Bezárás

Idén ötmilliárd a zártkerteknek

Írta: Barna Ferenc - 2021 december 13.

A magyar mezőgazdaság szerves része a családi használatban lévő apróparcellás területek. 2021-ben a Zártkerti Program keretében közel 5 milliárd forint támogatásban részesült 238 pályázó – mondta Nagy István agrárminiszter tájékoztatójában.

Szőlő és házikóApróparcellás területek sajátos színfoltjai a mezőgazdaságnak (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A zártkertek mintegy 200 ezer hektárnyi területet foglalnak el országszerte

Hazánk mezőgazdaságának már évszázadok óta szerves részei azok a domb- és hegyvidékeken kialakult apróparcellás területek, melyekben egy-egy család használatában álló szőlők, pincesorok, gyümölcsösök, zöldségkertek vannak.

A 2017 óta önállóan működő Zártkerti Program idén, a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg, mely a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célozta.

A kezdeményezés működése során eddig összesen 670 pályázat részesült mintegy 9,3 milliárd forint támogatásban. Idén legfeljebb 25 millió forintot lehetett elnyerni az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet ráadásul 100 százalékos előlegként kaphattak meg utólagos elszámolás mellett a támogatást elnyertek.

A kistelepülések fejlődése, társadalmi aktivitása is új lendületet kaphat

A helyi önkormányzatok és a helyhatóságok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt lehetőséget a program, hiszen a megvalósuló fejlesztéseiknek köszönhetően hasznosíthatóbbá válnak a természeti erőforrásaik.

Az alábbi pályázati célokat támogatta a program:

  1. külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó út, földút, valamint az útszakaszhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetését biztosító csatornahálózat karbantartásához kapcsolódó fejlesztések,
  2. vízvételi hely kialakítása, kút létesítése, mezőgazdasági célú vízvezeték kiépítése, illetve víz-visszatartáshoz kapcsolódó kisléptékű víztároló kapacitás kiépítése,
  3. villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések (hagyományos, vagy alternatív energiaforrások),
  4. vadkerítés létesítése, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése,
  5. területrendezés, borona- és/vagy tömésépületek, szakrális kisemlékek felújítása, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.

Szőlőlugas és házikóA hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában is szerepet kap a program (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A hagyományos zártkerti gazdálkodás újraindítása kiemelt jelentőséggel bír a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában. A Zártkerti Program a térségfejlesztési, valamint kulturális célok mellett a vidéki emberek értékmegőrző, jövedelemteremtő képességének fokozását is támogatja.

 

Forrás: AM, Sajtóközlemény

Összeállította: Barna Ferenc