Teljesen leveszik a gazdákról ezt a terhet

A járvány mellett a szárazság is fenyegeti az agráriumot, ezért fontos nemcsak további lépéseket tenni az öntözés megkönnyítéséért, hanem a helyi érdekű vásárlási lehetőség megtartásáért – mondja az agrárminiszter.

Csak be kell kopogtatni

Bár ezekben a napokban-órákban érkezett némi csapadék, a szárazság még mindig fenyegeti az őszi növényeket és természetesen a friss vetések fejlődését is. Az öntözésfejlesztés tehát újra és újra az érdeklődés homlokterében áll. – Imádkozunk az földeket átáztató esőkért, mert március eleje óta nem hullott csapadék – erősíti meg az ágazat aggodalmait a szakminiszter, aki ugyanakkor hangsúlyozza, bár vízhiányos időszakokban a gazdák nagy kedvezménnyel tudnak vízhez jutni, hosszú távon tartós megoldás kell az öntözés érdekében. Nagy István a Horizont Médiának adott exkluzív nyilatkozatában emlékeztetett,  az állam adminisztratív eszközökkel segíti ezt a célt: az öntözési ügynökség, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény révén a minimális adminisztráció gyors lehetőséget biztosít, hogy a gazdák engedélyhez jussanak. – Ma már ott tartunk, hogy a gazda megjelenik a helyrajzi számmal, mi hivatalból elvégezve minden vizsgálatot lefolytatunk, minden engedélyt megadunk, sőt műszaki megoldásokat is szeretnénk biztosítani a gazdáknak, hogy adott területükön mi a leghatékonyabb, leggazdaságosabb öntözési mód.

Ezért tévedés a piaczárlat

Az agrárminiszter újra hangsúlyozta a helyi piacok megnyitásának, nyitva tartásának fontosságát is. – Ezek biztosítanak alternatív vásárlási lehetőséget, erősítik a helyi gazdaságot, segítik a helyi termelőket, sok ezer család megélhetését. Hogyan biztatjuk az embereket önellátásra, ha bezárjuk a piacot? – fogalmazott a tárcavezető, rámutatva: téves az önkormányzatok intézkedése, ha bezárják a piacot, mert a szabadterű helyett zárt bevásárlóhelyekre kényszerítik a vevőket, ahol ráadásul kevésbé a helyi termékek dominálják a kínálatot.

 

öntözés