fbpx

Segíti a magyar gazdákat az Auchan

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 20.

Megerősítette a magyar termelők piacra jutását segítő együttműködését az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A megállapodás célja a hazai gazdaságokkal való kapcsolat szorosabbra fűzése, valamint a minőségi magyar termékek számának növelése az áruház polcain.

Rövidebb ellátási lánc létrehozására, azon keresztül pedig közvetlen kapcsolat kialakítására törekszik a hazai termelő és gyártó cégekkel az Auchan Retail Magyarország. A friss, helyben termelt és magas minőségű, ellenőrzött forrásból származó termékek arányának növelése érdekében saját, „A gazdától az asztalig”, valamint „Tájaink ízei” elnevezésű programjai mellett szorosan együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.

A köztestület és az áruházlánc most ezt a kooperációt erősítette meg. A budaörsi áruházban tartott találkozó során a kamara képviselői az Auchan beszerzési politikájáról, a helyi termelőkkel való együttműködés jelenlegi állásáról, valamint a cég jövőbeli terveiről is képet kaptak. Az Auchan Retail Magyarország számára kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb árut helyi forrásokból szerezze be, egyúttal támogassa a magyar gazdálkodókat. Feladatuknak tartják, hogy felkutassák a kiváló minőségű árut előállító termelőket, és a lehető legelőnyösebb feltételeket biztosítsák számukra a beszállítóvá váláshoz. A kamarai együttműködés mindebben meghatározó szerepet játszik, egyúttal hozzásegíti az Auchant ahhoz is, hogy megfeleljenek az egyre erősebb ezirányú vásárlói igényeknek és a saját magukkal szemben felállított elvárásoknak, mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

Az Auchan 2008 óta megduplázta a helyi forrásokból származó tételei számát, jelenleg a zöldség-gyümölcs áruk 75, a baromfi, sertés vagy marhahús több mint 90, a friss tejtermékeknek pedig a 100 százaléka érkezik közvetlenül magyar termelőktől, akik számára a kétoldalú termeltetési szerződések hosszabb időszakra biztos felvevőpiacot garantálnak. Az áruházlánc a gazdáknak a piaci átlagot meghaladó átvevői árat és megfelelő kapacitás esetén országos beszállítói szerződést biztosít.

CÍMKÉK