Biztonságban az utakon
A közúti biztonság növelésére hivatott a CLAAS új fejlesztésű Túlméretes Járműre Figyelmeztető rendszere. A német vállalkozás a BMW AG-vel közösen mutatta be a világ legnagyobb mezőgazdasági kiállításán, az Agritechnicán, hogyan lehet a személyautók és motorosok figyelmét a közúton vonuló nagy gépekre felhívni.
A Túlméretes Járműre Figyelmeztető Rendszer az első olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely a hálózatba bekötött gépjárművel vezetőit a közúti közlekedésben részt vevő mezőgazdasági gépekre figyelmezteti.
Kommunikáció a közlekedők között
Az új rendszer valós időben adja át a közúti közlekedésben éppen részt vevő mezőgazdasági gépek és traktorok pozícióit a többi közlekedő navigációs eszközeinek. A BMW AG, mely a digitális közlekedésbiztonsági jelentések bevezetésének éllovasaként ismert, a pozíció adatokat figyelmeztető jelzéssé alakítja át. Ezeket pedig célzottan, a figyelmeztetés közelében lévő, abban érintett járművekben jeleníti meg. Így a motorkerékpárok, a személy- és teherautók vezetői előre látják az útvonalukon haladó mezőgazdasági gépek helyzetét. Ezt kiegészítendő, a vezetőknek alternatív útvonalat tud a rendszer felajánlani, ha a mezőgazdasági gépek száma, szélessége és sebessége az útvonalon forgalomlassulást okoz.
TELEMATICS, mint alapelem
A mezőgazdasági gépek oldaláról a Túlméretes Járműre Figyelmeztető Rendszer a CLAAS telemetriai rendszerén, a TELEMATICS-on alapul, amely szinte minden önjáró CLAAS gépen és traktoron rendelkezésre áll. Azonban minden egyéb, nem CLAAS-gyártmányú traktor és szállítójármű rendszerébe is integrálható a rendszer különösebb beruházás nélkül, mindössze egy okostelefonos applikáció segítségével. A rendszer a bekötött gépek pozícióit minden 4. másodpercben, a mobilhálózaton keresztül elküldi egy szerverre. A szerver minden, éppen közúti közlekedés-módban lévő mezőgazdaságigép adatait elküldi a rendszerbe belépett autógyártók navigációs rendszereinek. Ez anonim módon történik, és csak úgy, ha a tulajdonos ezt a szolgáltatást aktiválta.
Virtuális megvilágítás
A Túlméretes Járműre Figyelmeztető Rendszer úgy viselkedik, mint egy virtuális kivilágítás, mely a többi közlekedésben részt vevőt – sokkal nagyobb távolságból, mint egy valódi megvilágítás – megbízhatóan figyelmezteti a közlekedésben részt vevő mezőgazdasági gépekre. Ezért ez a CLAAS újdonság nagyon fontos lépés a nagyobb közúti biztonság elérése felé vezető úton. A fejlesztést a DLG ezüstéremmel tüntette ki.
A CLAAS-ról
Az 1913-ban alapított CLAAS családi vállalkozás (www.claas-gruppe.com) egyike a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártóinak. A vesztfáliai Harsewinkelben található vállalat Európában a kombájn gyártás piacvezetője. Egy másik termékcsoporttal, az önjáró silózóval a CLAAS az első helyen áll a világpiacon. Szintén vezető helyen áll a családi tulajdonban lévő vállalat a világ mezőgazdasági technikáinak sorában traktorjaival, valamint mezőgazdasági bálázóival és szálastakarmány-betakarítógépeivel egyaránt. Termékkínálatuk részét képezi a legmodernebb mezőgazdasági informatikai technológia is. A CLAAS 11 300 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és forgalma a 2016-os üzleti évben elérte a 3,6 milliárd eurót.