Tavaly a tavaszi búza beszerzése már januárban gondot jelentett a gazdálkodók, illetve a vetőmag-kereskedők számára, mely alapvetően két okra vezethető vissza.
Egyrészt a tavaszi kalászosok vetőmag előállítása évről-évre alapvetően szűk keretek között történik, mind vállalkozó szellemű vetőmag-előállítók, mind szaporító területek tekintetében, s ez utóbbiak területnagyságát, terméshozamát is számos esetben lényegesen csökkentette a 2010. évi belvíz a termény előállító területekhez hasonlóan.
Másrészt növelte a hiányhelyzetet a tavaly őszi kedvezőtlen vetési körülmények miatt lényegesen megnövekedett kereslet is, mely számos esetben a hazaihoz képest jóval drágább import vetőmagot is hajlandó volt megfizetni, csak búza legyen és tavasszal vethető.
Tény, hogy a tavaszi búza gyakorlati megismerésére olyanokat is rávitt a kényszer, akik mindez idáig hallani sem akartak felhasználásáról.
Ez nagyon jó lehetőséget adott a tavaszi búzafajtáknak arra, hogy szélesebb termelői körben, különböző termőtájakon és termesztési körülmények között a gyakorlatban is megmutassák a rájuk jellemző agronómiai tulajdonságokat, továbbá a hazai klímán realizálható termőképességüket és az őszieknél jellemzően jobb minőségüket.
2011 ősze éppen ellenkező okból jelentett sokaknak „fejfájást”: csapadék helyett annak hiányával gyűlt meg a baja a szántóföldön gazdálkodóknak.
A vetési szezonban a megfelelő magágykészítés lehetősége sok esetben meghatározó volt az őszi fémzárolt vetőmagok rendelésénél, felhasználásánál, viszont az elhúzódó vetésidő lehetősége előre vetíti, hogy 2012 tavaszán átlagos tavaszi búza szezonnal lehet számolni.
2011 tavaszán szinte minden korai vetésű növényfajra kivétel nélkül megnőtt a kereslet, így az étkezési száraz borsó, tavaszi árpa és a tavaszi zab is követte a tavaszi búza példáját.
Az Elitmag Kft. e növényfajok tekintetében is üzemileg kipróbált fajtákkal készül a 2012-es vetőmag szezonra.
Immár hat éve, egyre növekvő érdeklődés mellett foglalkozunk étkezési száraz borsóval, ahol a tavaszi vetésűeknél vezérfajta a féllevélkés, sárga magvú Santana (2006), melyhez választékbővítőként a zöld magvú Zekon (1998) áll rendelkezésre.
A tavaszi árpa vetőmag piacán a nagy múltú Jubilantot utolsó évében véglegesen váltja a Conchita (2009) klasszikusan sörárpának nemesített fajta.
A termesztési tapasztalatok szerint a jelenleg vezető sörárpákhoz hasonló agronómiai tulajdonságok jellemzik figyelemreméltó terméspotenciál mellett (2011: Nagylózs 5,9 t/ha; Kaposvár 6,1 t/ha).
Az őszi életforma (Mv Hópehely; 2007) megjelenése és folyamatos terjedése mellett megmaradni látszik a
tavaszi zab céltudatos felhasználóinak tábora, akik részére a kiváló állóképességű, kiemelkedő termőképességű és beltartalmi minőségű Mv Pehely (2006) a megfelelő választás, kiegészülve a magasabb növényállományú és versenyképes termőképességű Kwant (1998) fajtával.
A felsorolt fajtáknak szinte az összes II. fokú vetőmag készlete felett az Elitmag Kft. rendelkezik, ezért javasoljuk, hogy közvetlenül központi elérhetőségeinken jelezzék vetőmag igényüket.
E-mail: [email protected]
Fajtainformáció: www.elitmag.hu