fbpx

Újraindulhat a széntermelés a vasasi bányában

Írta: - 2014 október 08.

Tíz év szünet után még ebben az évben újraindulhat a széntermelés a Pécstől északkeletre található vasasi bányában – mondta a Mecsek Bányászati Klaszter elnöke szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Polics József közölte, a kutatások szerint a területen 3 millió tonna feketekőszén van, amelyből 100 ezer tonna a bánya kiterjesztése, zöldterületek művelés alá vonása nélkül elérhető. Hozzátette: a Pannon Hőerőmű Zrt. külszíni fejtéssel évi 15 ezer tonna kitermelését és elsősorban lakossági értékesítését tervezi a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-Dunántúlon, a bánya emellett gyakorlati helyként szolgálhat a komlói vájárképzésben részt vevő diákok számára. A klaszter – Komló fideszes polgármestereként is dolgozó – elnöke kitért rá, hogy a cég a környezetvédelmi engedély birtokában már csak a bányahatósági jóváhagyásra vár, amelyet egy-két hónapon belül megkaphat, így a vasasi szén akár már az év végén piacra kerülhet, ára pedig várhatóan az import szénnél kedvezőbb lesz. Polics József hangsúlyozta: a vasasi bányászat nem jelent veszélyt sem a környezetre, sem a környéken élők egészségére, tekintettel a bányának a településektől való távolságára, s arra, hogy a zaj- és porszennyezés az előírt határértékek alatt marad. Polics József megjegyezte: a szénbányászat újraindítását Magyarország energiastratégiája alapozta meg. Reményét fejezte ki, hogy a vasasit követően további szénbányák nyílnak, hozzájárulva az ország energiafüggőségének csökkentéséhez és a munkahelyteremtéshez.

MTI 2014. október 8.