fbpx

Takarékbank: a támogatás nem minden, a kedvezményes hiteleké a jövő

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2020 október 05.

A Takarékbank Zrt. szeptemberben, a Bábolnai Gazdanapokon rendezett minikonferencián az év első felének ágazati számait elemezte, majd kitért a hitelek és támogatások terén zajló folyamatokra.

 

Szerencsés és peches ágazatok

Az Agrár Üzletág ügyvezető igazgatója, Hollósi Dávid rámutatott, a koronavírus nem egyformán érintette az egyes szegmenseket. Míg a tojástermelés profitált belőle, addig a brojlercsirke-előállításban fekete számokat hozott az első félév. A sertésszektor esetében szépen indult az év – a kínai sertéspestis miatt –, de éppen a gazdanapok idején vált nyilvánossá, hogy Európa legnagyobb termelője sem menekülhet a kór elől. A németországi afrikai sertéspestises eset előrevetíti az ágazat mélyrepülését a második félévben. Az időjárási anomáliák is megtették a maguk hatását: a méhészek számára az idei pergetési szezon az elmúlt 40 év legrosszabb eredményét hozta, az almatermés harmada fagykárt szenvedett, ugyanakkor a szántóföldi növénytermesztés a nehéz indulás után szépen összeszedte magát a nyáron, és rekordtermésre van kilátás napraforgóból, kukoricából is. A gabonakereskedelem szebb számokat hozott az első félévben, mint tavaly, és a gépberuházások értéke is túlszárnyalta a tavalyit.

 


Hollósi Dávid

 

Nőtt a hitelek iránti érdeklődés

A pandémia rávilágított, hogy van helye a külföldi piacokon a magyar termékeknek, az exportképességet azonban még javítani kell, ez pedig nem megy beruházások, fejlesztések nélkül” – jegyezte meg az ügyvezető igazgató. Hangsúlyozta: a fejlesztések ösztönzése érdekében arra törekednek, hogy ebben az évben előrébb hozzák a támogatások előfinanszírozását. A Takarékbank Zrt. úgy érzékeli, hogy az agráriumban a hitelezési kedv nem csökkent a járvány alatt, sőt inkább javult. Júliusban már egyenesen száguldott a pénz a vállalkozásokhoz, amiben a Takarékbank kiemelkedő szerepet játszott. Május és július között megháromszorozódott az Agrár Széchenyi Kártyára folyósított hitelek száma, ezzel az idei ASZK-hitelek 72 százalékát a Takarékbank folyósította. A Takarék Csoport emellett az agrárgéplízing terén is messze a piaci átlag felett teljesített az első félévben, a hatodik helyről a harmadik helyre ugrott előre a kihelyezett összeg nagysága alapján.

Hollósi Dávid a Közös Agrárpolitika kapcsán megjegyezte: pillanatnyilag a támogatások adják az agrárjövedelmek felét-kétharmadát, de ez nem maradhat így a végtelenségig. „A mezőgazdaság sorsa már nem a saját kezében van” – fogalmazott, azaz a szakmát érintő jogszabályi-támogatási környezet már a globális kereskedelmi egyezményektől és a társadalmi elvárásoktól függ. A következő pénzügyi ciklusban szerencsés helyzetben még megmaradhat az egy hektárra eső támogatások mostani szintje, de arra kell készülni, hogy fokozatosan háttérbe szorulnak a vissza nem térítendő juttatások. Közeledik a kamattámogatott hitelek fénykora. A Széchenyi Kártya és a legújabb Növekedési Hitelprogram, az NHP Hajrá sikere azt bizonyítja, hogy az agrárium már szívesen él a kedvezményes kamatú, visszatérítendő forrásokkal is.

A Takarékbank ezért elkészített egy Hitelezési kisokost is a gazdák számára, amelyben példákkal világítja meg, kinek milyen célra milyen forrást érdemes igényelnie, és hogyan zajlik a hitelezés folyamata. „Átláthatóvá, érthetővé szeretnénk tenni mindazt, amit az ügyfeleink finanszírozásáért teszünk, így már nem csak a naturáliák, hanem a pénzügyek terén is közös nyelvet beszélünk” – mondta Hollósi Dávid ügyvezető igazgató a kisfüzet bemutatásakor. A Takarékbank mintegy 200 milliárd forint finanszírozást nyújt az ágazat szereplőinek.