fbpx

Növényvédelmi technológiáinkat intenzitás és okszerűség jellemzi

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 22.

 

Gazdaságunkra már évek óta általánosan jellemző az arid klíma. Növénytermesztési technológiáinkat ennek ellensúlyozására állítottuk és állítjuk folyamatosan egyre intenzívebb szintre. Főként forgatás nélküli, vízmegőrző és energiatakarékos, csökkentett menetszámú talajművelési technológiákat alkalmazunk.

Növényvédelmi technológiáinkat is elsősorban az intenzitás és az okszerűség jellemzi.

Az arid klíma miatt vezettük be napraforgóban a Clearfield® technológiát, ami az alapkezelésen túl a felülkezelés lehetőségével (1,2 l/ha Pulsar® 40 SL) teszi biztonságosabbá a gyomirtást, ezáltal a termelést.

Ugyanezen ok vezetett a Clearfield repcehibridek kipróbálásához 2011 őszén, három nemesítő ház, a Monsanto, a Pioneer és a Rapool hibridjeivel.

 

 

 

Ezen az őszön összesen mintegy ötszázkilencven hektáron vetettünk repcét, ebből az említett három Clearfield hibridet százhúsz hektáron.

A teljes területen üzemi átlagunk 2,9 t/ha volt, a Clearfield hibridek egyenkénti és átlagolt terméseredménye viszont egyaránt 3,2 t/ha, vagyis az utóbbiak üzemi átlagunkat javították.

Hozzá kell tenni, hogy a vetéstől a betakarításig összesen kb. 240 mm csapadék hullott, ebből decemberben és januárban mindösszesen 60 mm.

A hibridek teljesítményével így maximálisan meg vagyunk elégedve.

Régóta ismert kiváló hatóanyagaival igen jól szerepel a gyomirtásban a Cleratop®.

A posztemergens használat biztonsága növeli a hatékonyságot, csökkenti a termelési kockázatokat.

Bársony Csaba kollégám növényvédelmi szakmérnöki szakdolgozatát nemrégiben pont a repce gyomirtásából készítette, így üzemünkben gyakorlatilag az összes repcegyomirtót kísérletbe állítottuk.

Megállapítottuk, hogy az őszi gyomirtásban minden készítmény okozott valamilyen mértékű (az esetek többségében múló) fitotoxicitást.

Ez alól az egyetlen kivétel a Cleratop volt, aminél semmiféle fitotoxicitást nem tapasztaltunk – ezt külön ki szeretném emelni.

Az intenzitás jegyében sohasem elhagyható technológiai elemünk a Pictor®.

Igaz ez napraforgóban és repcében egyaránt.

Repcében regulátort ősszel aszerint használunk, hogy érdemes-e rá az állomány: ha egyenletes a kelés, és a repcenövények is rendesen fejlődnek, megkapják a maguk Caramba® Turbo-ját.

A beszélgetést lejegyezte:

 

Garamvölgyi Péter

BASF Hungária Kft.

A cikkben szereplő növényvédő szerekkel kapcsolatban további érdekességeket és információkat olvashat a www.repcesz.basf.hu weboldalon.

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót! A figyelmeztető mondatok és jelek tekintetében, kérjük, figyelmesen olvassa el a készítmény használati útmutatóját/címkéjét.

www.clearfield.hu | www.repcesz.basf.hu