A földforgalmat érintő javaslatok mellett az agrárium szereplőinek versenyképességét javító jogszabályi módosítások is hatályba léptek 2019. január 11-én, tudtuk meg a NAK oldaláról. A kamara egy új kiadványban összefoglalta a legfontosabb változásokat.
A 2017-es kamarai választásokat követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egyik fő céljának a földforgalmi törvény finomhangolását tűzte ki az új ciklusra. Ezt a kamara az „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” című, többéves fejlesztési javaslatcsomagját bemutató kiadványában is kiemelt témaként kezelte. A megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a NAK a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) együttműködve tavaly ősszel törvénymódosító javaslatokat nyújtott be.
Az Országgyűlés által 2018. december 12-én elfogadott módosítások 2019. január 11-én léptek hatályba. A földforgalmi szabályozást érintő módosításokról készült kiadvány rövidesen elérhetővé válik a falugazdászoknál, illetve letölthető a NAK honlapjáról.