fbpx

Országszerte zártan kell tartani a baromfit

Írta: - 2017 február 06.

Hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos. Az intézkedést az indokolta, hogy már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

Január 27-től hatályos 1/2017. számú országos főállatorvosi határozat – a korábbi intézkedések kiegészítéseképpen – előírja, hogy az ország területén valamennyi baromfit csak zártan lehet tartani. Amennyiben ez nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek, amelyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.

Magyarország Főállatorvosa az intézkedést a Dunántúlon regisztrált – a járványügyi nyomozás szerint vadmadár eredetű – madárinfluenza kitörések, a magas számú vadmadár megbetegedés, valamint az Európai Unióban is egyre terjedő madárinfluenza esetek miatt hozta, hogy ezzel is csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

A járvány kezdete óta hazánkban már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, mintegy 3 millió baromfit kellett ártalmatlanítani, az ebből származó közvetlen kár több mint 3 milliárd forintra tehető. Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan – a jogerős határozatok alapján – a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100%-os állami kártalanítás kifizetése is zajlik. Ez idáig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forint került kifizetésre.

Továbbra is kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

A madárinfluenza járvánnyal kapcsolatos aktuális információk elérhetők a NÉBIH honlapján.

Forrás/kép: NÉBIH