fbpx

Robottechnológia, integrált gyártósor

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 30.

A Kőröstej Kft. 4,6 milliárd forint értékű fejlesztésének megvalósítására jelentős támogatást nyert el a kormány nagyvállalati beruházási támogatási programja keretében.

 

Hajdú sajtok

Kőröstej Kft. termékei a Hajdú márkanevű sajtok (Fotó: Kőröstej Kft.)

 

A cég a fejlesztéseket három üzemében valósítja meg

A Somogy megyei Kacsótán, a Baranya megyei Barcson, valamint Hajdúböszörményben robottechnológiát alkalmazó, integrált gyártósorokkal és informatikai megoldásokkal bővülnek az üzemek. Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonos-ügyvezetője szerint ezzel nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak majd a Kőröstej.

A gyártóegységeket további hűtő- és tárolókapacitásokkal, portfóliójukat pedig új sajttermék-típusokkal bővítik.

A gazdaság élénkítése és munkahelyteremtés

Az ország kevésbé fejlett térségeinek felzárkózásához 75 új munkahelyet teremtenek, a kistérség gazdasági élénkítéséhez is hozzájárulnak majd. A cég jelenleg négy üzemében közel ezer munkavállalót foglalkoztat.

Az elnyert pályázat segítségével a céljuk elsősorban az exportkapacitásaik 10%-ot meghaladó bővítése. Mint a tulajdonos hozzátette, a beruházások azért valósulnak meg, hogy még több és még jobb minőségű magyar sajtot exportálhassanak a világ öt kontinensére.

 

Hajdú sajtok

Kőröstej Kft. termékei a grillsajtok (Fotó: Kőröstej Kft.)

 

Magyar alapanyagokból és munkaerővel

Az ország legnagyobb sajtgyártóját eddig is a vezető magyar tejipari exportőrök között tartották számon, hiszen termékeinek többségét külföldön, több mint ötven országban értékesíti. Míg idehaza legismertebb sajtjai a Hajdú grillsajtcsalád és a füstölt parenyica, addig a jellemzően európai és a közel-keleti célpiacaira számos nemzetközi sajtkülönlegességet is gyárt.

 

A vállalat fő profilja:

  • a kashkaval;
  • a grillsajt;
  • a parenyica;
  • a gourmet krém;
  • a labneh;
  • a trappista;
  • az ömlesztett;
  • a krémfehér sajtok gyártása, valamint belföldi és export értékesítése.

 

Forrás: Kőröstej Kft., sajtóközlemény