Töltéstaván megfognak minden forintot

Az agronómusi szoba falán egy évszám nélküli, de régi térkép feszül, amelyen zöld festékkel a legelőket színezték ki. A többtenyérnyi foltok arról árulkodnak, hogy nagy kaszálók, rétek és legelők húzódtak errefelé, s a paraszti időkben feltehetően jelentős számban tartottak szarvasmarhát, legelő állatokat.

Házigazdánk meglepő módon azt mondja, manapság a községben alig néhány család bajlódik tehénnel, kevés nagy kérődző állatot látni a legelőkön, és noha a házak körül sertést, tyúkot még itt-ott tartanak, de sehol nincs nagy állattartás.

Az egykori szövetkezetből kialakult zrt-ben a marhatelepet 6 éve szüntették meg, az istállók egy részét felújították nemrégen, ahol 800 anyakocát és annak szaporulatát gondozzák.

Rét és legelő szinte nincs a határban, idővel a helyét felszántották, hogy ott nagyüzemi módon haszonnövényeket termesszenek.

Boros Jánost a korábbi elnök csábította át Töltéstavára, jó munkát, szakmai előrelépést és versenyképes fizetést ígérve.

A fiatal agrármérnök elfogadta az ajánlatot, és párjával előbb a szomszédos nagyvárosban, Győrben találtak maguknak lakást, most ősszel pedig átköltöztek a közeli Ménfőcsanakra, egy kertes társasházba.

 

 

 

Nem mindennapi ajánlat

Töltéstava fiatal község, 1936-ban szakadt el Pértől.

A lakosság zöme a tíz kilométerre fekvő Győrben keresi meg a kenyerét.

Az emberek gépkocsival közlekednek, de gyakran fordul be a község főútjára a távolsági autóbusz is.

A falusi nyugodtság újabban vonzerő sokak szemében, mind többen hátat fordítanak a nagyvárosi életnek, s kiköltöznek a tömbök közül a gyarapodó kistelepülésre.

A Kocsról érkező Boros Jánosnak is „más volt a vidék”, itt a földek jóval szélsőségesebbek, akad kötött rész, homokos folt egyaránt a rábízott 1.600 hektárnyi területen, amelynek jelentős része bérlemény.

A legtöbb táblában pedig sekély a termőréteg. Ugyan a legnagyobb szántóföldjeik Töltéstaván és Pázmádfaluban húzódnak, ám nehezíti a gazdálkodást, hogy a birtoktestek szétszórtak, egy-egy kisebb területük belóg Győr valamint Ravazd határába, egy harmadik pedig a Pannonhalmi Borvidékbe.

Ezzel együtt most úgy fogalmaz, ilyen állásajánlatot nem mindennap kap az ember –, s 2010 október végén átvette a feladatokat, ahogyan mondja „a kukoricatörés és az őszi szántások csúcsán”.

 

Az öt főnövény

A legnagyobb területek a szántóké. A kukorica és az őszi búza vezeti a sort.

Az előbbiből átlagosan 500-600 hektárt vetnek, utóbbiból 400-at.

A határból 200 hektárnyi a napraforgóé, 180 körüli az őszi árpáé, de a repce is elfoglal 200-250 hektárt.

Ezekben a növényekben látják a jövőt, ezt stabilan vállalják, amit időnként mégis átír az időjárás szeszélye.

Például a szárazság és az igen késő őszi esőzések legutóbb alaposan felforgatták a vetésforgó elképzeléseket.

A talajművelést a tárcsázásra, mélyszántásra alapozzák. Ez persze idővel változhat.

Főleg ha abból indulnak ki, hogy tavaly augusztusban kivetette az ekét a föld, az igen későn jött első komolyabb eső pedig mindjárt havat hozott magával.

A repce mégis túlélte. A lekerült elővetemény helyét tárcsázták, hengerrel lezárták, kiszórták az alaptrágyát, majd augusztusban nagy kínlódással szántottak.

A szeptemberi kevés eső ellenére jól kelt a repce, fejletten ment végül tél alá, s most május végén nyoma nincs a korábbi viszontagságoknak.

 

Szép, egységes, jó termést ígér.

Boros János úgy értékel, hogy tavaly, látva az időjárás alakulását, előre kiegyezett volna a kukorica 7 tonnás eredményével, noha errefelé tíz tonna és afeletti átlagokkal nevelik.

Amennyire lehet, mindig korán vetnek, többnyire április első dekádjában.

Most is igyekeztek a munkával, hogy ne maradjon sok vetnivaló május elejére, legfeljebb a kisebb táblákban.

Két hatsoros gépet használtak, máskor mindig szinte megállás nélkül dolgoznak, most azonban, amilyen nehezen indult a tavasz, március közepén őket is eltorlaszolta a nagy hóesés és vihar, olyan gyorsan haladtak a vetőgépek, így nyújtott műszakokkal is elvégezték a feladatokat.

Szakmai szempontból lenne igényük a szántás nélküli talajművelési eljárásra, végül is jól jönne az energiaszámlák csökkentése, de a jó állapotú talajművelő gépeiket nem kívánják lecserélni.

Boros János szerint a szántás nélküli művelés mellett pártolók ritkán hangsúlyozzák a szármaradványok gondját, költségét.

Látta ő is, levágták a termést, lazították a talajt, de ott maradt a rengeteg szármaradvány, ami a kikelő növény indulásához nem egy ideális állapot.

Ehhez nem egy náluk ismert és megszokott technológiát, gépsort kell alkalmazni, hanem egy másik jellegűt, ehhez pedig egyelőre kevés a rákölthető pénzük.

A kukorica egy biztos növény, de a sertésnevelő ágazatuk igényli a saját termelésű gabonát és a szóját.

Ez utóbbiból mennyi kellene? E kérdés gyakran elhangzik vezetői értekezleteken, a mennyiség attól is függ, hogy miként formálódik, gyarapodik az állatállományuk.

A szója igényét nehéz előre megbecsülni, de a szükséges mennyiséget sehogyan nem tudnák megtermelni.

Két éve 140 hektárt szavaztak meg a szójának, mégsem lett elegendő.

Mérlegelték, hogy mekkora területet kifizetődő elvenni a többi haszonnövény elöl.

Kell a takarmánynövény, de az árunövényeket is meg kell termelniük, elvégre főként abból élnek meg a cégnél.

A növénytermesztésben Boros János a főagronómus, kollégája a termelésirányító.

Összesen tizenhárman szántanak, vetnek, végzik el a növényvédelmet, s aratják le a termést, sőt önerőből oldják meg a fuvarozás gondjait is.

A növényvédőszer-forgalmazók különféle módszereket ajánlanak például a kukorica gyomirtásához.

A mosonmagyaróvári egyetemen növényvédelmi szakmérnöknek is kitanult Boros János a javaslatokra és tanultakra támaszkodva tavaly a kukorica vetésterületének jelentős részén a vetés utáni alapkezelést választotta munkaszervezési okokból.

Mit ad isten, az alapkezelés a csapadék hiánya miatt nem sokat ért, csak állománykezeléssel bírtak a gyomokkal.

Most ellenben csak az állományban végzett védekezés mellett döntöttek.

Már látszik az eredmény, eddig jobban sikerült a védekezés, mint legutóbb.

Ha kell, kultivátorral is utána mennek gyomoknak, ne vehessék el az erőt a kukorica elől.

Amikor Töltéstavára érkezett, abban az évben egy ország fuldokolt az esőtől, mindent elleptek a gyomnövények.

Errefelé a köles, fehér libatop, pokolvar libatop, parlagfű és a csattanó maszlag fertőzött leginkább.

Boros János úgy látja, a szántással és a szükséges vegyszerhasználattal jól kordában tarthatják a gyomokat.

 

 

Kivártak a tavaszi trágyázással

Az őszi kalászosok esetében vetnek hazai és külföldi fajtákat egyaránt.

Igazából nem takarmánynak valót, hanem minőségi malmi búzát szeretnek aratni. Jobban és könnyebben tudják értékesíteni.

A fajtákat tapasztalat alapján választják ki, egyik sem kap különleges bánásmódot.

Ellenben a növényvédelem időzítése a lényeges, ez a döntő. Rendszeresen szemlézik a határt, ellenőrzik, hol és mikor támadnak a kórokozók, rovarok.

Egyes fajták kevésbé érzékenyek, mások esetében végzetes lehet a kivárás.

Arra rendezkedtek be, hogy a gyomirtásokon felül kétszer kezelik a növényeket. Minden védekezésnél mikroelemekkel dúsított lombtrágyát is kevernek a rovar- és gombaölő szerekhez.

Alaptrágyának 200-250 kilónyi, 9-20-30-as összetételben választanak a műtrágyákból, tavasszal kétszer fejtrágyáznak.

Elsőként 200 kilogramm, másodjára 150 kilogramm pétisót szórnak ki.

Tavaly ammónium nitrátot használtak, idén átálltak a pétisóra, főként, hogy ne kelljen bajlódniuk a különleges előírásokkal, és így reményeik szerint elkerülhetik a várható ellenőrzések vegzatúráit.

Ha nem muszáj, az ember nem csinál magának plusz munkát.

Nem arról van szó, hogy a forgalmazó nem hozná ki akár naprakészen a szükséges mennyiséget, sokkal inkább az nyomott a latban, hogy a raktárba tett készlettel jobban gazdálkodhatnak, illetve kényelmesebb kiszolgálniuk a náluk kopogtató helyi gazdákat.

 

Töltéstaván jellemzően közepes a talaj humusztartalma.

A foszfor és a kálium szint szinte táblánként változó, néhol közepes, máshol jól ellátott, addig rézből és cinkből csak nyomokat találni.

Az őszi árpát főként a sertéstelepeik igényére termesztik, a takarmányszükséglet biztonsága elsődleges, csak a fölösleges mennyiséget kínálják fel eladásra.

A felújított sertésólak modern komfortja nem fogadja be a visszamaradt rengeteg szalmát, a még fenntartott öreg ól esetében pedig csupán minimális mennyiséggel számolnak, így a gabona szalma nagy részét beforgatják a talajba.

A kiváló búzával korábban sem voltak értékesítési gondjaik, főként, hogy az eső errefelé nem sietteti az aratást.

Tavaly például mire megjött a nyári zápor, akkor már a munka végén jártak, és pont akkora táblákban érte a kombájnokat, hogy még teljesíthették a keverőüzem búzaigényét.

Ezzel együtt keveset adott a búza, a csapadékhiánnyal nem lehetett mit kezdeni.

Boros János szerint, ha áprilisban kalászol a búza, az sok jót nem jelent, miként az sem, ha eső híján ősszel nem képes bokrosodni. Az október elején elvetett búzák esetében szépen fejlődött az állomány, a november közepén vetett állományoknál már látni lehetett, ott ezúttal közepes terméssel számolhatnak.

Szerencsére enyhébb volt errefelé a kora tél, s február közepén megenyhült az időjárás.

Sokan hitték, vége a télnek, hozzáláttak a műtrágyák kiszórásához. Ez, mint utólag tudjuk, a márciusi hóesés és lehűlés miatt hibának bizonyult.

„Mi kivártunk, megvártuk a hó elolvadását, ezzel elkerültük, hogy az olvadó hóval túl mélyre szivárogjon a tápanyag”.

 

Nem egyszerű sosem a döntés

A tavaszi gépi munkák az áprilisi vetések idején torlódhatnak.

Több csapatra osztva dolgoznak a földeken. Az aktuális teendőkben a repce élvez elsőbbséget, vagyis míg az egyik csoport folytatja a vetést, addig a másik elvégzi a talajmunkát, növényvédelmet.

Az utolsó tábla kukorica elvetését követően kerítenek sort a szójára.

Töltéstava vidéke nem ideális a szójának, de a növénytermesztés támogatási kötelezettsége miatt fel kellett vállalni a termesztését. A szója a sertéstartás ideális fehérjenövénye lehetne, de nem mindenképpen.

Boros János emlékeztetett rá, hogy a száraz meleg a szóját alaposan meggyötörte, végül elmaradtak az 1 tonnától, holott korábban arattak már 1,5-2 tonnát is.

Arra senki nem számított, hogy a vetés időszakában már tombolhat a hőség, a gyomok gyorsabban nőnek a szójánál.

Főként a libatop okozott gondot. A 12 cm-es sortávval vetett szója esetében a sorközi művelés szóba sem jöhetett, a kémiai védekezésen kívül nem volt más lehetőség.

Az sem segített, hogy rövid tenyészidejű fajtákból választottak, bízva abban, hogy szeptember végén, október elején arathassanak.

 

A közelmúltban felújított sertéstelepen hígtrágyás rendszert működtetnek.

A trágyaelhelyezés komoly kötöttségekkel jár együtt.

Előbbre hozták a tilalmi időszak kezdetét, fagyos időkben megtiltották a kijuttatását, így ősszel és kora tavasszal úgy kell „sakkozni”, hogy eljussanak azokra a táblákra, ahová kaptak kijuttatási engedélyt.

Kötöttség az is, hogy a trágyát azonnal be kell dolgozni a talajba, és két héten belül be kell vetni.

A munka szervezése, időzítése mind Boros János tiszte, miként az is, hogy a négy szippantó kocsi és a trágyaszóró reggeltől estig folyamatosan úgy dolgozzon, hogy a lakóházakhoz közeli földeket nem érinthetik, és a szórógépek után folyamatosan tárcsázzanak, szántsanak.

Töltéstaván is érthető elvárás, hogy minden forintot meg kell fogni.

A trágya hasznosítása mellett mivel lehet még takarékoskodni? A növényvédelemmel.

Ez értelemszerűen megint csak Boros János asztala. A takarékosság kulcsa az optimális időszak, és készítmény kiválasztása.

Szakmérnöki vizsga ide, tapasztalat oda, az időszerű védekezésben nem egyszerű a döntés.

A pannonhalmi magaslatok tövében három napból kettő idején számolni kell kisebb-nagyobb szelekkel, illetve a csapadék is rapszodikus, míg az egyik határszélen esik, a másikon izzik a levegő.

Azért nem kell aggódni, szakszerű munkát várhatunk, hiszen Boros Jánosnak jó professzorai voltak Mosonmagyaróváron, sőt már korábbi tanáraitól sokat tanult a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskolában.