fbpx

Régi-Új kapcsolat az AGRO-BÉKÉS Kft. és a CASE IH között

Írta: Szerkesztőség - 2013 december 16.

Ez a töretlen márkahűség illetve a Kft. tulajdonosainak és munkatársainak kitartó munkája eredményezte azt, hogy ez év november 15-ével az Agro-Békés Kft. és a CNH Industrial N.V. közvetlen kereskedelmi import szerződést írt alá.

Ettől az időponttól kezdve nem területi márkakereskedőként, hanem Magyarországon közvetlen – gyári támogatással bíró – CASE IH képviseletként működik az Agro-Békés Kft.

Mit jelenthet ez a szerződés a cég életében, illetve a gazdálkodókkal történő kapcsolattartásban?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Agro-Békés Kft. termékkínálatából a CASE IH gépeket mindig is a „zászlós hajójának” tekintette.

A most megvalósult közvetlen szerződés ezt még jobban megerősítette.

A gyár széles erőgép palettája, valamint az egyik legmodernebb kombájn technológiája mind a kis, mind pedig a közép és a nagy gazdaságok részére megoldást kínál az ezen gépekkel történő mezőgazdasági munkák elvégzésére.

Összefoglalásképpen említhetjük a CASE IH magyarországi erőgép kínálatából az ez évben bemutatkozott Farmall szériát 55-114 LE tartományban, a már jól ismert Maxxum családot 110-140 LE tartományban, a Puma szériát 131-228 LE tartományban, a Magnum családot 235-370 LE tartományban, valamint a Steiger és Quadtrac derékcsuklós szériát 370-620 LE tartományban.

Jelentős technikai előrelépést és verseny előnyt jelent az, hogy a Maxxum, a Puma és a Magnum traktorok a „hagyományosnak” mondható terhelés alatt kapcsolható power-shift váltón túl immáron rendelhetők CVX – fokozatmentes, állandóan változó áttételű – hajtóművel is.

Jelenleg a Farmall széria kivételével minden CASE IH erőgép motorja SCR technológia (AdBlue) alkalmazásával éri el TIER4-A normáknak megfelelő emissziós érték kibocsájtást.

Az erőgépeken túl az arató-cséplőgép gyártás terén is jeleskedik a CASE IH, hiszen több mint 35 évvel ezelőtt ők fejlesztették ki, és szabadalmaztatták a hosszdobos, rotoros „Axial-Flow” kombájn technológiát, melyet azóta is folyamatosan fejlesztenek.

Jelenleg 6 modell érhető el a piacon 299-571 LE közötti motorteljesítménnyel. Ezen kombájn motorok szintén SCR technológiával vannak felszerelve.

 

Az Agro-Békés Kft. a fent említett import szerződés megkötése előtt csak területi korlátokkal ajánlhatta a CASE IH termékeket.

A most megkötött közvetlen importszerződés lehetőséget nyújt a cég számára, hogy Magyarország egész területén forgalmazhassa a CASE IH eszközeit.

Ez a mezőgazdasági termelőknek egy új piaci körülményt teremt, mely versenyképesebb ajánlatokhoz való hozzájutást eredményezhet számukra.

Kereskedelmi munkatársaink komoly tudás és tapasztalat birtokában állítják össze az adott gazdasághoz legjobban illeszkedő mezőgazdasági gép ajánlatot, segítve a gazdákat a helyes és számukra legmegfelelőbb döntés meghozatalában, mind műszaki, mind pedig anyagi oldalról nézve.

Ilyen komoly, nagy múlttal rendelkező gyár képviseletét nem lehet ellátni megfelelő szolgáltatási háttér nélkül.

Az Agro-Békés Kft. eddigi fennállása alatt megteremtette ezt a hátteret, és folyamatosan arra törekedett, és törekszik, hogy alkatrész ellátási és szerviz szolgáltatási feladatait, kötelezettségeit minél magasabb színvonalon és hatékonyabban végezze el.

A CASE IH-val most megkötött közvetlen import szerződés kapcsán megkezdődött az Agro-Békés Kft. kereskedelmi hálózatának egész országra történő kiépítése.

Jelenleg ez a Kft-nél az egyik legfontosabb feladat, mely prioritást élvez.

A szerződés aláírásával egy időben a társaság azonnali lépéseket tett a dunántúli régiókban történő értékesítési telephelyek kialakítására.

Így biztosítva azt, hogy – hasonlóan a keleti országrészben – ezeken a területeken is jól működő, gyors alkatrész és szervizellátás valósulhasson meg.

Ennek jó alapot biztosít a 2003-ban „zöldmezős” beruházással épült békéscsabai központi telephely, és a 2008-ban szintén „zöldmezős” beruházással épült abonyi fióktelep.

Ezeken a helyeken jelenleg is 100 millió forintot meghaladó alkatrész készlettel és modern eszközökkel felszerelt szerviz műhellyel rendelkezik a cég.

A szervizelési és javítási feladatokat kiválóan képzett szerviz technikusaik végzik akár a Kft., akár a gazdálkodók telephelyein.

Így tudják a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban orvosolni az esetleg felmerülő problémákat.

Az új szerződés létrejöttével a Kft. kereskedelmi és szolgáltatási tevékenysége jelentős bővülésen megy keresztül, mind az eszközök, mind pedig a humán erőforrások területén.

Ezzel segítik, illetve érik el azt, hogy a CASE IH termékeket használó gazdálkodók gépeikkel ne csak elvégezzék az éppen aktuális mezőgazdasági munkákat, hanem hasznot teremtsenek, értéket állítsanak elő.

Ezzel a szerződéssel tovább erősödik az Agro-Békés Kft. jelenleg is fő vezérelve:

„A mi célunk az Ön sikere !”

Munkájukhoz sok sikert kívánunk!