A „KELL EGY B TERV” mozgalom közvetítésével egymásra találhatnak a munkájukat vesztett emberek és a munkaerőhiánnyal küzdő vállalkozások. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítette ezt a kezdeményezést: mezőgazdasági idénymunkát igénylő tagjait figyelmét hívta fel erre a lehetőségre.
A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése igen rossz pillanatban érte a hazai mezőgazdaságot, hiszen a kertészeti ágazat egyes területein éppen a betakarítások, szüretek kezdete a tavaszi-kora nyári időszak. Mindez azt is jelentette, hogy a rendszeresen Magyarországra járó külföldi mezőgazdasági idénymunkások, az országhatárok lezárása miatt, nem tudtak munkába állni. A szabadföldi szamóca betakarításánál, a június második feléig tartó szezonban, például 13 ezer mezőgazdasági idénymunkásra van szükség, míg a nyár elejétől október végéig, az alma- és szőlőszüretig folyamatosan érő zöldségek és gyümölcsök betakarítása mintegy 60-70 ezer fő foglalkoztatását igényli.
Ezzel együtt – sajnálatosan – más szektorokban (rendezvény-, konferenciaszervezés, vendéglátás, szórakoztatás, turisztikai) több dolgozó munkaviszonya is megszűnt, akik viszont új lehetőségeket keresnek. Számukra, akár ideiglenesen is, a mezőgazdasági idénymunka egy reális alternatívát jelent.
Több, mint 22 ezren már vannak
Ezt a kereslet-kínálati rést felismerve jött létre a „KELL EGY B TERV” mozgalom (www.kellegybterv.hu), amely afféle közvetítő szerepre vállalkozott: a munkát adók és a munkát vállalók egy regisztrációs adatlap kitöltésével jelentkezhetnek a platformra. Ha pedig az igények kölcsönösen találkoznak, a felek meg is egyezhetnek az átmeneti foglalkoztatásban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítette ezt a kezdeményezést: idénymunkát igénylő tagjait figyelmét hívta fel erre a lehetőségre.
A platformon több, mint 22 ezer regisztrált tag – munkaadó és munkavállaló egyaránt – van már. Ebből mintegy négyezren érdeklődtek a mezőgazdasági munkalehetőségek iránt (beleértve az idénymunkát is). A visszajelzések alapján – a B TERV közvetítésével – eddig közel háromezren találtak már valamilyen átmeneti munkát.
Új vagy átmeneti munkaerőt nem csak ezúton találhattak az érdeklődő vállalkozások! A NAK kezdeményezésére létrejött jogszabály-változásnak köszönhetően ugyanis már újból jöhetnek Magyarországra dolgozni a szomszédos országokból a mezőgazdasági idénymunkások.
Forrás: NAK
Fotó: thecounter.org