fbpx

Új kaszák és rendterítők a Massey Ferguson kínálatában

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 október 28.

A Massey Ferguson, az AGCO világmárkája (NYSE:AGCO) örömmel mutatja be a szálastakarmány-betakarító és -rendkezelő gépkínálatának bővítését a vadonatúj mellső függesztésű kaszákkal, illetve a szélesebb munkaszélességű függesztett és vontatott rendképzőkkel. Az új gépeket az Agritechnica kiállításon, november 10-én, a németországi Hannoverben tekintheti meg a közönség.

Az új gépek a Massey Ferguson már idáig is jelentős és sokat bizonyított szálastakarmány-kínálatát egészítik ki annak érdekében, hogy a Massey Ferguson márka full-line termékkínálattal rendelkezzen. A törekvéseket a kereskedők és az ügyfelek egyaránt nagy örömmel fogadják. „A full-liner gyártóvá válás, illetve a meglévő gépek folyamatos fejlesztése a stratégiánk része, amibe a Massey Ferguson jelentős összegeket invesztál. A most bemutatásra kerülő új kaszák és rendterítők kulcsszereplői törekvéseinknek, ugyanis olyan új megoldásokat nyújtanak, amelyek gazdálkodó partnereink üzleti fejlődéséhez szükségesek” – mondta Francesco Quaranta, a Massey Ferguson európai és közel-keleti régiójának értékesítési, marketing- és termékmenedzsment alelnöke.

„A megbízható és hatékony MF munkagépekből rendkívül széles választék áll rendelkezésre. Így partnereink biztosak lehetnek benne, hogy jól működő munkagépeket vásárolhatnak helyi Massey Ferguson-kereskedőiktől, tudva azt, hogy a gépek mögött kiváló támogatás és szerviz áll – egy megbízható értékesítő partner személyében”.

Az AGCO anyacégnek köszönhetően a Massey Ferguson a világ vezető dizájnjához és kipróbált műszaki megoldásaihoz tud hozzájutni. A szakértelemnek köszönhetően pedig a vásárlók is sok hasznot tudnak húzni az MF-gépekből, a kiváló megjelenés és a már sokat próbált funkcionalitás mellett.

A Massey Ferguson vadonatúj szálastakarmány gépei a következők:

  • MF DM FQ kaszaszéria – 3,12 m és 3,62 m munkaszélességű, frontfüggesztésű modellek, újfajta függesztési és TurboLift rendszerrel, valamint gumihengeres vagy verőujjas szársértő opciókkal.
  • Új MF TD X vontatott vagy függesztett 7,7 m, 10,2 m vagy 12,50 méter munkaszélességű rendterítők. A gépeket a jól ismert Lotus dizájn inspirálta annak érdekében, hogy gyors, hatékony és kíméletes munkát végezzenek.
  • Tízrotoros MF TD 1110 DN rendterítő, 10,7 m-es munkaszélességgel. Ez a típus lesz a Massey Ferguson vontatott rendterítő kínálatának a vezérgépe

MF DM FQ kasza – csak előre a földeken

A Massey Ferguson új, MF DM FQ mellső függesztésű kaszái új, hat- vagy héttárcsás kivitelben érhetők el. A gépek új, központi csapos felfogatással rendelkeznek, ami magában foglalja a kiváló TurboLift függesztési rendszert. A gondos tervezés eredményeképpen a kaszák szinte áthúzzák magukat a terményen, és tökéletes talajkövetést tesznek lehetővé.

Összesen hat modell érhető el, a munkaszélesség pedig 3,12 m a hattárcsás kiviteleken, ill. 3,62 m a héttárcsás verziókon. Mindegyik típus elérhető opcionális verőujjas vagy gumihengeres szársértővel. A széles kínálat és opciós lista lehetővé teszi, hogy a partnerek a saját terményeiknek és körülményeiknek leginkább megfelelő gépet válasszák ki.

Mindegyik új kaszát közvetlenül a mellső emelőműre lehet felrakni, nincs szükség A-alakú illesztőkeretre. Ezzel biztosítjuk, hogy a kasza közel legyen a traktor testéhez, ezáltal pedig tökéletes maradjon a stabilitás és csak csekély a túlnyúlás.

A gondos tervezésnek köszönhetően a kasza sokkal inkább „áthúzza magát” a terményen, ellentétben a régi kialakítással, ahol a kaszát „áttoltuk” a terményen. A függesztés itt egy központi tengelyhez kapcsolódik, ami piacvezető háromdimenziós mozgást tesz lehetővé a jól ismert TurboLift hidropneumatikus csillapítás révén. A megoldás eredményeképpen a kasza a talaj fölött képes siklani, rendkívül szorosan kopírozva azt, egészen a -6°-os lejtőtől a +15°-os emelkedőig. A fejlett rendszer segítségével a kezelők rendkívül precízen állíthatják be a talajnyomást. Így a kasza szó szerint siklik a talajon, precízen követi azt. és növeli a termény minőségét, mennyiségét.

A dombos vidéken való munkavégzés érdekében a központi csapos felfüggesztés +/-13° oldalirányú ingamozgást tesz lehetővé. Opcionális tételként hidraulikus oldalirány-eltolás lehetséges 20 cm erejéig a tereptárgyak kikerülése érdekében.

Minden modell egy új kaszaszerkezettel van felszerelve. Két 62 cm átmérőjű tárcsa, mely a legszélesebb a piacon, egyenként két pengével van szerelve, és nagyon gyors kerületi sebességet generál a legtisztább vágás érdekében. A pengék cseréje rendkívül egyszerű, köszönhetően a jól bevált gyorscserélő szerszámnak.

A már jól bevált Lotus dizájn megjelenik a Massey Ferguson rendterítő flottájában

A Massey Ferguson három modellel egészíti ki a rendterítőkínálatát az MF TD X szériában. Az új gépeket a Lotus elrendezés ihlette, amely a nagy teljesítményéről, az alacsony lóerőigényéről és gyors munkába állásáról ismert.

A korábban már alkalmazott Lely Lotus ujjelrendezés ezekben a rendterítőkben is alkalmazásra kerül: hosszabb és rövidebb ujjak terítik a terményt. A piacvezető tervezés nagy teljesítményt és alacsony lóerőigényt eredményez, valamint a rendkívül hatékony felszedést kombinálja az egyszerű kezeléssel.

Három modell az MF TD X szériában

Modell

MF TD 776 X DN

MF TD 1028 X TRC

MF TD 1310 X TRC

Munkaszélesség

7,70 m

10,20 m

12,50 m

Rotorok száma

6

8

10

Ujjas karok/rotor

6

7

7

Függesztés

Függesztett

Vontatott váz

Teljesítményigény

75 LE

54 LE

90 LE

Az MF TD X rendterítők nagy teljesítményének – amely akár 40%-kal több, mint egyéb típusoknál – a kulcsa a gépek hajtóműve, illetve a tökéletes sebességgel működő kampós ujjak kombinációja. Ez lehetővé teszi a rotorok optimális sebességének elérését mindössze 400-450 fordulat/perc kardánfordulatnál, ami szintén jelentős üzemanyag-megtakarítást eredményez.

Rugalmasabbak, mint a hagyományos verziók: az MF TD X kampós ujjai 50%-kal több anyagot tudnak megmozgatni minden egyes rotorfordulatnál. Ugyanakkor gyengéden hatnak az anyagra és a talajra, minimalizálva a rét károsodását és a takarmány szennyeződésének kockázatát.

A kampós ujjak, a terítési szög, valamint a rövid és hosszú ujjak kombinációja kivételes terítési képet kínál, ami gyorsabb száradást eredményez. Munka közben a rövidebb ujjak kb. 12%-kal lassabban haladnak, mint a hosszabbak, amelyek tovább mozognak a terményben.

Ez azt jelenti, hogy a rövidebb, lassabb ujjak kevésbé mozgatják meg a könnyebb, szárazabb anyagot, mint a hosszú ujjak, amelyek a nedvesebb, nehezebb terményt távolabbra dobják. Ebből következik, hogy a nehéz, nedvesebb termény a száraz anyag tetejére esik, ami elősegíti a gyorsabb száradást.

A tízrotoros rendterítő növeli a termelékenységet

10,7 m-es munkaszélességével a Massey Ferguson új MF TD 1110 DN rendterítője az új zászlóshajó a vontatott kivitelek között. A tíz rotor mindegyikén egyenként hat ujj található. A teljesítménynek azonban nincs ára: mindösszesen 120 LE-s traktor elegendő a gép elé.

A meglévő dizájn alapján – ami eddig 8,6 m munkaszélességet tett lehetővé – az új modell szabadalmi védelemmel ellátott úszófékkel, továbbfejlesztett hidraulikus táblavégi terítőrendszerrel és erősebb vonórésszel érkezik.

ISMERJE MEG A GÉPEKET AZ AGRITCHNICA KIÁLLÍTÁS 20-AS CSARNOKÁBAN, A B14C STANDON! A GÉPBEMUTATÓÉRT HÍVJA MAGYAR KOLLÉGÁNKAT EZEN A SZÁMON: +36-30-530-5565!