Több formában is segíti a sertéságazatot a minisztérium

Írta: Barna Ferenc - 2021 december 13.

A sertéstartók krízishelyzetben vannak, a legsokszínűbb eszközrendszert veszi igénybe az illetékes minisztérium, hogy a zuhanó szakaszból felfelé mutató trendet alakítsanak ki.

sertésAz ünnepekhez kapcsolódó, a magyar sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult (Fotó: Facebook/Feldman Zsolt)

A pénzügyi helyzeten, likviditáson segítenek

Az állatjóléti támogatásból az eddig kifizetett 8,3 milliárd forint mellett még az idén 5,5 milliárd forintot terveznek folyósítani. Ezzel segítik a sertéstartókat a finanszírozásban – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a magyar sertéshús fogyasztását ösztönző kampány rendezvényén, Budapesten.

Az átmeneti nehézség túlélésében segíti a sertéstartókat még az idén decemberben elinduló, 100 százalékos kamat- és költségtámogatást nyújtó hitelprogram is.

A februárban indult mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer valamennyi magyar mezőgazdasági termelő számára lehetővé teszi hasonló piaci helyzet áthidalását, és arra biztatta a mezőgazdasági termelőket, csatlakozzanak a 2022 februárjában újra megnyíló krízisbiztosítási rendszerhez.

A sertéspiaci krízishelyzet európai szintű

Az Európai Unió sertéstartó országainak közössége már többször is, legutóbb 19 tagállam kérte az unió közbeavatkozását, mivel a nemzeti beavatkozási eszközök korlátozottak. Decemberben újra kérik majd az egységes, nemzetközi szintű, uniós segítséget, mivel a krízis már olyan mértékű, amit európai szinten kellene kezelni – mondta a minisztérium szakembere.

Magyarországon az idén történelmi léptékű fejlesztési program indult mind a sertéstartás, mind az élelmiszerfeldolgozás területén. Az elmúlt egy évben az állattartóknak nyitva lévő pályázatokon 118 milliárd forint értékben nyújtottak be sertéstartók támogatási igényt telepeik korszerűsítésére, ebből 72 milliárd forintot már jóváhagytak.

Az államtitkár arra biztatta a vásárlókat, hogy keressék, és fogyasszák a magyar sertéshúst, és jelezte: megteremtették a magyar sertéshús egyértelmű azonosításának lehetőségét.

 

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc