fbpx

Több uniós támogatás jut a méhészeknek

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 05.

Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa, a szeptemberben kezdődő 2016-ig tartó harmadik szakasz még eredményesebb lehet, mert megvalósításához évi 670 ezer euróval – 200 millió forint – több, évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatásra szánt összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból – mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca illetékese az MTI-nek.

A program 2004-es beindítása óta mintegy 30 százalékkal növekedett a méhcsaládok száma és meghaladja az egy milliót.

Ennek alapján egy átlagos évben a méhek 20-25 ezer tonna mézet állítanak elő.

Az idei évben azonban a hideg tavasz és a forró, aszályos nyár miatt kevés méz nyerhető a kaptárakból.

A termelők a korábbi évekhez képest alig fele akkora mennyiségre számíthatnak.

 

Több uniós támogatás jut a méhészeknek

 

A nemzeti program eredményeként az elmúlt években javult a méhészeti eszközök technológia színvonala.

Hatékonyabb a méheket támadó betegségek ellen a gyógyszeres védekezés, ami a méz minőségben is megjelenik.

 

A magyar méz kapós termék a nemzetközi piacon.

vonzerejét fokozza, hogy garantáltan GMO-mentes növények virágáról gyűjtik a méhek a nektárt, mivel a hazai törvények tiltják génmódosított vetőmagvak termesztésbe állítását.

A megközelítőleg 20 ezer családnak megélhetést, jövedelem kiegészítést jelentő ágazat évente mintegy 20 milliárd forintnyi bevételt termel, ami a mezőgazdaságból származó teljes termelési érték 1 százaléka.

Az ágazat szerepet játszik a vidék népességmegtartó képességének erősítésében és az ökológiai egyensúly fenntartásában is.

Fontos a méheknek köszönhető közvetett haszon: a növények beporzásával több száz milliárd forint értékű többletterméshez járulnak hozzá a zöldségek, gyümölcsök és más növények körében.

Tantó Sándor példaként említette, hogy a méhek közreműködése nélkül almából egy kilónyi termés helyett, legfeljebb 10 dekányit lehetne szüretelni a fákról.

A következő években a méhészetnek szánt többlettámogatás nyomán növekedhet az ágazat versenyképessége, a méheket veszélyeztető varró atka elleni védekezésre korszerűbb gyógyszerek alkalmazhatók.

Az élelmiszer biztonsági előírások betartása érdekében növekedhet a technológia színvonala, s ezzel garantált marad a jó minőség megőrzésére, amely pedig fontos népegészségügyi tényező – fejtette ki.

Örvendetes, hogy az egészségesebb táplálkozás terjedésével a korábbi fejenkénti 40 dekás átlagról mára 70-80 dekagrammra növekedett a mézfogyasztás Magyarországon, ami a célok szerint tovább emelendő – hívta fel rá a figyelmet Tantó Sándor.

 

 

MTI 2013. augusztus 3.