fbpx

Százötvenezer embert várnak a szombaton kezdődött balatonfüredi borhetekre

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 05.

Balatonfüred és vidéke nemcsak a borokról, hanem a művészetekhez fűződő kapcsolatairól is híres – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a balatonfüredi borhetek megnyitóján szombaton. A rendezvényre százötvenezer embert várnak.

Hamvas Béla írót idézve az államtitkár azt mondta: borivásnak ugyan nincsen múzsája, de helyesen jó bort csak az tud inni, aki költőket olvas, muzsikát hallgat, képekben gyönyörködik.

 

Százötvenezer embert várnak a szombaton kezdődött balatonfüredi borhetekre

 

Hangsúlyozta, a magyar borvidékek között nem illik sorrendet állítani, de egyetlen olyan borvidéke, városa sincs az országnak, mint Balatonfüred, amely a múzsákkal, a művészetekkel ilyen szoros, évszázadokon átívelő kapcsolatban lenne.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere népszerű és szerethető rendezvénynek nevezte a balatonfüredi borheteket.

Három hét alatt százötvenezer vendéget várnak a borászok és a város – mondta, hozzátéve, a látogatók a Tagore sétányra kitelepült borászatok kínálatából, valamint esténként kulturális műsorokból válogathatnak.

Elmondása szerint Magyarország legjelentősebb szőlészet-borászattal kapcsolatos rendezvényének célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a térség boraira, a kulturált borfogyasztásra, valamint a város saját borára, a Balatonfüred-csopaki olaszrizlingre.

Három héten át huszonöt borász, valamint kiskereskedők, pecsenyesütők és pálinkaházasok várják a borhetek látogatóit.

A borvidék legjobb nedűit, mintegy harminc fajtából származó, csaknem kétszázféle bort lehet megkóstolni, a boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig lesznek nyitva.

 

MTI 2013. augusztus 3.