fbpx

Újabb 60 ezer hektár földet hirdettek meg a földárverések harmadik ütemében

Írta: - 2016 május 23.

Pénteken elindult a földárverések harmadik üteme, a „Földet a gazdáknak!” program keretében újabb 60 ezer hektárt hirdettek meg – mondta Fazekas Sándor pénteken a mezőtúri tejtermelő bivalytelep átadása után az MTI-nek.

A földművelésügyi miniszter emlékeztetett: a kormány célja, hogy az agrárközéposztályt megerősítse, hogy 80-20 százalék legyen a családi gazdaságok és a nagybirtokok aránya.

A kormány családi gazdaságokat támogató programja eredményeként Magyarországon az elmúlt tizenkét évben több mint 55 százalékkal csökkent a 1800 hektár feletti gazdaságok száma, és a területük is csökkent: míg 2010-ben  258, 2015-ben már csak 137 ilyen üzem volt. Az üzemek összes területe 773,3 ezer hektárról 440,8 ezer hektárra csökkent.

Fazekas Sándor megjegyezte: a földárverések első két körében 10 ezer 500 magyar földműves jutott földtulajdonhoz.

(MTI, FM Sajtóiroda)