fbpx

Új ügyvezető igazgató a Syngenta élén

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 augusztus 02.

Nagy várakozással töltenek el az előttünk álló feladatok. Magyarország a globális vállalatunk számára kifejezetten fontos ország, ahol komoly eredményeket értek el munkatársaim a növényvédelmi megoldások és vetőmagok értékesítésében és olyan előremutató kezdeményezések kimunkálásában, mint például nemzetközi figyelmet felkeltő ContivoTM mezőgazdasági szaktanácsadási program, amelyet ma már 400 ezer hektáron használnak a gazdálkodók. A közeljövő elsődleges feladata az lesz, hogy megismerjem a vállalatot és a csapatot, majd közösen megkeressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel újabb előrelépést érhetünk el már rövidtávon. Nagyon kíváncsi vagyok Skandináviában „egzotikusnak” számító növényfajokra, mint például a napraforgó, amely itt meghatározó jelentőség

– mondta Matthew Pickard.

Matthew Pickard

Magyarországi kinevezéséig a Syngenta skandináv kereskedelmi egységének vezetőjeként dolgozott. Irányításával jelentős előrelépést ért el a vállalat az északi régió növényvédelmi és vetőmagpiacán. A brit szakember 1999-ben csatlakozott a vállalathoz, az eltelt 18 évben több fontos pozíciót töltött be Európában és Afrikában. A Syngenta Magyarország új vezetője nagy szaktudással rendelkezik a marketing és a kereskedelem területén. Szakmai pályafutását az értékesítésben kezdte, továbbá számos sikeres termék, mint például a Cheeroke brit és a Seguris uniós piacra történő bevezetésében működött közre. Emellett olyan sikeres fejlesztések és stratégiák megalkotása fűződik az utóbbi években, mint új üzleti egységek megalapítása Afrikában, valamint a közép-európai gabona marketingstratégia kimunkálása.

A globális piaci meghatározó szereplője Magyarországon több mint 350 magasan kvalifikált szakembernek biztosít munkát a marketing, az értékesítés, vetőmagelőállítás és kutatás területén. Rajtuk kívül a két évvel ezelőtt Budapesten megnyitott európai, afrikai és közel-keleti területet támogató pénzügyi központjában több mint százan foglalkoznak stratégiai fontosságú regionális tervezési és elemzési, valamint pénzügyi tevékenységekkel.

A vállalat 5 évvel ezelőtt Mezőtúron adta át legnagyobb európai vetőmagüzemét. A 13,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően az itt előállított kukorica vetőmagokkal a Kelet-Európától Franciaországig szinte egész Európát ellátják. Nem utolsósorban Magyarország biztosítja azt a tekintélyes mennyiségű napraforgó-vetőmagot is, amelyekkel a belföldi gazdaságok mellett környező országok és Európa termelői gazdálkodnak. Az országban ezeken kívül fontos kutató-fejlesztő tevékenység is zajlik.

Összeállította: Kalmár Nárcisz