fbpx

Pioneer hibridek ismét az élen a GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Kísérletekben!

Írta: - 2016 február 22.

2007 óta kerülnek beállításra a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) által szervezett kukorica posztregisztrációs kísérletek. A kísérleteket a NÉBIH állomásokon vetik el, az állami szerv szakmai gondozása mellett. A kísérleti rendszerben szereplő hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenléte mellett kódolják, így ezután senki nem tudja, hogy egy adott parcellán konkrétan melyik hibrid szerepel. A betakarítási eredmények után kerülnek újra visszakódolásra a fajták.

A kísérletek szervezői, beállítói és maga a kivitelezés folyamata garancia arra, hogy a GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Kísérletek szakmaisága és függetlensége minden kétséget kizárva biztosított és vitán felül áll.

A 2015-ös évben egészen szélsőséges időjárási körülményekkel kellett megküzdeni a kukorica hibrideknek, így a posztregisztrációs kísérleteket is jelentősen súlytotta a hőstressz. Köszönhetően azonban a kivitelezők szakmai munkájának, idén is sikerült értékelhető terméseket betakarítani.

Az eredmények ismételten igazolták, hogy ebben az évben is jól választott, aki a Pioneer hibridek mellett döntött:

2015-ben a négy éréscsoportból háromban Pioneer hibrid végzett az élen!

A 2014-es évjárat merőben más volt mint a 2015-ös. Ettől függetlenül a Pioneer hibridek mindkét évjáratban bizonyítottak a posztregisztrációs kísérletekben is. A hazai klímához való alkalmazkodó képesség a Pioneernál első számú kritérium, ezért is hoztunk létre nemesítő állomást Hódmezővásárhelyen.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a Pioneer hibridek GOSZ-VSZT Posztregisztrációs Kísérletekben az elmúlt két eltérő évjáratban mutatott teljesítményét:

Az itt szereplő hibridek közül feltétlen ajánljuk a következőket:

P9486: A legkorábbi hibrid a FAO300 második felében. Igen kedvező termés – szemnedvesség aránya miatt az egyik leggazdaságosabban termeszthető hibridünk. A regisztrációban két évben is (2012 és 2013) első helyezett volt a vizsgált FAO 300-as csoportban.

P9537: Új, rekord termésre képes FAO300 közepi hibrid, mely nagyon jól alkalmazkodik a száraz, kontinentális éghajlat kihívásaihoz. Itthon, Hódmezővásárhelyen lett nemesítve.

P0023: Az új „nagyágyú” a FAO400 elején! Érésidejével átmenetet képez a FAO300 és FAO400 között. Tipikus rekordtermő, melyre minden évjáratban számíthatunk. Külön ki kell emelni nagyon jó csőegészségét és kifogástalan agronómiai tulajdonságait.

P9911: Az idei éve nyertese, mert nagyon jól adaptálódik a száraz, meleg klímához! Látványos nagy csöveivel, már a betakarítások előtt felhívja magára a figyelmet.

A Pioneer kukoricahibridekkel mindenki megfelelő megoldásokat talál a területére kialakítandó vetésszerkezet optimalizására és a gazdálkodása eredményességének növelésére. Részletes szaktanácsért forduljon a területileg illetékes Pioneer agronómushoz.

Fábián László
Termékmenedzser
Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.

Kérjük, látogasson el weboldalunkra és tekintse meg DuPont Pioneer Hírlevelünket az alábbi linkekre kattintva!