Szántóföldi gyeptermesztés – egy költséghatékony alternatíva a szarvasmarhák takarmányozásában

Hazánkban a tejtermelésre történő szakosodással párhuzamosan szorult ki a tehenek takarmányadagjából a fű és vette át a helyét a silókukoricára alapozott monodiétás takarmányozás. Ennek egyik fő indoka, hogy Magyarország az európai kukoricatermesztő övezetben helyezkedik el, és egy hektárról a legtöbb energiát (50-55 GJ) silókukorica termesztésével lehet betakarítani. A silókukorica elterjedése mellett szólt azon tény is, hogy hazánkban a gyakori aszály miatt a legelők csak 1-2 hónapban (május-június) képesek kielégíteni az állatok igényét, továbbá a hazai legelőkön megtermelődött gyepféleségek táplálóanyag-tartalma nem vagy csak kis mértékben elégítette ki a 8-10.000 kg-ot vagy felette termelő állományok igényeit. A nemesítő vállalatok kínálati palettáján azonban megjelentek azok a korszerű olasz-, holland-, német- és angolperje fajták, hibridek és fűkeverékek, amelyek jól beilleszthetőek a napi takarmányozási gyakorlatba, növénytermesztési oldalról megfelelő hozamokat biztosítanak, takarmányozási oldalról pedig könnyen emészthető, strukturális rostforrást jelentenek magas fehérjetartalom és kedvező szénhidrát-tartalom mellett.

A silókukorica szilázs elterjedését az is segítette, hogy a szilázs fehérjehiányát lucernával, míg a lucerna energiahiányát kukorica szilázzsal lehetett kompenzálni. Ezen alapkoncepció első ránézésre jónak tűnik, azonban ez sem teljesen tökéletes, mivel egyik takarmányféleség sem tartalmaz elegendő mennyiségben cellulózt vagy oldott cukrot. A koncepció hibáit tovább erősítette az a tény, hogy a minél nagyobb hozamok érdekében az abraktakarmányok etetésének mértéke is nőtt, ami tovább csökkentette a tehenek által felvehető tömegtakarmány mennyiségét.

A bendőben energiát szolgáltató szénhidrátokat alapvetően az alábbi három csoportba sorolhatjuk:

1. Könnyen oldható szénhidrátok – cukrok

2. Könnyen hidrolizáló szénhidrátok – keményítő

3. Nehezen hidrolizáló szénhidrátok – cellulóz, hemicellulóz

A takarmányozás hatása a bendőfermentációra és a tejtermelésre

 

Takarmányozás jellege	Szálasban gazdag takarmány	Abrakban gazdag takarmány	Cukorban gazdag takarmány
A bendőfermentációban domináló szubsztrát	cellulóz	keményítő	cukor
Baktériumszám Bendőfolyadék/1ml	kicsi 1,3X1010	nagy 1,6-5×1010	kicsi 1,3×1010
Bendő pH	6,2-6,7	5,5-6,0	4,8-5,4
Ecetsav %	>0,65	0,5	<0,5
Propionsav %	<0,25	<0,25	<0,25
Vajsav %	<0,25	0,25-0,3	0,45-0,6
Tejsav %	nyomokban	nyomokban	0,2-0,3
Tej mennyisége	kevés	sok	igen kevés
Tej zsírtartalma	sok	kevés	közepes
Mellékhatás	–	acidózis- és ketózisveszély	acidózis- és ketózisveszély

/Kauffmann és Orth/

A táblázat adataiból látszik, hogy szálasban, rostban gazdag takarmányozás esetén a tej zsírtartalma magasabb, míg a tejmennyiség kevesebb, ugyanakkor egészségügyi mellékhatásokról nem beszélhetünk, míg abrakban, keményítőben gazdag takarmányozás esetén kevesebb a zsír és több a tejmennyiség, de fennáll az acidózis- és ketózis veszélye. Az ideális takarmánynak cellulózban gazdagnak kellene lenni, de a gyakorlati takarmányozásban – kukorica szilázsra/lucerna szenázsra és szénára valamint abrakra alapozva – a keményítő dominál és kevés a cellulóz és a „retardált” cukor.

A fentiekre alapozott takarmányozással az alábbi problémák kerülnek előtérbe:

A szükséges abraktakarmányoknak csak egy részét képesek a tejtermelő gazdaságok önellátóan megtermelni, a fehérje takarmányokat (szója, napraforgó, repce, stb.) drágán kell beszerezniük és ezek költségeit a jelenlegi tej felvásárlási ár nem bírja el.

A monodiétás, abrakra alapozott tejtermelés költséges volta mellett a keményítőben gazdag takarmányozás további problémákat vet fel, amelyek elsősorban a hiányos és/vagy gyenge rostellátásból adódnak.

A szántóföldi füvek új generációjának megjelenése a tejelő tehenek takarmányozásában megfelelő alternatívát nyújthat a fenti problémák csökkentésére. A korszerű fűféleségek jó minőségű, könnyen emészthető strukturális rosttal bírnak, a belőlük készített szenázsok energiában nem maradnak el a kukorica szilázsétól, ugyanakkor kellően magas fehérjetartalommal is rendelkeznek. Magas (100-120 g/kg szárazanyag) az MFN tartalmuk, amely elősegíti a cellulóz hatékony lebontását a bendőben,magas a cukortartalmuk, amely könnyen fermentálható szénhidrátot szolgáltat a mikrobiális fehérjeszintézishez, ezzel csökkentve a nitrogénterhelést. A cukrok felszabadulása – mivel a sejt belsejében találhatóak és a sejtfal lassítja a lebomlásukat – nem robbanásszerűen következik be, így jóval biztonságosabb a takarmányozás, mint nagy mennyiségű oldható cukor önmagában történő etetése esetén (tejsavmérgezés).

Az új fűfélék hazai takarmányozási gyakorlatba történő beillesztése mellett szól az a tény is, hogy a jótékony élettani, szaporodásbiológiai és állategészségügyi, tej minőségét javító hatások mellett vásárolt abrakot (fehérjetakarmányok) spórolhatunk meg, ezzel is csökkentve költségeinket. A tömegtakarmány-termesztés szerkezetét úgy célszerű átalakítani a tejtermelő gazdaságoknak, hogy állataink igényeit minimális vásárolt fehérjetakarmány hányaddal ki tudják elégíteni.

A szántóföldi fűféleségek termesztésével csökken a tömegtakarmány bázis megteremtésének időjárási kockázata is, mivel a kizárólagos kukorica helyett több növényre alapozhatunk és ezek betakarítási ideje eltér egymástól. A fűféléket megfelelően beillesztve a vetésszerkezetbe – augusztus végi, szeptember elejei vetéssel valamint április és május végi két kaszálással – a fű elővetemény után a silókukoricát másodvetésként alkalmazva egységnyi területről több táplálóanyagot tudunk betakarítani. Napjaink nyomott tej felvásárlási árai és a termelés 70-75%-át kitevő takarmányozási költségek mellett a tejtermelő gazdaságoknak rendkívül fontos, hogy a rendelkezésükre álló termőföldet, mint erőforrást maximálisan kihasználják.

Megfelelő növénytermesztési technológiát és fajtaválasztást alkalmazva a korszerű olasz perjékből, fűkeverékekből 15-25 tonna/ha szenázst takaríthatunk be, a silókukoricáéval gyakorlatilag megegyező 7-10 Ft/kg önköltséggel. A szántóföldi gyeptermesztés költsége kb. 160 eFt/ha szinten alakul, szemben a silókukorica 230 eFt/ha költségével szemben.

A fűfélékből 40-45 GJ/ha energia hozammal számolhatunk, amely ugyan elmarad a silókukorica 50-55 GJ/ha energia hozamától, azonban magasabb a fűfélék fehérjetartalma, élettanilag kedvezőbb a szénhidrátok összetétele és jobb minőségű, strukturális rostot (40-50% NDF és 70-80% DNDF) adnak.

Ennek illusztrálására szeretném bemutatni az Agrospeciál Kft Pálhalma 2010 évi fűszenázs vizsgálati eredményét, ahol 107 hektáron termesztettek fűkeveréket, olaszperjét illetve hibridperjét. (Country 2318, Nabucco, Dorcas fajták)

eredeti szárazanyag	g/kg takarmány	344,4
nyersfehérje	g/kg sz.anyag	179,3
nyerszsír	g/kg sz.anyag	45,5
nyersrost	g/kg sz.anyag	256,8
nyershamu	g/kg sz.anyag	133,5
NMKA	g/kg sz.anyag	385
NDF	g/kg sz.anyag	464,4
ADF	g/kg sz.anyag	295,4
ADL	g/kg sz.anyag	18
MFE	g/kg sz.anyag	87,9
MFN	g/kg sz.anyag	106,6
NEl	MJ/kg sz.anyag	6,54
pH		4,3

A táblázat adataiból látható, hogy az új nemesítésű fűfélékből korszerű növénytermesztési technológiával és megfelelő erjesztéssel olyan jó minőségű tömegtakarmányt készíthetünk, amely minden tekintetben megfelel az állattenyésztés igényeinek és használatával csökkenthetjük a fehérjetakarmányok mennyiségét a TMR-ben.

A korszerű fűféleségek hasznosítási lehetőségei a gyakorlatban

Alapvetően érdemes megkülönböztetni a vegyes hasznosításra (legelő/kaszáló) használt területeket és a szántóföldi gyeptermesztést, mivel teljesen különböző fajtájú fűféleségekkel illetve fűkeverékekkel érhetjük el a kívánt eredményeket. A megfogalmazott célok elérése érdekében számos korszerű fajta illetve keverék áll rendelkezésünkre mindkét hasznosítási irányban. (keverék alatt nem feltétlenül különböző fűfajtákat kell érteni, hanem esetlegesen azonos fajtájú, de teljesen különböző habitusú fajtaváltozatok megfelelő kombinációját is)

Legelőként/kaszálóként történő hasznosítás

Alapvetően a meglevő területek fűminőségének felülvetéssel történő feljavítása vagy egy a meglevő termesztési körülményeknek és kitűzött takarmányozási irányoknak megfelelő új gyepkultúra kialakítása a cél, amelyet az ősgyep feltörésével és újratelepítésével érhetünk el. Ha a terület csapadékban szegény, érdemes olyan fűféleségeket telepíteni, amelyek kombinációja ilyen körülmények között is képes megbízhatóan magas hozamokra és minőségre. (csomós ebír, csenkesz/perje hibridek, angol és rétiperje kombinációja lehet eredményes) Magasabb fehérjetartalom esetén angolperje és herefélék kombinációjában, míg magas hozamok, jó minőségű széna és szilázs készítésének érdekében angol- és rétiperjében valamint csenkesz féleségekben érdemes inkább gondolkodnunk. Ezen hasznosítási iránynak a fő előnye az, hogy relatíve alacsony ráfordításokkal is megfelelő minőségű és mennyiségű termést tudunk realizálni olyan területeken, amelyek a korszerű szántóföldi termesztésre alkalmatlanok.

Szántóföldi gyeptermesztés:

Először azt célszerű meghatározni, hogy évelő vagy éves gyeptermesztés illetve fű/silókukorica másodvetés kombináció a fő célunk.

Fű egyszeri illetve kétszeri kaszálása és a földterület silókukoricával történő hasznosítása:

Nagyon fontos paraméter ennél a hasznosítási iránynál az, hogy mekkora az adott fűfajta vagy keverék kora tavaszi növekedési erélye, mivel nem mindegy, hogy mikorra éri el a kaszálásra kész állapotot a fű és időben el tudjuk-e vetni utána a silókukoricát. A gyors tavaszi növekedési eréllyel bíró fajták – az időjárástól függően – általában április végéig elérik a kaszálásra kész állapotot. Két kaszálást csak akkor tervezzünk, ha a füvet augusztus végétől szeptember közepéig terjedő terminusban el lehet vetni, az még az ősszel megfelelően elbokrosodik és így április végén, majd azt követően a gyors újrasarjadzást követően 4-5 hét múlva május végén újra meg tudjuk kaszálni. (a gyakorlati tapasztalatok alapján a második kaszálás hozama 70-80%-a az elsőnek, így plusz 10-20tonna/hektár többlet szenázst termelhetünk egységnyi terülen)Fenti szempontok valamint a termesztési volumenek és takarmány minőségének figyelembe vétele alapján erre a hasznosítási irányra a német/holland perjék különböző fajtaváltozatai a legmegfelelőbbek. Csak kevéssel maradnak el tőlük az egyes olaszperje fajtaváltozatok valamint az olasz/angolperje hibridek.

Egy éves hasznosítás:

Hazánkban az éghajlati adottságok figyelembe vételével 3-5 növedék hasznosítását tűzhetjük ki célként éves szinten 180-220 tonna/hektár környéki fűhozammal, amelyből az első kaszáláskor realizálhatjuk a legmagasabb hozamot. A termés mennyisége és minősége, a kaszálások száma nagyban függ az éves csapadék mennyiségétől és eloszlásától. A termésbiztonságot jelentősen növelhetjük akkor, ha öntözni tudjuk gyepkultúránkat. Éves hasznosításra számításba vehető fűféleségek közül az olaszperje és az olasz/angolperje hibridek fajtaváltozatai illetve keverékei a legalkalmasabbak. Itt szeretném megjegyezni, hogy míg az egyszeri kaszálásra szánt hibrideknél a tavaszi korai növekedési erély az egyik legfontosabb paraméter a választásnál, éves hasznosítás esetén a jó újrasarjadzási képesség, a perzisztencia és a betegségekkel szembeni ellenálló képesség paraméter együttese a meghatározó. A gyakorlati tapasztalatok az elmúlt évek változékony időjárásának következtében nagymértékű eltérést mutatnak mind a termés mennyiségére és minőségére vonatkozóan. Az első két kaszálást érdemesebb szenázsként hasznosítani, míg a 3.-4. kaszálásból inkább szénát érdemes készíteni. A magas cukortartalom miatt az olaszperjék többségéből csak nagy odafigyeléssel lehet jó minőségű szénát készíteni, mivel rendkívül nehezen száradnak meg és hajlamosak a bálák az öngyulladásra.

Több éves szántóföldi gyepkultúrák:

Az elmúlt évek időjárását és a termesztés eredményeit alapul véve, öntözés lehetőségének hiányában várhatóan csak azokon a területeken fog elterjedni, ahol a szárazabb években is van megfelelő mennyiségű csapadék. Körültekintő fajta és habitus választással tovább lehet itt is javítani a termelési eredményeket. Száraz körülmények között elsősorban a Festuca pratensis, Festuca arundinacea és Dachtylis glomerata fajok fajtaváltozatai illetve jól megválasztott keverékei jöhetnek számításba. Két éves keverékeknél normál körülmények között a jól perzisztáló és jó újrasarjadzási képességekkel rendelkező olaszperje, olasz/angolperje hibridek illetve csenkesz-féleségek kerülhetnek a figyelem fókuszába. Két évnél hosszabb időtartamra szánt keverékeknél érdemes az alj és szálfüvek megfelelő kombinációjával és az esetleges szinergizmussal számolva összeállítani keverékeinket. Itt a keverékek összeállításánál számításba vehető fajták elsősorban az angolperje,az olaszperje, az angol/olaszperje hibridek, a csenkeszfélék és a réti komócsin jöhet számításba. A több éves hasznosítás előnye lehet, hogy a vetőmag költsége több évre oszlik el és ez olcsóbbá teszi a termesztést. Azonban több éves termesztés esetén minden termelési év végén alaposan meg kell vizsgálnunk a gyep állapotát, minőségét és, ha a telepített állomány minősége úgy kívánja (szárazság, téli hideg, hópenész, stb, miatt) kora tavasszal érdemes 5kg/hektár vetőmagmennyiséggel felülvetést alkalmazni az általunk gyengének ítélt területen azért, hogy az elkövetkező években is biztosíthassuk a megfelelő termésmennyiséget és minőséget.

Gyeptermesztés az AKG támasztotta követelmények figyelembe vételével:

Az AKG elvárásainak figyelembe vételével, éves hasznosítás esetén alapvetően a Lolium westerwoldicum és a különböző herefélék (repens, pratense, resupitanium, incarnatum) keveréke tekinthető a legmegfelelőbbnek 80:20 arányban alkalmazva. Több éves hasznosítás esetén lucernát érdemes vetni illetve a lucerna, réti komócsin és réticsenkesz kombinációját (a komócsin jó talajborítottsága segít a gyommentesség megőrzésében, a csenkesz pedig emeli a fehérjetartalmat), míg nagyon száraz és kiégésre hajlamos területeken a lucerna és csomós ebír kombinációja lehet a legjobb megoldás.

Karnóth Joris – Palkó István