fbpx

Szegedi kalászosok gyöngyszemei

Írta: - 2017 augusztus 21.

Jól tudjuk, hogy a sikeres búzatermesztés legfontosabb feltételei a termesztési környezet – talajadottságok, elővetemény, agronómiai és agrotechnikai adottságok –, az időjárás és a biológiai alapok. Ez utóbbihoz a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. már évtizedek óta kalászos fajtáival és azok magas biológiai értékű vetőmagjával járul hozzá.

2016-ban országosan, több mint 180 búzafajta volt hivatalos szaporításban. A kínálat nagy és a fajták cseréje olykor indokolatlanul is gyors. Ma már nem gyakori, hogy egy-egy fajta évekig, sőt évtizedekig a köztermesztésben maradna.

A „maradók” csoportjába tartozik a 12 éve elismert GK Csillag és GK Békés, melyek vetésterülete napjainkban is jelentős. Sikerük titka a kiegyenlített terméshozam, illetve az átlagosnál jobb, stabil minőség, összességében a gazdaságosság, piacosság.

Fehérjehozam tekintetében a GK Pilis, a GK Futár, a GK Berény és a GK Ígéret eredményeit emelhetjük ki. Az utóbbi években a termelők igénylik a nagy termőképességre képes fajtákat, még akkor is, ha azok minősége kívánni valót hagy maga után. A GK Szilárd nevű fajtánk (8,3 t/ha) az, amelyik kielégítheti az ilyen irányú igényeket úgy, hogy minősége legrosszabb esetben is malmi marad.

A legújabbak: GK Arató, GK Bagó.

Kínálatunk 2016-ban két új bőtermő búzafajtával bővült. A GK Arató elsősorban kiemelkedő terméspotenciálja miatt tarthat számot a termelők érdeklődésére. Egy olyan középkései érésű, szálkás kalászú fajtáról van szó, amely a NÉBIH három éves kísérleteiben a hibridbúzák szintjén termett. A GK Arató három éves terméseredménye 10,2%-kal haladta meg a kontrollok termésszintjét. Új fajtánk nagy termőképessége mellett ellenálló a sárgarozsdával és a kalászfuzáriummal szemben is.

A GK Bagó szálkás kalászú, korai őszi búzafajta elsősorban alkalmazkodó képessége és kiváló, stabil malmi minősége miatt érdemel figyelmet. Kitűnő reológiai mutatói és kiváló kenyérsütési minősége nagy termőképességgel párosul. Ez a fajtánk is az átlagosnál ellenállóbb a sárgarozsdával szemben, de a többi jelentős gombabetegséggel szemben is jó rezisztenciális tulajdonságokat mutat.

Durumbúzában az országos vetésterület 12-18 ezer ha körüli. Az idén 20 éves GK Bétadur a mai napig Magyarország egyik legnagyobb területen termesztett fajtája. Kiváló termésbiztonsága és prémium minősége (kiváló bétakarotin-tartalom és üvegesség) miatt népszerűsége a durum vertikumban töretlen. Új fajtánk a GK Julidur. Termőképessége és kiváló minősége mellett elsősorban kitűnő rezisztenciális tulajdonságai érdemelnek figyelmet. A levélbetegségek közül a sárgarozsdával való ellenálló képessége egyedülálló, de a többi betegséggel szemben is átlagon felüli ellenálló képességgel rendelkezik.

A GK Szemes továbbra is a legnagyobb területen termelt őszi tritikálefajta hazánkban, de a szintén rekordtermésekre képes GK Maros is hasonló pályát futhat be.

Őszi árpából elsősorban a GK Judyra hívnánk fel a figyelmüket, évek óta növekvő területen kiemelkedő eredményekkel termelik országszerte. A GK Impala őszi zabunk nemcsak szemtermésben, de takarmánykeverékekben is kiválóan teljesít.

Virágné Pintér Gabriella