fbpx

Kétmilliárd forint, négy év – így lesz minőségi sertéshús

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 04.

A takarmánynövény-termesztés és a minőségi sertéshús-előállítás hatékonyságának javítását célozta meg négyéves projektjével a konzorcium, mely közel kétmilliárd forintos uniós és hazai támogatást kapott a Széchenyi 2020, GINOP-2.2.1-15-2016-00021 azonosító számú program keretében.

 

Házisertés-tartás
A több éves projekt eredménye segíti a mezőgazdaság több szegmensében tevékenykedőket (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Magyarországon a sertésállomány takarmányigénye 1,3 millió tonna körül alakul

Az élősertés előállítási költségeinek mintegy 70%-át a takarmányozási költségek adják, így a takarmány hasznosulásának mértéke meghatározó tényező a hatékony termelés szempontjából. Ez technológiai szempontból egyébként megfelel az állattenyésztés általános jellemzőinek, minden területén a takarmányozás teszi ki a legnagyobb költségtételt.

A konzorcium erre a problémára megoldást keresve indított 2016-ban egy 26 önálló kutatási feladatból álló, 6 szakmai blokkra tagolt kutatás-fejlesztési programot.

Komplex kisparcellás kísérletek során olyan fajtára és hibridre vonatkozó termőhelyspecifikus termesztéstechnológiai megoldásokat dolgoztak ki, amelyek megteremtik a lehetőséget a toxinmentes és a magas emészthető fehérjetartalommal rendelkező takarmány-alapanyagok előállítására. A projekt eredményeként egy monitoring rendszert is kialakítottak, amely segíti a precíziós növénytermesztést.

 

Kettő új szója került be a nemzeti fajtajegyzékbe

A termesztéstechnológiai kísérletekkel párhuzamosan sikeresen zárult egy több mint 40 éves múlttal rendelkező, a szójanemesítéshez kapcsolódó fejlesztés is. A közelmúltban 2 új fajta került be a nemzeti fajtajegyzékbe, illetve 7 fajtajelöltet vizsgálnak állami teljesítménykísérletekben. Ezek közül a projekthez kapcsolódóan 3 fajtajelölt szabadalmi oltalmát kérte a konzorcium.

A kutatásának végeredményeként kidolgozásra kerültek a legfontosabb takarmánynövényekre alapozott precíziós technológiai eljárások, valamint takarmányozási-prototípusok. Ezekkel a legnagyobb emészthető táplálóanyag-hozam realizálható és a toxinterhelés kártétele is minimalizálható.

 

Házisertés-tartás
A mezőgazdasági termelők a kísérlet eredményeként új szójafajtákkal is találkozhatnak (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Meghatározták, mely technológia szolgálja a legkiválóbb minőségű sertéshús előállítását

A kialakított takarmányozási technológiákat intenzív körülmények között tartott, nagy teljesítményre predesztinált növendék- és hízósertéseknél vizsgálták. Meghatározták, hogy milyen takarmányozási technológiák mellett várhatóak a legkedvezőbb vágási teljesítmények, illetve mely technológiák alkalmazása szolgálja a legkiválóbb minőségű sertéshús előállítását.

A konzorcium tagjai: a Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt.; a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusa; a Debreceni Egyetem.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc