fbpx

Precíziós kocaetetés új generációja: JYGA QUATTRO

Írta: Szerkesztőség - 2019 november 18.

A precíziós takarmányozás a szoptató kocáknál mára már nem számít újdonságnak. Világszerte sok ezer sertéstelepen használják a számítógép vezérelt, motorikus adagolóval ellátott készülékeket.

A kanadai székhelyű JYGA TECHNOLOGIES 30 éve fejleszti precíziós kocatakarmányozó készülékeit. A JYGA cég saját tenyésztelepén kezdte el a készülékek tesztelését és fejlesztését. A cél az volt, hogy olyan berendezéseket készítsenek, amely a kocákat egyedi étvágyuk és kondíciójuk szerint takarmánygörbe alapján szolgálja ki. Ezzel a fejlesztési munkával azt a célt szerették volna elérni, hogy a kocák genetikai képessége és teljesítménye nagyüzemi szinten is realizálódjon. Világszerte több mint 500 ezer db eladott készülék és 30 év tapasztalat után elmondható, hogy a JYGA TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER elérte célját.

A modernizációs és a fejlesztési ciklusok során ma már a 6. generációs készülékek is elérhetőek a sertéstartóknak. A JYGA szoptató kocaetető készülékek célja, hogy a koca kondíciója és tejtermelése javuljon a napi többszöri etetésnek köszönhető takarmányfelvétel és vízfelvétel növekedése miatt. A JYGA TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER megfigyeli és elemzi a koca takarmányfogyasztását, teljeskörű kiértékelést készít és egyedi takarmányozási görbe alapján az etetési periódusokon belül, adagolva, naponta többször, kis adagokban kínálja fel a takarmányt a szoptatós kocák számára.

Mi tud egy 6. generációs JYGA QUATTRO kocaetető készülék?

Természetesen a JYGA TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER programot, amely mögött 30 év tapasztalat van és a mai napig az egyetlen, amely automatizált takarmányozási protokollal rendelkezik. Ezen felül a rendszerkommunikáció WiFi jel segítségével történik a készülékek és a központi számítógép között.

A JYGA fejlesztőmérnökei a legújabb generáció tervezésénél azt a célt tűzték ki maguknak, hogy olyan készüléket fejlesszenek, amely a kocákat egyedileg még jobban ki tudja szolgálni.

3 új funkció került a QUATTRO készülékbe:

– elektromos fűtés szabályozás,

– minden készülék WiFi kompatibilis a mobil munkaállomással,

– két etetési vonal használata.

Elektromosáram-megtakarítás

A GESTAL QUATTRO szabályozza a malacbúvóládában lévő infralámpa és elektromos melegítőlap hőmérsékletét és működési idejét megadott görbe alapján.

Nem szükséges külön aljzatot kiépíteni az infralámpának, az etetőt és az infralámpát azonos aljzathoz lehet csatlakoztatni.

Az állítható hőmérsékletgörbével és hőmérséklet szenzorral a GESTAL QUATTRO csökkenti az elektromos áram felhasználást és növeli az alom teljesítményét

Egyszerűbbé teszi a koca menedzsmentet

Mindegyik etető WiFi segítségével közvetlenül kommunikál a mobil munkaállomással (mobiltelefon/Tablet JYGA Applikációval), így az adatok gyorsan, külön szinkronizáció nélkül továbbíthatóak a dolgozóknak, így fejlesztve az istállón belüli kocafelügyeletet és gyors információáramlást.

Egyedi kocatakarmányozás

Két etetési vonalat használva a GESTAL QUATTRO-val a koca előírt igényeinek megfelelő takarmányt juttathatja az etetőkbe. Két takarmányfázis használata a fiaztatóban jelentős hatással van a Kocák teljesítményére. Ennek technológiai kivitelezése bonyolult feladat, de a JYGA készülékek hardware és software fejlettsége ezt is lehetővé teszi.

A Farmtechnik Kft., mint a Jyga rendszerek kizárólagos magyarországi forgalmazója kiemelkedő műszaki, tartástechnológiai és takarmányozási ismeretekkel rendelkezik.

Csapatunk a JYGA etetőrendszerek működésével kapcsolatban sok éves tapasztalatra tett szert.

Partnereink számára folyamatos szakmai kapcsolattartást biztosítunk. Ügyfeleinkkel együttműködve segítünk kialakítani az adott sertéstelep takarmányozási koncepcióját.

 

Farmtechnik Kft.
www.farmtechnik.hu
[email protected]
www.youtube.com/jyga

 

 

                                                    

CÍMKÉK precízió