fbpx

Részvénykibocsátásra készül a DM-KER – Már idén osztalékot is fizet!

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2020 szeptember 29.

Rendhagyó on-line részvénykibocsátással és visszavásárlási kötelezettséggel toboroz magánbefektetőket a DM-KER. A mezőgazdasági gépek értékesítésével, bérbeadásával és szervizelésével foglalkozó cég a járványhelyzetben is megőrizte nyereséges működését.

 

A szigetszentmiklósi DM-KER Nyrt. 2019. végén kb. 1 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtott végre, és ezzel megjelentek a belföldi intézmények is a tulajdonosi szerkezetében. A DM-KER azonban fontosnak tartja, hogy a tőzsdei jelenlét során egészséges tulajdonosi szerkezet alakuljon ki, azaz hazai intézmények, lakossági befektetők és később a nemzetközi befektetők egyaránt megjelenjenek benne. A társaság soron következő lépésével elsősorban a kisbefektetők számát szeretné jelentős mértékben növelni. Ennek érdekében október közepén részvénykibocsátásra készül.

 

Stabil működés járvány idején is

A DM-KER 2020. szeptember 1-én tette közzé első féléves jelentését, ami elérhető a honlapján. Eszerint a cég jól reagált a Covid-helyzetre, és az előző év első félévéhez képest is 15 százalékkal növelte árbevételét, illetve 3 százalékkal az adózás előtti eredményt (EBITDA). Az adózás előtti nyereség átmeneti csökkenését az okozta, hogy a társaság növelte készleteit annak érdekében, hogy a járványhelyzetben is megőrizze zavartalan értékesítési tevékenységét. A készletnövelés a forint–euró árfolyam mintegy 10 százalékos romlása mellett valósult meg.

 

Kockázatmentes részvényvásárlás

A tervezett részvénykibocsátásra várhatóan 300–500 millió forintos nagyságrendben kerülne sor. A részvényesek körében preferáltak lesznek a természetes személyek, hogy minél nagyobb számú magánbefektető jelenjen meg a társaság tulajdonosi szerkezetében. Jegyzéseket a tervezet szerint 38–42 forint/részvény ársávban fogadna el kibocsátó. A magánszemélyektől érkező jegyzések esetében a DM-KER személyenként maximum 30.000 darabig 38 forintos részvényáron visszavásárlási kötelezettséget vállal. A visszavásárlásra 1 éves időtávon – az előzetes tervek szerint 2021. október második felében – egy meghatározott napon, és csak ezen a napon, lesz majd lehetőség.

 


Bátor Ferenc és Megyeri Sándor igazgatósági tagok

 

Biztonságos és költségmentes jegyzés

A Covid-helyzetre tekintettel a jegyzés a Random Capital on-line rendszerén keresztül valósulna meg. A jegyzésben való részvétel feltétele – természetes személyek esetében –, hogy számlával rendelkezzenek a Random Capitalnál. A számlanyitás azonban ingyenes és a számla tartásának sincs költsége. Természetesen a jegyzést követően az ügyfelek szabadon kezelhetik a részvényeiket.

 

Már idén osztalékot fizet

A vállalat igazgatósága a 2019. évi eredmények alapján az osztalékfizetés első napjaként 2020. december 2-át jelölte meg. Az osztalék mértéke 1,90 forint/részvény, és mindenki jogosult rá, aki a fordulónapon, azaz 2020. november 25-én, bejegyzett részvénnyel rendelkezik. Az osztalékfizetés lebonyolítása a tervek szerint a KELER Zrt. közreműködésével fog megvalósulni, aminek a részleteiről a társaság részletesen tájékoztatja majd befektetőit.

 

Összefoglalóan elmondhatjuk tehát, hogy társaság a hazai piacon egy meglehetősen új konstrukcióval – on-line jegyzés, preferált magánbefektetők, visszavásárlási kötelezettség előre meghatározott mértékben – jelenik meg a tőkepiacon, várhatóan 2020 október második felében. A teljes struktúrát a felügyeleti jóváhagyást követően a közzétételi helyeken és a társaság honlapján (www.dmker.hu) lehet majd megtekinteni. A DM-KER további tervei között szerepel, hogy a részvényeit 2021-ben átvezesse a BÉT Xtend piacról a BÉT Standard kategóriájába.