fbpx

„PIONEER”-OS TANYÁTÓL A MEDOVARSZKI FARMIG

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 12.

Mikor kezdődött a Medovarszki Farm története? – kérdezem Medovarszki András tulajdonost.

1986-ban, amikor még csak kiegészítő tevékenység volt a farmon folyó munka. A kezdetekkor 24.000 csirkét neveltünk évente, ma 300.000-et. Néhány hektár földdel kezdtük, ma közel 400 hektáron gazdálkodunk. Azon az első néhány hektáron vetettük el az első Pioneer kísérletet is. Ez 1992-ben volt és még abban az évben meg is tartottuk az első szántóföldi bemutatót.

Milyen sikere volt az első rendezvénynek?

Ilyen jellegű bemutatót abban az időben csak a Pioneer vállalt fel. A helyszínen első kézből kaptak a gazdák szakmai tájékoztatást, segítséget a gazdálkodásukhoz. Már akkoriban is a ‹figyelem központjába került a kísérlet. Békés megye középső részéből érkeztek az érdeklődők, sokan még kerékpárral is nekivágtak az útnak. A látogatók nevezték el farmunkat „Pioneer-os tanyának”. A Medovarszki Farmnak jelentős kisugárzása van a közelebbi és távolabbi gazdálkodókra is. Az itt folyó munka és az elért eredmények a farmra irányították a szakma‹ figyelmét is.

Ezt tudják a különböző szakmai szervezetek vezetői és a hazai, illetve külföldi országokból érkező csoportok is, akik megfordulnak a Medovarszki András által irányított farmon. A farm tulajdonosa szívesen átadja tapasztalatait és bemutatja a farm példaértékű tevékenységét. A kezdetektől folyamatosan teszteljük a Pioneer hibridjeit saját földjeinken, saját kísérletünkben. Magyarországon egyedülállóan,14 éves monokultúrában állítottuk be a Pioneer bemutató kísérletet és az eredmények sok esetben 10 t/ha fölötti májusi morzsolt hozamot mutatnak.

Mik azok a legfontosabb szempontok, amelyek alapján hibridet választasz?

40 AK feletti, csernozjom talajokon gazdálkodunk. Az elmúlt 10 évben 10 t/ha feletti hozamokat értünk el. Így általában ezt a termésszintet célozzuk meg. Ehhez a Pioneer ajánlatából választunk hibridet, hiszen számunkra az egyik legfontosabb tulajdonság az aszálytolerancia, a stressztűrés és a zöldszáron érés. A termesztési technológiánkat is így alakítjuk. A területünkön a legnagyobb kihívást az idoszakos vízhiány, az aszály jelenti. Az aszályra való hajlam növekedése miatt a kezdetektől a DuPont Pioneer vállalat legjobban alkalmazkodó stressztűrő hibridjeit vetjük. Így került a vetésszerkezetünkbe a jól ismert PR37N01. Gyakran választjuk a prémium hibrideket is. Ennek oka e hibridek gyors kezdeti fejlődési erélye és korai vethetősége. A monokultúra elkerülése érdekében fontos a tenyészidő is. Általában búzát vetünk kukorica után.

Mit vársz el egy olyan partneredtől, akivel hosszú távú üzleti kapcsolatra törekszel? Jelen esetben mit vársz el tőlünk, a Pioneer-tól?

Számomra nagyon fontos a személyes kapcsolat. Kiemelkedő jelentőségű, hogy elérhető legyen a partner, lehetőleg hosszú évekig ugyanazzal a személlyel álljunk kapcsolatban. Évről évre legyenek új termékek, jelentkezzen innováció a vállalat életében. Ezért is állítunk be Pioneer kísérletet immáron 22. éve, ugyanakkor szeretjük kipróbálni az újdonságokat is. Így került be a PR37N01 is a hibridszerkezetünkbe, hiszen erre a hibridre bármilyen időjárási viszony mellett lehet számítani. Így tört magának utat nálunk az Optimum® AQUAmax® P9241 is.

Ha már az újdonságoknál, az innovációnál tartunk, akkor jól tudom, hogy nem múlt el év a Farm életében fejlesztések nélkül?

Igyekeztünk minden évben a bevételünk bizonyos hányadát visszaforgatni a farm muködtetésébe, ez átlagosan 10-20%-a az árbevételünknek. Volt, hogy több és volt, hogy kevesebb volt ez az érték, a pályázati lehetőségek kihasználása mellett. Most egy 50kw-os napelem telep építésének előkészítési munkái folynak.

„A szinten tartás a hanyatlás kezdete”. Mit gondolsz az agrárium jövőjéről?

Egy életképes cég esetében fontosnak tartom a két lábon állást. A növénytermesztés párosuljon állattenyésztéssel. Nálunk az árbevétel közel 2/3 -a állattenyésztésből és 1/3 -a növénytermesztésből származik. Úgy látom a jelenlegi gazdasági formáknál nincs meg ez a kettősség, még a családi gazdaságoknál sem.

Szerinted mi a titka a sikeres vállalkozásnak, a hosszú távú talpon maradásnak?

Talán legfontosabb a család. Jelen pillanatban is feleségemmel, lányommal, és vejemmel dolgozunk együtt és további 10 embernek adunk munkát, tehát nagyon fontos az emberi erőforrás. Akik itt dolgoznak, mindannyian betekintést nyernek a farm ügyeibe. Megbeszéljük, hogy mit, miért csinálunk, mire számíthatnak a közeli és távolabbi jövőben egyaránt. A vállalkozás története során többször vállaltunk ésszerű kockázatot is. Úgy gondolom, ez is hozzájárult sikereinkhez.

Szamosi Attila

Pioneer agronómus

www.pioneer.com/hungary

CÍMKÉK