Trágyakezelés

Borítókép
Trágyakezelés

A termések betakarításával a talajból évről évre kivont tápanyagokat rendszeresen pótolni kell. A talaj trágyázásának alapvetően kettős célja van: a növényi tápanyagok pótlása a talajban, valamint a talaj szerkezetének javítása, humuszanyagok képzése.

A műtrágyák a növényi tápanyagokat ugyan pótolják, de a humuszképzésre, a talaj szerkezetének javítására önmagukban nem hatnak. Azokat az anyagokat, amelyek a fenti kettős célnak egyidejűleg megfelelnek, szerves trágyáknak nevezzük. Ez utóbbiak lehetnek istállótrágyák, komposztok, zöldtrágyák, stb.

A mikroorganizmusok szerepe az istállótrágya érlelése során

Az istállótrágya szerves vegyületekben igen gazdag, és olyan közeget képez, amelyet a legtöbb mikroorganizmus számára kedvező. Ennek következtében az istállótrágya mikroflórája – különösen kedvező tárolási feltételek mellett – rendkívül gazdaggá alakítható. Az érlelést jelentő mikrobiális folyamatok, amelyeknek során a növények számára felvehető NPK aránya növekszik, megindul a humuszképződés nagyban függenek a trágya összetételétől, aerob vagy anaerob állapotától, a nedvességtől és a hőmérséklettől.

Az állatok friss ürüléke – amelynek egy grammjában több milliárd mikroorganizmus van – keletkezésével egy időben bomlik. Ez a bomlási folyamat megfelelő irányítás nélkül nemcsak szükségtelen anyag- és energiaveszteséggel jár, hanem a patogén szervezetek elszaporodását is elősegíti. A legcélszerűbb az lenne, ha a friss ürüléket azonnal a talajba vinnénk. Erre azonban csak egészen kivételes esetekben van lehetőség, éppen ezért az ürüléket tárolni, kezelni szükséges. A kezelés fő formája szerint almos és alom nélküli eljárást, azaz almos istállótrágyát és hígtrágyát különböztetünk meg.

A hígtrágya kezelése

Meg kell jegyezni, hogy a hígtrágya ugyan nem szennyvíz, hanem értékes folyékony trágya, ennek ellenére helytelen kezelése esetén igen súlyos környezetkárosító hatásai lehetnek. A hígtrágyakezelés feladata a keletkezett hígtrágya elhelyezéséről, felhasználásáról való olyan rendszeres gondoskodás, amely a hígtrágyában lévő energiakészlet minél racionálisabb hasznosítását teszi lehetővé.

A hígtrágya a felszíni, de a felszín alatti vizekre is igen veszélyes lehet, ugyanakkor m3-enként 3-5 kg vegyes műtrágya-hatóanyaggal egyenértékű NPK-t és a növények növekedéséhez szükséges több más elemet is tartalmaz. Éppen ezért a hígtrágyát célszerű a növénytermesztésben talajerő-utánpótlásra felhasználni, de ez előtt a környezetvédelmi előírások érvényesítése céljából és az adott környezet frekventáltságától függően kisebb-nagyobb mértékben kezelni kell. A kezelési eljárások közül azokat célszerű előnyben részesíteni, amelyekkel a környezetvédelmi előírások teljesítése mellett a hígtrágya értékes anyagai is kinyerhetők, s ezzel a költségek jelentős mértékben csökkenhetők. Ezt az elvet legjobban a hígtrágya anaerob kezelésével lehet megvalósítani, hiszen a naponta újratermelődő hígtrágya a folyamat kitűnő alapanyaga. Hazánkban a hosszabb idő óta ismert és az újabb hígtrágya kezelési módok közé tartozik pl.:

  • homogenizált öntözés;
  • a szilárd és a folyékony fázis elválasztása, öntözés, szántóföldi elhelyezés;
  • kémiai, biológiai tisztítás, iszaphasznosítás (takarmányként);
  • iszaphasznosítás; stb.

A felsoroltak közül az iszaphasznosítás az újabb eljárások közé tartozik, ami mikroorganizmusok segítségével, anaerob fermentációval történik. A különböző módszerek költségeit összehasonlítva megállapítható, hogy a biotrágya-termeléssel egybekötött eljárás a beruházási költségek tekintetében is versenyképes lehet más módszerekkel, az üzemköltségeket tekintve pedig az egyetlen nyereséges módszer. Az anaerob kezelés ui. lényegesen csökkenti a hígtrágya környezetszennyező hatását. A NPK aránya megmarad, humuszban gazdag iszapmaradvány képződik. Az sem közömbös, hogy a kirothasztott hígtrágya patogén csíraszáma a minimálisra csökken, kellemetlen szaga pedig megszűnik.

Az istállótrágya kezelése

A hagyományos (almos) istállótrágya az állat szilárd és híg ürülékének alommal alkotott keveréke. A három összetevő aránya még ugyanazon állat trágyájában is változó, de különösen eltérő a bélsár és vizelet minősége állatfajok és -fajták szerint. A komponensek minőségét erősen befolyásolja az is, hogy milyen takarmányokkal etetik az állatokat.

Az alom a hagyományos állattartásában nélkülözhetetlen volt, s remélhetőleg – ha korlátozottabb mértékben is – a jövőben újra az lesz. Az alom is igen változó lehet: szalma, szecskázott szalma, tőzeg vagy szükségalom (fűrészpor, ősszel lehullott falomb) stb.

A nedvszívóképesség az almozás és a trágyakezelés gazdaságosságát is befolyásolja. A jobb nedvszívóból kevesebb is elegendő, így kisebb a szállítási költség. A lebomlási sebesség ismerete a trágyahasználat szempontjából fontos. A tápanyagtartalom vonatkozásában meg kell említeni, hogy az alomanyagok általában sok szénhidrátot tartalmaznak, különösen cellulóz- hemicellulóz, lignin- és pektintartalmuk magas, ásványi sókban és nitrogénben viszont szegények.

A bélsárban jelentékeny mennyiségű fehérje van, ami lehetővé teszi a mikroorganizmusok kiegyensúlyozott táplálkozását. A vizelet N-tartalma és ásványi összetevői igen jelentősek, de a szénhidrátot szinte egyáltalán nem tartalmaz.

A komposztálás mikrobiológiája

„A komposztok olyan szerves trágyák, amelyek szilád és folyékony szerves hulladékokból, továbbá a célszerűség szerint hozzájuk kevert ásványi anyagokból, irányított lebomlási folyamatok útján készülnek (komposztálás)” – így határozza meg az MSZ-08 0015-58 MÉM Ágazati Szabvány.

A komposzt végterméke a lebontott és átrendeződött szerves anyagot stabil formában tartalmazza. Ez a folyamat végbe mehet természetes úton, emberi beavatkozás nélkül is felhalmozott vagy felhalmozódott szerves anyagokban. Az istállótrágyában a szerves anyagok bomlékonyak, nem is tekinthetők komposztnak. Nem tekinthetők komposztnak a tőzeges fekál- és sertéstrágyák, valamint az olyan hulladékanyagok sem, amelyek szerkezete ugyan hasonlít a komposzthoz, de nem mentek át azon az aerob biotermikus folyamaton, amely a komposztálás lényege.

A komposzt alapanyaga lehet bármely mezőgazdasági, erdészeti, kertészeti, ipari, kommunális eredetű hulladék, amely viszonylag gyorsan lebontható, és káros mennyiségben emberre, állatra vagy növényre mérgező anyagokat nem tartalmaz. A komposzt legmegfelelőbb alapanyagai azok a szerves hulladékok, amelyekben a C:N arány 30:1-nél kisebb.

A komposztnak különböző fajtái vannak, amelyeket az érettség szerint friss (nyers), érett komposzt és komposztföld, alapanyaguk szerint városi szemétkomposzt, mezőgazdasági komposzt stb. csoportokra osztjuk.

A komposztálás szükségességét egy időben az istállótrágya iránti igény növekedése vetette fel. A komposzt minden szempontból hasonlít az istállótrágyához, de érlelésének módja és alapanyaga teljesen más, mint azoké. A komposztálás során feladatunk a mikroorganizmusok számának és tevékenységének olyan irányú elősegítése, hogy annak eredményként a keverék egynemű, földszínű és szagú, morzsalékos szerkezetű, humuszsavakban gazdag, viszonylag stabil szerves-anyagtartalmú anyaggá váljon. Ezt a célt szolgálják az aerob feltételek és a megfelelő (40-60%) nedvesség biztosítása. Ilyen körülmények között a komposztálódó anyag 65-80 C-ra melegszik fel.

A komposztot – különösen, ha elérte a kellő hőmérsékletet – többször is meg kell forgatni. Ez a forgatás kedvező viszonyokat teremt a gombák, a sugárgombák és az aerob baktériumok számára. Az almos istállótrágya és a komposztkészítés között az egyik alapvető különbség éppen az, hogy az istállótrágya kezelésénél a felmelegedés után a levegő kiszorításával az anaerob folyamatokat segítjük elő, a komposztálás során viszont állandó aerob körülményeket kell fenntartanunk.

Egy komplex mikrobiológiai készítmény rendszeres alkalmazásával a talaj termékenységét meghatározó kiváló minőségű szerves trágya, illetve komposzt nyerhető. A tényezők együttesen változnak meg, melynek hatására könnyen művelhető, morzsalékos, kiváló vízháztartású, dinamikus anyagforgalmú, kórokozókban szegény – a növény számára minden tekintetben kedvezőbb – értékes tápanyag alakul ki.

Hatásai a komposztra, talajra és a növényekre

A trágyák, komposztálni való anyagok szén-nitrogén aránya miatt általában rothadást, korhadást okozó mikroorganizmusok szaporodnak el, amik ammóniát, nitrogénoxidokat, metánt és egyéb szerves gázokat, anyagokat szabadítanak fel. Energiaszegény, rossz minőségű anyag képződik. Ha viszont erjedést segítő regeneratív mikroorganizmussal oltjuk be a trágyát, komposztálni való anyagot: erős antioxidánsok, cellulózbontó enzimek, vitaminok, aminosavak, hasznos bioaktív anyagok képződnek. Magas energia szintű és a növények számára fontos beltartalmi értékekkel bíró komposztot, trágyát kapunk.

A fermentáló-szintetizáló gombák és a baktériumok (jó trágya) a levegőtlen (tömörödésre, rögösödésre hajlamos) talajok fajszegény, jellemzően rothasztó – tehát igen alacsony energiahasznosítású mikrobaközösségeit fokozatosan kiszorítják. Ez nemcsak energetikailag, hanem biológiailag is sokkal kedvezőbb a talajnak: a fokozatosan erősödő új anyagcsereút jóval fajgazdagabb és aktívabb talajéletet eredményez, mint annak előtte. A mikrobiológiai átalakulás hatására bekövetkező változások igen látványosak és sokrétűek. A jó talaj segíti a csírázást, gyökérképzést, kihat a virágzásra, termés kötödésre és beérésre.

Az említett mikrobiológiai készítmény egyik legnagyobb előnye más egyéb olyan készítményekkel szemben, amelyek képesek a szerves trágya kezelésére, a komposztálási folyamat kedvező befolyásolására vagy a fent említett pozítív hatások bármelyikére, hogy ezek a készítmények bio-engedélyel rendelkeznek. Egy ilye mikrobiológiai készítmény sem emberre, sem állatra nem lehet veszélyes, nem tartalmazhat toxikus anyagokat: csak természetes összetevőkből állhat, és gyakorlatilag semmilyen módon nem lehet veszélyes.

Magyar Nikolett

Tartalom közti banner a cikk végére
no