fbpx

Újra fásíthatunk

Írta: Barna Ferenc - 2021 július 17.

Zárult a Településfásítási Program második ütemének igénylési szakasza, a 24 ezer sorfa egy hét alatt gazdára talált – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Ennek eredményeként ősszel újra fásíthatunk, hogy jobb és élhetőbb legyen a környezetünk.

 

Csaknem 900 település

A program második ütemének most zárult igénylési szakaszában nagy volt az érdeklődés, közel 900 település egy hét alatt lehívta az elektronikus felületen a 24 ezer sorfát.

 

Mezőgazdaság, fásításNagy népszerűségnek örvend a program, egy hét alatt kifutott a tervezett mennyiség (Fotó: Barna Ferenc)

 

A legkisebb település a 19 fős Veszprém megyei Megyer, míg a legnagyobb a 9900 lakost számláló Pest megyei Tárnok.

A helyhatóságok, önkormányzati, illetve állami fenntartású intézmények, egyházak, civil szervezetek és egyesületek összesen 24 ezer sorfára pályázhattak. A legtöbb igénylés, összesen 83 Borsod-Abaúj Zemplén megyéből érkezett, ezt követi Vas, majd harmadikként Győr-Moson-Sopron megye – tette hozzá a miniszter.

 

Az érdeklődök 19 fafajból választhattak

Olyan fajtákat vontak be telepítésbe, melyek jól tűrik a városi viszonyokat. a program településenként nemcsak 10-30 nagyméretű, földlabdás vagy konténeres előnevelt sorfát kínál az igénylőknek, hanem eszközöket, kiszállítást az ország teljes területén és erdész vagy kertész szakember jelenlétét az ültetésen.

 

Elsősorban őshonos fákat igényelhettek, például:

  • keskenylevelű – és magas kőris;
  • kislevelű – és nagylevelű hárs;
  • kocsányos- és cser tölgyet…

A programban nem őshonos fafajok is szerepeltek, mint például a gömb koronájú szivarfa.

 

A Településfásítási Program első üteme

Egy évvel ezelőtt hirdette meg az agrártárca a 10 ezer fő alatti települések számára a programot először. A kezdeményezés keretében, akkor 476 település adta be faültetési igényét 12 ezer sorfára, amit az elmúlt ősszel és tavasszal sikeresen el is ültettek.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a minisztérium meghirdette a program második ütemét, melynek során a támogatás mértékét és a rendelkezésre álló sorfák számát is duplájára emelte.

 

A kezdeményezés második üteme

A korábbi tapasztalatok alapján már egymilliárd forint keretösszeggel és 24 ezer sorfával került meghirdetésre. A támogatás célja, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásait és javítsa a települések környezeti állapotát.

A faültetéssel és az erdőtelepítéssel nemcsak a szélsőséges időjárás hatásait csökkenthetjük, hanem egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára.

Forrás: AM, Sajtóközlemény