alatt.

Szemtermésükért termesztett növények esetében a betakarítógéppel egyenletesen aprított, és elterített szalma, – amelyet tárcsával bekevernek – további előnyt jelent a talaj védelme és a benne zajló biológiai folyamatok szempontjából. Figyelmet érdemel, hogy az apróra szecskázott, és jól elterített szalma önmagában is védelmet nyújt a talaj számára, ám a repedéseken keresztül a nedvességvesztés nem kerülhető el.

A tarlóművelés módja és eszközei

A hántás akkor kedvező, ha munkamélysége nem haladja meg a 10 cm-t, és a tárcsához hengert kapcsolunk. A sekély hántás alkalmazásának két oka van. Nyirkos talajt felesleges ennél mélyebben levegőztetni, kiszáradt talajon pedig a lehető legkevesebb por frakció létrehozása a cél. Fontos megemlítenem, hogy amennyiben adott gazdaság munkaszervezése lehetővé teszi, nyári talajművelési eljárások esetén javasolt elkerülni a legforróbb órákat (főként a szeles napokon), mert ekkor még a legkorszerűbb eszköz használata esetén is fokozott a nedvességvesztés. Gazdaságunkban mi nappal végezzük a betakarítást, estétől a kora délelőtti órákig pedig a tarlókat hántjuk.

A tarlóhántás legjobb eszköze a rövidtárcsa, amelyen a két síklapokból álló tárcsasort tömörítő henger követi. Annak ellenére, hogy a teljesen kiszáradt talajfelszín esetében csupán sekély megmunkálásra alkalmas (2. ábra), és a tenyészidőben taposott művelő-utakban fejlődő gyomok kiirtását sem minden esetben végzi kielégítően.

2. ábra: 0-5 cm mélységű tarlóhántás az aratást követő napon, kiszáradt búzatarlón (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

Ilyen esetben a művelő-nyomokat munkáljuk meg közép-mélylazítóval, mivel így további jótékony hatást érhetünk el. A művelő-utak átlazítását a második tárcsás művelést megelőzően szükséges elvégezni, mivel ennél korábban a gyomok még nem erősödnek meg. A fellazított nyomok helyén a rövidtárcsa képes a gyomosság megnyugtató kezelésére.

A biológiai beéredés a 0-5 cm mélységű hántás nyomán is bekövetkezik (3. ábra). Az eszköz segítségével ugyanis a tarlómaradványok egy része talajba keverhető, így olyan hőszigetelő és nedvesség-visszatartó réteg alakul ki, amely a felfelé irányuló nedvességvesztést akadályozza meg. Ezen túl védelmet nyújt a napsugárzás szárító és a hirtelen lezúduló csapadékvíz szerkezet-romboló hatása ellen.

3. ábra: Júliusban sekélyen hántott őszi búza tarló talaja 0-25 cm mélységig nyirkos, beéredett, 2013. szeptember 20. (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

A gép-gyártók az újabb rövidtárcsa típusokat enyhén gömbsüveg alakú lapokkal szerelik, és ezeket kissé szögbe állítják (4. ábra). Ezzel a konstrukcióval tulajdonképpen a síktárcsa és a hagyományos tárcsa kedvező tulajdonságait kívánják ötvözni.

4. ábra: Enyhén gömbsüveg alakú lapok egy rövidtárcsa típuson. Az egyedi függesztésű lapok beállítási szöge 15-20° (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

Az eszköz legfőbb előnyét a hagyományos tárcsával szemben az egyedi lapfelfüggesztés adja, ezáltal mérsékelt tömörítő és porosító hatással dolgozik – vagyis kíméli a talaj szerkezetét.

Másodvetésű növények termesztése az Agrár-környezetgazdálkodási Program keretében – előny, vagy hátrány?

A másodvetés alapvető célja a talaj védelme, továbbá a nagymennyiségű zöldtömeg bedolgozásával a talaj szerkezetének javítása és humuszkészletének gyarapítása. Vetése azonban az utóbbi időszakban hazánk egyes térségeiben kockázati tényezőt jelentett a fővetésű növények szempontjából. Vetés után ugyanis nem hullott elegendő csapadék a növényállomány megerősödéséhez (5. ábra), így a csökkent mennyiségű zöldtömeg szerkezetjavító hatása nem volt kielégítő.

5. ábra: Őszi búza tarlójába vetett mustár másodvetés november közepén. Maradt nedvesség a talajban? (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

Amennyiben a talajba dolgozást követő tél feltöltő csapadékban szűkölködött, úgy a következő évi fővetésű növény termésveszteségével kellett számolni a másodvetésű növény által a talajból elvont nedvesség miatt. A kiszárított talaj csapadékszegény ősz esetén szántva rögös lett, amely újabb súlyosbító tényező a talajszerkezet és a biológiai élet szempontjából.

Amennyiben kötelező a másodvetésű növény termesztése, a vetéssel száraz nyár esetén célravezető megvárni augusztus végét, mivel ősszel nagyobb eséllyel várható csapadékhullás, és a légköri aszályok sem hátráltatják a növényállomány fejlődését. Mindazonáltal a kései vetés sem garancia arra, hogy a másodvetésű növényállomány maradéktalanul be tudja tölteni a neki szánt szerepet a növénytermesztés rendszerében.

Műveléssel végzett tarlóápolás a nyár további részében

A betakarítást időben követő hántás után a tarló gyomosodni kezd. Ennek bekövetkezési ideje és mértéke függ a csapadékhiányos időszak hosszától, a talajban lévő gyommagkészlet mennyiségétől és összetételétől. A tavasszal kezdődő, egészen augusztusig tartó aszályos periódus során előfordulhat, hogy egyáltalán nem kell gyom- és árvakeléssel számolni a nyár folyamán. Veszélye abban rejlik, hogy az augusztus végén várható csapadékhullást követően a felszínhez közeli gyommagvak egyszerre kelnek ki a főnövény árvakelésével. Mivel időben egybe eshet az őszi káposztarepce magágy-készítésével, a forgatás nélküli alapművelés alkalmazásakor gondot okozhat.

Amennyiben a gyomokat és az árvakelést műveléssel kívánjuk irtani, úgy tanácsos ismét sekélyen rövidtárcsás megmunkálást végezni. Arra nagyon ügyeljünk, hogy a gyom és árvakelés állománya ne erősödjön meg túlságosan. A megerősödött gyom és árvakelés túl sok nedvességet és tápanyagot vesz fel a talajból, és a kiszáradt talajon a rövidtárcsa munkája sem lesz kielégítő. Ekkor elő lehet venni a hagyományos tárcsát, amely a mérsékelten nyirkos körülmények között károsítja legkevésbé a talajszerkezetet. Száraz talajon ugyanis közismerten porosít, a nedves talajt pedig gyúrja és károsan összetömöríti. Hengert minden esetben kapcsoljunk a hagyományos tárcsához is (6. ábra). A henger külön erőgéppel is üzemeltethető, ekkor azonban fokozott talajnedvesség vesztéssel kell számolni, még akkor is, ha néhány órával a hántást követően végezzük el a tömörítést.

6. ábra: Hagyományos tárcsa kímélően üzemeltetve: a henger a nedvesség- és szénmegőrzést szolgálja (Fotó: Barna Márton, 2013)

A tömörítés kiemelt fontosságú minden bolygatást követően, ennek hiányában a művelt talajrétegben túlságosan nagymértékű marad az átlevegőzés. Emiatt nem csupán a nedvesség-vesztés lesz nagy, hanem a levegőkedvelő mikroszervezetek felélénkült tevékenysége révén a talaj humuszkészletének fogyása is. Tömörítéssel tehát a talaj biológia élete is szabályozható.

Tarlóápolás és alapművelés nyáron

Adott gazdaságban alkalmazott vetésváltás és termesztéstechnológia szükségessé tehet nyári alapművelést (pl. másodvetésű növények, őszi káposztarepce alá). Előnyt jelent, ha valamely lazító eljárás mellett döntünk, amelyet a tarlóápolással célszerű kombinálni.

A nyári alapművelés egyik módja a nehéz tárcsás-kultivátor használata, ám az eszköz alkalmazásával nem lehet elérni a közép-mélylazítás munkamélységét. A munkagépen a tárcsasorok a kultivátor kapák előtt helyezkednek el (a szármaradvány aprítása és keverése céljából), így azok nem vesznek részt az egyengetésben. A kultivátor kapák után felszerelt egyengető-tárcsák munkája pedig extrém száraz körülmények között nem kielégítő, így nagyobb a rögös felszín kialakulásának esélye (7. ábra), főként kötött talajon. Ellenben kedvezőbb nyári csapadékviszonyok esetén a kultivátor kiváló alapművelő eszköznek tekinthető. A tarlómaradványokat, az árvakelést és a gyomokat egyenletesen bekeveri a művelt rétegbe; a mulcs egy része viszont a felszínen maradva védelmet ad a talajnak.

7. ábra: Zöldborsó betakarítást követő nehéz tárcsás-kultivátor munkája középkötött erdőtalajon. A rögösség miatt egymenetes síktárcsázásra is szükség volt. Kedvezőbb lett volna inkább lazítani, majd tárcsázni. (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

Jó megoldás, ha a közép-mélylazítást külön menetes rövidtárcsás megmunkálás követi. A közép-mélylazítás, mint alapművelési mód gyakran szükséges a talajművelés rendszerében, mindazonáltal akkor is kívánatos elvégezni, ha a későbbiekben szántás mellett döntünk. A közép-mélylazítás nyári időszakban kevesebb kárral jár, mint a szántás. Megszünteti a művelés és taposás eredetű tömörödést, jótékony hatással van a talaj biológiai életére, és a lazult talaj könnyen be tudja fogadni a csapadékvizet. A lazító-hatás már 0-35 cm munkamélység esetén is kedvező, ugyanakkor 0-50 cm mélységben hozza a legjobb eredményeket. Fontos kiemelnem, hogy a lazítókések egymástól való távolsága is befolyásolja az átlazítás hatékonyságát. A lazítást követő azonnali sekély rövidtárcsás művelés maradéktalanul lezárja a bolygatott talajfelszínt. Ez a lépés főként szélsőségesen száraz évjáratokban jelent előnyt, mivel a lazító által – főként művelő-utak helyén és forgókban – kialakított kissé rögös felszínt az eszközre szerelt tömörítő sem tudja megfelelően egyengetni. A rövidtárcsa kiirtja a gyom- és árvakelés állományt, annak zöldtömegét pedig egyenletesen bekeveri a talaj felső rétegébe. Ezáltal a talajban szervesanyag bontó folyamatok kezdődnek, ám a szármaradványok felszínen hagyott része megvédi a talajt a kiszáradástól és az eróziótól.

Valójában az lenne a jó, ha nyáron nem szántanánk, ugyanakkor egyes növényvédelmi okok mégis indokolttá tehetik. Az egymást követő nyarakon mégis célszerű a forgatásos művelések számának csökkentése. Annak, aki szánt, tudnia kell, hogy a munka megkezdésével több időt kell várni az első tarlóhántás után azért, hogy a talaj beéredésnek induljon. Ekkor többnyire csökkent energiaigénnyel, mérsékeltebb eszközkopással és kevesebb talajszerkezet károsítással művelhető a talaj. Kivételt tehetünk nagy mennyiségű csapadékhullást követően, ha a szántás tervezett mélységéig beáztatja a talajt. Mind a talaj beéredését, mind a beázott réteg mélységet, egyszerűen és gyorsan ellenőrizhetjük ásópróbás vizsgálattal (8. ábra).

8. ábra: Beázott réteg mélységének vizsgálata kultivátoros alapművelés megkezdése előtt, 2013. augusztus (Fotó: Zsár Ernő Tamás)

A szántás felszínét azonnal munkáljuk el, és mellette tömörítsük is, akár egy, akár külön menetes eljárással.

Amikor nem őszi vetésű növény kerül a táblára, úgy megfelelő mennyiségű csapadék hiányában érdemes a szántást (esetenként a lazítást is!) az őszi időszakra ütemezni. Később esetleg nagyobb eséllyel ázik be a talaj ahhoz, hogy kedvező nedvességnél végezhessük a kiválasztott alapművelést. Ezen kívül ősszel alacsonyabbak a nappali maximum hőmérsékleti értékek is, így a bolygatás során a nedvesség-vesztés is kisebb lesz. Az optimális talaj-nedvességtartomány értékek a szántás és a lazítás esetében különbözőek, így a munkacsúcsok nem érintik egymást. Ősszel először a lazításokat, majd a szántásokat célszerű elvégezni.

Tarlók kémiai gyomirtása

A művelési eljárások menetszámának csökkentésével a talajnedvesség- és humuszkészlete óvható meg. Ennek egyik módja nyáron a tarlók totális gyomirtása nem szelektív kémiai növényvédő-szerekkel. Ám ez nem azt jelenti, hogy a betakarítás utáni tarlóhántást ki lehet iktatni a művelési rendszerből, mivel az a biológiai érettség kialakulásának záloga. Kémiai gyomirtással a nyár további részében végzendő tarlóápolás helyettesíthető. A növényvédő-szerre és annak kijuttatására fordított összeg általában nem magasabb, mint a műveléshez felhasznált üzemanyag és amortizáció költsége.

Kémiai gyomirtással a nedvesség és szénmegőrzésen kívül a művelő-eszközök, azok kopórészei kímélhetők, ráadásul üzemanyag és idő takarítható meg. Fontos, hogy a gyomperzselést megfelelő időben végezzük el, ne hagyjuk, hogy a gyom vagy az árvakelés állomány túlságosan megerősödjön. Ez esetben ugyanis nedvességet és tápanyagot von el a talajból, továbbá növelt dózissal kell alkalmazni az adott gyomirtó-szert, amely emeli a ráfordítási költséget és a környezetterhelést. A már magot hozó gyomok továbbá súlyosbító tényezőt jelentenek a növénytermesztés további sikeressége szempontjából.

Tarlók gyomirtására engedélyezettek a diquat-dibromid, és a glifozát hatóanyagok, amelyek tökéletes gyomirtó hatással rendelkeznek. Sikeres védekezést biztosítanak a mélyen gyökerező, évelő egy- és kétszikű, valamint a magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények ellen.

Összegzés

A nyaranta előforduló szárazságokra joggal mondhatja minden gazdálkodó: „nagyapám idejében is volt aszály, azóta is terem a föld”. Csakhogy napjainkban már nem kizárólag nyári időszakban lépnek fel csapadékhiányos időszakok. Megfelelő téli feltöltő csapadék hiányában akár két gazdasági évet is átölelhetnek a száraz időszakok (gondoljunk csak vissza 2011-2012-re). Ráadásul javítani kell a sok évtizedeken keresztül helytelenül, szén- és vízvesztően művelt talajok állapotát a hosszútávon fenntartható gazdálkodás érdekében.

Mindenkor gondot kell fordítani a talaj beéredésének elősegítésére. A műveléseket az adott módszerhez alkalmas optimális nedvességnél okszerű elvégezni. Nem szabad megfeledkezni a bolygatott talaj vízvesztő felszínének csökkentéséről sem. A talajok klímával szembeni ellenállásának növelése érdekében kiemelt szerepe van a szervesanyag megkímélésének, a tarlómaradványok ilyen célú kihasználásának.

E cikk üzenete az, hogy a helyes tarlóművelés fontos lépés a talajnedvesség- és humuszkészlet megőrző gazdálkodáshoz. A közmondás szerint a Földet, bolygónkat, nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Úgy hiszem, ez a termékeny, életet adó talajra is igaz.

Zsár Ernő Tamás

egyetemi hallgató

Szent István Egyetem

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar

Mezőgazdasági mérnöki szak

Gödöllő